Ibolya Láng

Átváltozás a boldogságos szerelemért

Jézus Krisztus nevében, szólítom az Ibolya Láng erejét és fényét

Michael arkangyal védelmezz, kék-fehér védelmi pajzzsal végy körbe engem, és segíts, hogy minden félelmem feloldódjék, szent fényed sugaraiban, mely útját álja annak, hogy boldog szerelmet vonzhassak életembe, és vágj le rólam kérlek fényes kardod erejével, minden régi köteléket, hogy felszabaduljak, s a múltam végleg elengedjem.

Saint Germain és Zadkiel bocsássátok rám az ibolya láng hatalmas átváltoztató erejét, hogy elégjen mindaz, ami akadályozza, hogy boldog párkapcsolatban éljem le életem.

Szabadítson fel az ibolya láng a karmám súlyától, a múlt fájdalmától, csalódásaitól, szenvedéseitől, s mindattól, mi útját álja annak, hogy boldog szerelemre találjak, s megteremtsem és beteljesítsem azt, ami a szívem vágya.

 

Ibolya láng, lángolj fel körülöttem és bennem s égj, égj, égj

Szabadíts fel minden gátló energiától, karmikus adósságtól, elutasító gondolati mintáktól, szívem zártságától, elmém és tudatalattim gátjaitól, a múlt keservétől,

Szívem fájdalmas emlékeitől, égesd el és váltsd fénnyé, már most.

 

Hálásan elfogadom és köszönöm ennek teljes erejéből való megnyilvánulását.

 

A kérést 3x mond ki hangosan szeretettel átitatott szenvedélyes akarattal, s utána legalább 15 percig vizualizáld az ibolya lángot önmagad körül.

 

Vénusz angyalai: Anael, Hagiel, Noguel, Haspiel, Rafael

Segítenek: Házasság, szerelem, szépség, báj, vonzerő, harmónia, kapcsolatok, szeretet, szexualitás.

Chamuel: A rózsaszín fénysugár arkangyala, segít megtalálni az igazit, bevonzani a szerelmet, szeretetteljessé válni.

Káli: Régi vagy múlóban lévő kapcsolat teljes felszámolása

Balthial: Féltékenység leküzdése

Mupiel: Élni és élni hagyni élet filozófia elsajátítása

Mihr: Kapcsolatok, plátói szerelem

 

Az angyalpecsétek (mellélelt rajzok) a megfelelő színnel felrajzolva papírra, magunknál hordhatjuk, vagy megfelelő színű gyertyára felkarcolhatjuk, így segítve tudatos törekvéseinket.

Asmodel: szeretet, misztikus élmények (rózsaszín)

 

 

 

 

Simiel: szerelem, szerelmi bánat, szerelmi problémák (piros)

 

 

 

 

 

Cambiel: Vonzerő (levendulakék)

 

 

 

 

 

Asmodel+Simiel+Cambiel: Szeretet alapú szenvedélyes szerelem vonzásában és megteremtésében segítenek

 

 

 

A lelki társ megtalálásáért

Ha szeretnél spirituális szinten megalapozott, romantikus kapcsolatra lépni valakivel, mondd el előbb ezt a fohászt. Képes leszel kiterjeszteni az ima erejét az első megérzéseiddel, mely a lelki társ keresése közben nagyon is számít. Képzeld el, hogy együtt vagy a lelki társaddal tökéletes szeretetben és kölcsönösen nagyra értékelitek egymást, azután mondd:

Szerelem Istenek és Istennők, küldjetek hozzám odafentről Angyalaitokat és Afroditét, a férfi és női Isteneket, hogy segítsenek kifejezni a gyönyörűséget és a kecses bájt. Küldjétek el hozzám Guinevere-t és Izoldát, a mágikus szerelem meghozóit: meghívlak titeket spirituális menyegzőmre, melyen először spirituális egyesülés révén kelek egybe a lelki társammal. Testem és lelkem legmélyéig érzem szívem választottját, és nagyon köszönöm nektek, hogy lehetővé tettétek számomra ezt az érzést, olyan jó mindenestül magamba fogadni a szeretett társat. Köszönöm, hogy egybekelhetünk és egyesülhetünk, mi, lelki társak általatok az életben. Köszönöm, amiért egymásra lelhettünk. Köszönet, amiért teljes elragadtatással lehettünk egymáséi és válhattunk eggyé. Köszönöm, hogy ilyen figyelmesen vigyázzátok szerelmi életem.

 

Angyalok segítségül kérése:

 

Istenem, kérlek téged és a Romantika Angyalait, segítsetek nekem abban, hogy csodálatos kapcsolatban élhessek a lélektársammal. Kérlek, vezess engem, hogy megtalálhassam Lélektársamat, segíts, hogy találkozhassunk, és késedelem nélkül boldogíthassuk egymást. Kérlek, segíts olyan körülményeket teremteni, melyek hozzásegítenek ahhoz a csodálatos párkapcsolathoz most azonnal. Segíts meggyógyítani és feloldani minden blokkot tudatomban, testemben és érzelmeimben, melyek félelmet kelthetnek bennem az igaz szerelemmel szemben. Segíts, hogy meghalljam, és követni tudjam isteni vezettetésedet, amely elvezet a lelki társi kapcsolathoz, és segít élvezni azt. Tudom, hogy Lélektársam ugyanolyan lázasan keres engem, mint én őt. Mindketten kérjük, hogy segíts nekünk összetalálkozni és segíts nekünk megismerni és elfogadni az igaz szerelem áldását. Köszönöm! 

 

 

 

 

 

 

 

Gyertya varázslat

Gyújts piros és egy rózsaszín gyertyát és hívj magadhoz eme szavakkal segítőket.

A rózsaszín a tiszta szeretet, a píros a szerelem és szenvedély színe.

" Drága Anael és Afrodité és ………………………………………..

(itt még felsorolhatod azon segítők neveit akiket a szeretnél segítségül hívni)

hívlak titeket, szólítalak titeket, jöjjetek hozzám, most és segítsetek.
Szívem vágyát teljesítsétek.
Vezessétek hozzám lelkem párját, hogy a földön
boldog szerelemre találjak.
Megérdemlem és elfogadok, egy csodás társat az oldalamon.
Bevonzom mágikus erőmmel, és boldogan élem majd vele életem. Azt akarom így legyen a Vagyok Aki Vagyok nevében"

"Piros színű gyertyám lángja
Vonzza, hívja, vezeti hozzám
Lelkem párját már ma
Szívében fellobban a felismerés lángja
és amint meglát megismer engem
Már ma."

Nem szükséges végigégetni, a legjobb minden este egy bizonyos időben meggyújtani, imádkozni, vizualizálni, megkérni a segítőket, egy darabig égetni. Ha eloltod, a gyertya lángját, így oltsd el:
”Piros színű gyertyám lángja, aurámat hassa át és vonzza, hívja lelkem párját hozzám folyamatosan. Szívem szeretetének vonzásával. Azt akarom így legyen.
Nedvesítsd be ujjaidat- mutató és hüvelykujjadat - és gyors összecsippentéssel oltsd el. Ne fújd el!)

"Drága Anael és Afrodité köszönöm, hogy meghallgattatok.
Hálásan elfogadom segítségeteket., már most" 

 

 

***

 

 

 

 

 

 

 

 

Tiszta szívemből kívánom, hogy törekvéseitek sikerrel járjanak és megvalósuljanak

 

 

Szeretettel

Aysha

 

 

 

 

 

A TISZTÍTÓ ÖRVÉNY

2010.03.04. 19:51

 

A TISZTÍTÓ ÖRVÉNY


Ez a vizualizációs gyakorlat az egész auratér kimosására és megtisztítására szolgál. Kitűnő hatása van egy-egy fárasztó nap után, különösen, ha a nap folyamán sok emberrel érintkeztünk. Elősegíti az energiahulladékok  kiürítését, így megelőzhető, hogy ezek felhalmozódása megbontsa az auratér

egyensúlyát. Elvégzése nem igényel öt percnél több időt.

 

1. Üljünk le, és végezzük el a fokozatos ellazulást.

A gyakorlat eredményességét elősegíti, ha

előzőleg légzés technikát végzünk. Esetleg

egy rövid imát vagy mantrát is elmondhatunk.

Ne felejtsük el, hogy a gyakorlatok itt bemutatott

formája csak irányadó, meg kell tanulnunk őket a

saját energiánkhoz igazítani.

2. Lelki szemünkkel képzeljük el, hogy a fejünk

felett mintegy hat méterrel kristálytiszta, fehér

lángú kis forgószél kerekedik. Úgy néz ki, mint

egy pici, spirituális tornádó. Képzeljük a tölcsért

akkorának, hogy befogja egész auraterünket.

Képzeljük el, hogy a tölcsér szára, a fejtetőn át

belépve, keresztülmegy testünk középső tengelyén.

 

 

3. A spirituális forgószelet úgy lássuk, hogy az

óramutató járásával megegyezően pörög. Képzeljük

el, hogy amint megérinti az aurát, felszívja és

elégeti mindazt az energiahulladékot, amelyet felhalmoztunk.

4. Lássuk, érezzük, képzeljük el, amint a tisztító

forgószél lefelé mozog, egész auránkat és testünket

átjárja. Tudatosítsuk magunkban, hogy

egész energiaterünket kitakarítja és megtisztítja

mindattól az idegen energiától, amelyet a nap folyamán

felhalmoztunk.

5. Amikor az örvény végigment rajtunk, hagyjuk,

hogy a lábunkon keresztül kilépjen a földbe.

Lelki szemünkkel lássuk, amint az örvény viszi

magával az energiahulladékot az alsóbb régiókba,

és jótékonyan megtermékenyíti vele az élet alsóbb

birodalmait a bolygón kívül és belül.

Tisztító örvény alkotás

 

 

 

 

 
 

A CSAKRÁK MEGNYITÁSA

2010.03.04. 19:49

 
 

VIZUALIZÁLÁS A CSAKRÁK

MEGNYITÁSA CÉLJÁBÓL

 

E gyakorlat elvégzéséhez üljünk le egy kényelmes székre, vagy lótuszülésben egy földre tett párnára. Hátunkat tartsuk egyenesen.

 Először, amikor az egyik meditációs gyakorlat segítségével megnyugtattuk elménket, fordítsuk figyelmünket az első csakrára.

Jelenítsük meg képzeletben mint az óramutató járásával megegyező irányban kavargó, vörös fényörvényt.

(Az óramutató járásával egyező irány úgy adódik, ha a csakrát a testen kívülről szemléljük.)

A fényörvény alattunk helyezkedik el, forgó tölcsérjének nagyobb vége a föld felé nyitott, a csúcsa pedig a gerincoszlop alja felé mutat. Mialatt örvényleni látjuk, lélegezzük be a vöröset, majd fújjuk ki.

Belégzéskor jelenítsük meg vörösnek a lélegzetünket.

Kilégzéskor ne jelenítsük meg, csak figyeljük meg, milyen színű. Ezt addig ismételjük, amíg egyaránt tisztán nem látjuk a vöröset a ki- és belégzéskor is.

Ha kilégzésnél a vörös szín világosabb vagy zavaros, ez azt jelenti, hogy egyensúlyba kell hozni a vörös energiákat. Ha világosabb, akkor a mezőnek több vörös energiára van szüksége. Ha zavaros, akkor meg kell tisztítani az alsó csakránkat. Addig ismételjük a gyakorlatot, amíg a be- és kiáramló színek egyformák nem lesznek.

Ez az összes csakrára érvényes.

Megtartva az első csakráról alkotott képet, térjünk át a másodikra, amely kb. 5 cm-rel szeméremcsontunk felett helyezkedik el. Két örvényt jelenítsünk meg képzeletben, az egyiket a test elülső, a másikat hátsó részén.

Nézzük, ahogy élénk narancsvörös színben kavarognak, az óramutató járásával egyező irányban. Lélegezzük be a narancsvörösét, majd fújjuk ki. Ismételjük meg. Ügyeljünk, hogy a be- és kiáramló színek megegyeznek-e, mielőtt még továbbmegyünk.

 

Az első két csakráról alkotott képeket fenntartva, haladjunk tovább felfelé, a hasi idegközpontnál fekvő harmadik csakrához (napfonat).

Itt két sárga kavargó örvényt jelenítsünk meg. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a sárgát. Ismételjük addig, amíg a sárga be- és kilégzéskor is teljesen tiszta lesz.

Haladjunk tovább a szívhez. A kavargó örvények zöldek. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a zöldet, amíg a színek egyensúlyba nem kerülnek. Mielőtt továbbindulunk a torokcsakra felé, győződjünk meg arról, hogy az összes többi csakrát (amelyéket már feltöltöttünk) is látjuk kavarogni.

A toróknál végezzünk be- és kilégzést kékben, az óramutató járásával egyező irányban kavargó örvényeken keresztül.

A harmadik szemcsakránál a fej első és hátsó részén kavargó örvényeket violaszínűnek jelenítsük meg. Ismételjük meg a légzőgyakorlatokat.

Menjünk tovább a fejtetőhöz. Ez opálos fehér, amint a fejünk tetején ül, az óramutató járásával egyező irányba forogva.

Lélegezzük be a fehéret, majd ki. Ismételjük meg. Nézzük, ahogy mind a 7 csakra az óramutató járásával egyezően mint függőleges erőáram fel-le áramlik a gerincoszlop mentén. A légzéssel összhangban lüktet. Belégzéskor felerősödik, kilégzéskor gyengül. Csúcsaiknál az összes csakra kapcsolódik hozzá.

A fej tető képezi a felső be- és kijáratot, a gyökércsakra pedig az alsót, az energiának az aurán keresztüli áramlásához.

Figyeljük, ahogyan belégzéskor a lüktető energia áthatja az összes csakrát. Most az egész mező fel van töltve nagy mennyiségű tiszta energiával.

 

 

AZ AURA ERŐSÍTÉSE

ÉS VÉDELME

Fejlődésünk során elérkezünk ahhoz a felismeréshez, hogy nem csak fizikai testből állunk. Kezdjük megérteni, hogy a világ tágabb a szemhatárunknál. A legtöbb ember a látható és a tapintható dolgokra összpontosítja a figyelmét, pedig a tudomány bizonyítja, hogy számtalan dolog hat ránk, amelyek az emberi szem számára nem észlelhetők. Ha nem ismerjük a külső erők hatását, energiarendszerünk gyengülésével fizethetünk érte. Ez a gyengülés megnyilvánulhat fizikai betegségben éppúgy, mint mentális érzelmi egyensúlyzavarban. Egyéni energiarendszerünket nap mint nap érik  megterhelések és ütközések. Ha nem tanuljuk meg ennek a jelenségnek a felismerését és azt, hogy miképpen védekezhetünk a nemkívánatos betolakodásokkal szemben, egyszerűen azt vesszük észre, hogy az életünk mind bonyolultabbá válik. Valamennyien tapasztaltuk már, hogy energiáinkat külső erők hatása éri, gyakran vagyunk kitéve zajnak, melegnek, villamosságnak. Más emberek ütköznek az energiáinkkal. Éreztették már önnel, hogy alacsonyabb rendű, hogy tehetségtelen?  Megtörtént már, hogy rábeszélésre vett meg valamit, ami nem állt szándékában, vagy részt vett valamiben, amihez valójában nem volt kedve? Érezte már kimerültnek magát egy beszélgetés után? Valamennyi felsorolt jelenség az energiatérbe történt idegen behatolás számlájára írható.

Energiáink védelmezésének a kulcsa az aurában van. Az erős, vibráló aura eltéríti a negatív, lecsapoló és kiegyensúlyozatlan energiákat. Az aurát nem nehéz jó karban tartani, a legfontosabb ebből a szempontból az egészséges életmód. A megfelelő étrend, a mozgás és a friss levegő az egész aurateret erősítik, míg a mozgáshiány, a friss levegő hiánya, az egészségtelen étrend, a túlzott alkoholfogyasztás, a kábítószerek, a dohányzás stb. az auraszövet elhasználódásához és kilyukadásához vezetnek. Az aurára igen erősen hat érzelmi és lelki állapotunk is - erősebben, mint a legtöbben gondolnák. A hosszú stressz állapot, az érzelmi megrázkódtatás, a mentális zavarok és kiegyensúlyozatlanságok, a felindulások, az aggodalom, a félelem és más negatív érzelmek és magatartásformák mind gyengítik az aurateret. A legyengült aura energialecsapolódást eredményez, sokkal fáradékonyabbá válunk. Ha elhúzódik ez az állapot, lyukak és szakadások keletkezhetnek az auratér szövetében. Egészségi problémák jelentkeznek, további egyensúlyzavarokkal együtt. A következő oldalon látható ábra mutatja, hogyan néz ki a legyengült aura: lyukak, sötét foltok láthatók a szabálytalan, gyenge formában.

 

 

 

Legyengült és kiegyensúlyozatlan aura képe

 

Számos egyszerű mód van rá, hogy az aurát vitalizáljuk és erősítsük. A napfény, a testedző gyakorlatok és a friss levegő rendkívül hatékonyan erősítik és élénkítik. Együnk kevesebbet, de gyakrabban, mert ez kiegyensúlyozottabban hat az aurára. A jó bélműködés erősíti és biztosítja a rugalmasságát.

A meditáció erősíti és védi az aurát. Az említett tényezők jótékony befolyást gyakorolnak, de semmit se vigyünk túlzásba, legyünk mindenben mértéktartók, mert ez előnyösen hat az aura vibrációjára. Zenét is használhatunk az auratér kiegyensúlyozására és erősítésére. A gregorián dallamok hatékonyan tisztítják az aurát vagy a környezetet a negatív energiától. Mindnyájan tapasztaltuk már, hogy milyen, amikor olyan szobába lépünk, ahol előtte veszekedtek vagy vitatkoztak. Sűrű a levegő, érződik benne a feszültség. Ha ebben a szobában felteszünk egy gregorián lemezt, tíz perc alatt teljesen megtisztítja a helyiséget minden negatív energiától. Ugyanilyen hatással van az aurára is. Aki nem kedveli a gregorián dallamokat, válaszszón másmilyen klasszikus zenedarabot, amelyet felemelőnek és megnyugtatónak érez.

Használhatunk illatokat is az auratér védelmére és erősítésére. Ősi szokás a legkülönbözőbb népeknél a füstölés. Különböző füvek füstjével és illatával tisztítják az aurateret vagy a környezetet. a hozzá fűződő keresztény asszociációk miatt nem mindenki érzi így. Pedig magas energiarezgése miatt igen hatékony. Akik gyógyítással és tanácsadással foglalkoznak, jól hasznosíthatják a gardéniaTed

 Az illatok, például a tömjéné és az illóolajoké, erősen hatnak az aurára,  különösen az érzelmi és mentális természetű energiákra. Olajokkal és tömjénnel ellensúlyozhatjuk a bajok és a betegségek hatását, legyenek bár fizikai, érzelmi, mentális vagy spirituális jellegűek. A zsálya és a harmatkása keveréke közismert, illata tisztítja és kiegyensúlyozza az aurateret. A fenyőtömjén szintén auratisztító és -védő illat, noha a hozzá fűződő keresztény asszociációk miatt nem mindenki érzi így. Pedig magas energiarezgése miatt igen hatékony. Akik gyógyítással és tanácsadással foglalkoznak, jól hasznosíthatják a gardénia illatát, mert segít elkerülni, hogy túlságosan belebonyolódjanak a mások problémáiba. Erősíti az aurát, és segít megőrizni az érzelmi tárgyilagosságot. Vannak persze más illatok is, amelyek éppen ilyen hatékonyan erősítik és védik az aurát. Az aura erősítésének és védelmének további hatékony eszköze a kvarckristály vagy a kő. A kristályban rejlő elektromos energia megnöveli és erősíti az aurateret. Erről szemléletes módon meggyőződhetünk, ha megkérünk valakit, hogy mérje meg az auránkat kristály nélkül, majd a kristállyal a kezünkben. Már a kicsi, 2-3 centiméter hosszú kristály is 1-1,2 méterrel növeli az aurateret.

A mindkét végén csúcsos kvarckristály rendkívül hatékonyan erősíti, a zsebünkben hordva stabilizálja az aurát! Igen hasznos lehet, amikor tudjuk, hogy feszült helyzet vagy energialeszívás áll főttünk. Segít elkerülni, hogy kiszipolyozzanak, visszaéljenek a tartalékainkkal. A fárasztó nap után, amikor kimerültnek érezzük magunkat, vagy szeretnénk a normális energiaszintünket visszaállítani, vegyünk mindkét kezünkbe egy-egy kétcsúcsú kvarckristályt, ahogyan az ábrán látható. Lazuljunk el, lássuk mentálisan, amint a kristályok energiája feltölti a testünket és az auránkat energiával. Ritmikus légzéssel segítsük elő a hatást. Öt-tíz perc elegendő, hogy kiegyensúlyozzuk és megerősítsük energiáinkat. Ez segít ugyanakkor a munkahelyi, feszültebb állapotról a lazább, otthoni állapotra váltani, magunk mögött hagyni a hivatali gondokat, mert megtisztítja az aurát az energiahulladéktól, amelyet haza vittünk. A következő gyakorlatok az egész auratér védelmét és erősítését szolgálják. Segítenek egyensúlyba kerülni és feltöltődni energiával, kivédeni a nemkívánatos erők és energiák betolakodását az aurába. Minél erősebb és vibrálóbb az auránk, annál kevésbé vagyunk kitéve kellemetlen hatásoknak

 

 

VÉDEKEZÉS ENERGIALECSAPOLÁS ELLEN

 

Valamennyien tapasztaltuk már, hogy bizonyos emberek valósággal elszívják az energiánkat. Kimerülünk a velük való beszélgetéstől, történjék bár személyesen vagy telefonon, utána kifacsartnak, erőtlennek érezzük magunkat, még a gyomrunk is megfájdul. Ez az energia lecsapolás élménye

 

 

Kristályok hatása az auratérre

A mindkét végükön kvarckristályok megszilárdítják és újraépítik az energiatestet.

 

 

 

Vannak, akik kiszívják, lecsapolják mások energiáit. Azért képesek erre, mert az érdekelteknek többnyire fogalmuk sincs a dologról. Az energiaszívók általában a mások energiáival pótolják a saját energiabázisukat, ahelyett hogy felépítenék. Csak annyit vesznek észre az egészből, hogy a beszélgetés, az együttlét után jobban érzik magukat. Ez azonban nem jogosítja fel őket arra, hogy elszívják energiáinkat, amit nem szabad lehetővé tennünk. Persze ezért ne vádoljuk meg, hogy vámpír, mert kiszipolyozza az energiáinkat. Még azt hinné, elment az eszünk. A probléma ugyan megoldódna, mert ezek után valószínűleg nem erőltetné a találkozást. Az emberekkel való érintkezés során azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a legtöbben még mindig nem vesznek tudomást a finom energiák működéséről. Könnyebb a helyzeten úgy változtatni, hogy egy szót sem szólunk róla, ugyanis magunk döntjük el, hogy megosztjuk-e energiáinkat másokkal, vagy sem. Az egyik legegyszerűbb módszer, hogy lezárjuk az energiakörünket. A testünkben és a testünk körül az auratérben energia áramok keringenek, ezt a keringést lezárhatjuk úgy, hogy az energiák ezen belül maradjanak, és ne lehessen átszívni őket másvalakinek az energiaterébe. Csupán a túloldali ábrán látható pozícióba kell helyezkednünk: lábunkat keresztbe tesszük a boka magasságában, és összeérintjük a hüvelyk- és a többi ujjúnkat. (Az is elegendő, ha csak a hüvelykés a mutatóujjainkat tesszük össze.) Ezzel lezárjuk köreinket, és az energia nem fog eltávozni tőlünk.

 

 

 

Védekezzünk a lecsapolás ellen

Ez a pozíció lezárja energiakörünket. A hüvelyk- és a mutatóujjunk vagy a hüvelyk- és a többi ujjunk összeérintésével, lábaink bokánál történő keresztezésével megakadályozzuk, hogy az energiánkat leszívják

 

Ha legközelebb találkozunk energiaszívó ismerősünkkel, üljünk ebben a pózban. Kezeinket hanyagul tartsuk az ölünkben, ujjaink érjenek össze, és tegyük bokánál keresztbe a lábunkat. Ez olyan egyszerű és keresetlen, hogy senki sem fog gyanakodni. Telefonbeszélgetés közben ugyanezt tehetjük, ha ilyen emberekkel beszélünk. A hatásról az illető visszacsatolásából fogunk értesülni. Számíthatunk olyan megjegyzésekre, hogy „nem vagy olyan kedves, mint máskor", „valahogy zárkózottabb lettél", „nem tudom, hogy mi bajod van velem" stb. Szó sincs róla, hogy bajunk lenne az illetővel, mert ugyanolyan kedvesen fogunk beszélgetni vele, mint annak előtte. Csupán nem engedjük, hogy elszívja az energiánkat! Egyszerűen nem hagyjuk, hogy kimerítsen. Miután nem „dobódik fel" tőlünk, azt hiszi, hogy megváltoztunk. Senkinek sincs joga azonban a mások energiáit engedély nélkül elvenni.

 

 Andrews - Az aura érzékelése  - részlet - Édesvíz kiadó

 

 

 

 

A változások hatásai

2010.03.04. 19:22

A változások hatásai
 
Az átmenet: ha ez egy spirituális folyamat, akkor miért érezzük olyan gyakran nyugtalannak és levertnek magunkat? 
 

Az átalakulást kísérő fáradtság


Celia Fenn cikke
Az előző cikkeim eredményeképp sokan kapcsolatba léptek velem, hogy megosszák velem a tapasztalataikat, miszerint képtelenek megbirkózni a rajtuk áthaladó érzelmek intenzitásával. Ezek az érzések gyakran negatívok, beleértve a szorongást és a depressziót. Meg akarják érteni, hogyha ez egy spirituális folyamat, és valóban Ember Angyalokká válunk, akkor miért szenvednek ettől ennyire.
Michael Arkangyal arra kért, hogy osszam meg veletek az alábbi információt, és ismételten szeretném megköszönni barátomnak és tanítómnak, Davidnek azt, hogy megosztotta velem az észrevételeit.
Az első kulcs: ÉREZNI
A megértés első kulcsa az, hogy tudd, hogy ezek valójában az érzéseid. Amikor belépsz ebbe a folyamatba, akkor vállalod, hogy eltávolítasz minden elfojtást és blokkot, amit te helyeztél érzelmeid útjába gyerekkorod óta, hogy képes legyél megbirkózni az élettel. Gyermekként gyakran úgy láttad, hogy az élet túl fájdalmas, és különféle módszereket fejlesztettél ki, hogy kirekeszd ezeket a fájdalmas érzéseket. Ez egy védekező mechanizmus volt, ami segített a túlélésben. Ám szerencsétlen módon megakadályozta az a képességedet, hogy képes legyél intenzíven érezni, a pozitív érzéseket is.
Ezért van az, hogy a mai világban oly sok felnőtt olyan érzéketlen, és képtelen az együttérzésre. Ez nem azért van, mert ők "rossz" emberek, hanem azért, mert védekező mechanizmusokat alkalmaznak, amik tompítják az érzéseiket, és lehetővé teszik számukra, hogy képesek legyenek működni egy bonyolult és gyakran erőszakos világban.
Ha beléptek a folyamatba, akkor vállaljátok, hogy megnyitjátok a SZÍVCSAKRÁTOKAT és átengeditek az ÖSSZES érzelmeteket. Az egyedüli út ahhoz, hogy képesek legyetek valódi együttérzésre és egységtudatra, ha ÉRZITEK AZ ÖSSZES ÉRZELMETEKET.
Amikor a szívcsakra elkezd megnyílni, akkor az embereket gyakran letaglózza saját érzéseik intenzitása, valamint mások elfojtott érzelmeinek az intenzitása, amit úgyszintén elkezdenek érezni és átvenni.
Tehát az első kulcs ahhoz, hogy megértsd ezt az energiát, s dolgozni tudj vele, az annak az elismerése, hogy amit érzel, az NORMÁLIS, és amit azelőtt éreztél, az nem volt az.
Beleegyeztetek, hogy megengeditek magatoknak az Ember/Angyal érzelmek teljes megtapasztalását. Ez egy áldás, ahogy azt fel fogjátok ismerni. Vannak módszerek ezeknek az intenzív érzéseknek a kezelésére, amik segítenek abban, hogy ne tegyék az életet túl kényelmetlenné.
A második kulcs: ÉSZLELÉS
A második kulcs az észlelés. És ez a kulcsa az intenzív érzelmek kezelésének, amik áthaladnak rajtatok. Hogy mit GONDOLSZ ezekről az érzelmekről, hogyan ÉSZLELED őket - ebből fakad a különbség, hogy hogyan tapasztalod meg őket.
Például, ha hirtelen letaglóznak az érzelmek és az energiák, és ez nyugtalanná és levertté tesz téged, tedd fel magadnak a kérdést, miért kell így érezned? Miért nem érzed magad feldobottnak? Vagy lelkesültnek és boldognak? Az érzelmek - ahogy ezt a tudományotok is alátámasztja - ugyanis nem mások, mint elektromágneses energiák, amit mi fordítunk le magunknak különböző módokon az EHHEZ A FREKVENCIÁKHOZ KÖTŐDŐ TAPASZTALATAINKnak megfelelően.
A válasz talán a gyermekkorunkban van, és abban, ahogy kifejlesztettük magunkban az ÉRZÉKELÉSÜNK SZOKÁSAIT, amit most el kell engednünk.
Amikor gyerek voltál, megtanultad, hogy ezen létidődnek megfelelően különböző frekvenciákat engedj át a testeden. De úgy tűnhetett neked, hogy bármikor, amikor valami KIEMELKEDŐ ÉLMÉNY-ben volt részed, akkor ez haraggal, bűntudattal és büntetéssel, és más negatív tapasztalatokkal járt. A gyermek általában bajba kerül, ha valami számára örömöt okozó dolgot tesz, ha valami kíváncsiságot ébreszt benne, ám a szülőből nyugtalanságot vált ki. Képzelj el egy hároméves kisgyereket, aki kalandvágyból elindul, hogy meglátogassa a szomszédokat, és eltűnik az úton. Az anya aggódik, és úgy érzi, hogy rossz szülő volt, amikor végül a szomszédok felhívják, hogy jöjjön át hozzájuk a gyerekéért. A gyermek kalandja traumává változik, mikor az aggódó anya hazaviszi gyermekét, és büntetésben részesíti, ami fizikai büntetéstől a verbális büntetésen keresztül az érzelmi büntetésig terjedhet.
A gyermek így egy vegyes üzenetet kap - ha valami intenzív energiát tapasztalok meg, akkor valószínű, hogy valamilyen intenzív negatív reakciókat is megtapasztalok, valamint mások elfojtott érzelmeit. Megjelenik a harag, a szomorúság - a depresszió és a szorongásos betegségek kulcselemei.
A személy jó eséllyel magával viszi ezeket a reakciókat, észlelési mintákat felnőttkori életébe. Valószínű korlátozza önmagát, az érzelmeit, hogy elkerülje a "büntetést". És az is lehet, hogy elkezdi büntetni önmagát, ha bármiféle felfedező jellegű kiemelkedő élményben van része. Gyakran ez az, amit "bűn"-nek nevezünk, s ezt beépítettük spirituális életünkbe is, a büntetés és a bűnösség fogalmaival együtt, ahol Isten veszi át a büntető szülő szerepét.
Tehát az észlelési kulcs annak a megértése, hogy a szorongás és a depresszió az észlelésünk nagyon régi mintái, amik gyermekkorunkhoz, spirituális kultúránkhoz, valamint múlt életeinkhez kötődnek. ÉS VÁLASZHATJUK azt is, hogy ezeket az intenzív energiákat úgy érzékeljük, hogy a harag és a hiány régi mintáit nem társítjuk hozzájuk.
A VÁLASZTÁST TE HOZOD MEG MOST. Választhatod azt, hogy ezeket az energiákat pozitív módon tapasztalod meg - kalandként, hogy az ÉRZELMEK TELJES SPREKTUMÁT megéled.
Értsd meg, hogy először át kell dolgoznod magad az érzékelésed régi szokásain, és el kell őket engedned, mielőtt elkezdenéd ANGYALként észlelni a dolgokat. Örömmel, kalandként és szórakozásként.
A harmadik kulcs a kreativitás és az önkifejezés
A szívcsakrán keresztül áramló intenzív energia az Arany Fénysugár energiája. Ez a forrás az Alkotó szeretetteli s teremtő energiája. És keresi megnyilvánulási formáit a kreativitásban és az önkifejezésben.
Képzeld el, hogy van előtted egy frekvenciaállító tárcsa, s amikor átáramlik ez az energia, bármelyik tetszésed szerinti frekvenciára behangolhatod. Fájdalomra, ha azt választod, vagy kreativitásra és örömre, ha inkább ezt választod.
Ám a kreativitás nem önmagától keletkezik. Ki kell fejlesztenünk magunkban a KREATIVITÁS SZOKÁSAIT, és meg kell nyitnunk a kreativitás csatornáit, hogy kifejezhessük ezt az alkotóerőt.
A mai világban közülünk oly keveseknek vannak kreatív és önkifejező szokásaik.
Hányan vezettek naplót, írjátok le az érzéseiteket, írtok verset, festetek, fényképeztek, vagy bármilyen más módon rögzítitek az élet kalandját?
Ha az életre elkezdünk úgy tekinteni, mint a KREATIVITÁS KALANDJÁRA, nem pedig egy fájdalmas, s könnyekkel teli utazásra, akkor vágyat érzünk arra, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy rögzítsük kreatív érzékelési pillanatainkat.
Gyakran úgy találod, hogy ezeknek a pillanatoknak a rögzítése során más megvilágításba kerülnek a dolgok, és kinyílik egy újabb ajtó a még nagyobb kreativitásra s örömre. És ezeket talán másokkal is meg szeretnéd osztani.
Ekkor fel fogod ismerni, hogy saját életed TÁRS-TEREMTŐjévé váltál. A Szellem társaként te teremted saját életed kalandját.
EMBER ANGYAL-lá váltál.
fordította: Skultéty Ágnes


Az indigó-kristály átalakulási krizis
Az átmenet fizikai, érzelmi és mentális tünetei, tanácsok a kezelésükhöz

(1322 szó a szövegben)
(1718 olvasás)


Az indigó-kristály átalakulási krizis
Celia Fenn
Mihály arkangyal kért, hogy írjam meg ezt a cikket, hogy segítsen annak a sok embernek, akik most tapasztalják meg a gyors váltást a multidimenzionális tudatosságba, vagy a tudatosság indigó állapotából a kristály állapotba való váltást.
Vannak, akik viszonylag simán váltanak, de sokan vannak, akik krízist élnek át, mikor ez történik. Többnyire azok, akik azt választották, hogy kinyílnak a felsőbb dimenziók felé. Ezt a választást nem logikusan, nem a racionális elmével teszik, ez sokkal inkább a lélek választása válaszként magának a Földnek rendelkezésre álló átalakulási energiáira. Így néha az embert betaszítják a pszichológiai, érzelmi és testi változásokba, amelyekre nem talál logikus magyarázatot. Ez krízist okozhat. Azt tapasztalom, hogy a hagyományosan képzett orvosok és pszichológusok keveset tudnak segíteni, mert fogalmuk sincs, mit tapasztal a páciens. Amikor a tesztek negatívnak bizonyulnak, a pácienst gyakran minősítik hisztérikusnak, bizonytalannak vagy akár skizofrénnek.
Ez az átalakulás gyakran történik olyan emberekkel, akik spirituális úton járnak, és jobban fel vannak készülve a változások kezelésére. De azt is tapasztalom, hogy az indigó gyerekek függetlenül a tudatos spirituális szintjüktől, különösen ki vannak téve annak, hogy spontán megtapasztalják a váltást, vagy áttörést a felsőbb dimenziókbeli tudatosságba. Azt is hozzá kell tennem, hogy bármilyen drog használata, ami elég gyakori az indigó fiataloknál, elég gyakran kiváltja ezt az átalakulási krízist, mielőtt még képesek lennének a hatását kezelni.
Itt egy lista a krízis vagy áttörés során tapasztalható tünetekről:
* Hirtelen túlzott érzékenység emberekre és a környezetre. Valaki, aki ezelőtt társasági lény volt és aktív, hirtelen nem tudja elviselni a bevásárlóközpontokat és egyéb zsúfolt helyeket, mint pl. éttermeket.
* Az okkult képességek és tudatosság növekedése. Ez gyakran úgy jelenik meg, hogy szinte hallja mások belső gondolatait és érzéseit. Ez zavaró lehet, ha azt hiszi, hogy mindenki más meg az ő gondolatait és érzéseit olvassa.
* Extrém érzékenység a bizonyos környezetekben vagy emberekben lévő negatív energiákra. Lehet, hogy képtelen lesz elviselni olyanokat, akik eddig közel álltak hozzá. Ez a megnövekedett érzékenység pánik rohamokhoz, vagy szorongási rohamokhoz vezethet. Ezek bármikor bekövetkezhetnek, akár mikor éjjel felébred. A rohamnak sokszor nincs valódi oka, bár gyakran kutatni fog valamilyen ok után.
* Gyakran találja magát "kikapcsolva" hosszú ideig, csak ülni akar és semmit sem csinálni. Ez idegesítő lehet annak, aki eddig nagyon energikus és aktív volt. Ilyenkor csak a tudatosság próbál alkalmazkodni ahhoz, hogy több időt tölt a magasabb dimenziókban és kevesebbet a 3. és 4. dimenziókban. Ehhez kapcsolódik, hogy sokkal több pihenésre és alvásra van szüksége, mint azelőtt, és egy általános lelassulás is.
* Rögeszmés aggódás az emberiség pusztulása miatt. (Környezetszennyezés, az erőforrások kimerülése, földönkívüliek, technológia stb. miatt.) Ez azért van, mert a multidimenzionális tudatosságnak kapcsolata van a csoport-tudat minden szintjéhez, ahhoz a részhez is, amely a faj fenmaradásával kapcsolatos félelmeket hordozza. Mivel az ember gyakran aggódik a saját életben maradása miatt, hajlamos rezonálni a csoporttudat vagy morfogenetikus mező ezen részeivel.
* Rögeszmésen meg akarja érteni, hogy mi történik, ami ahhoz vezethet, hogy az elme túl aktív lesz, és a személy fél, hogy eszét veszti, vagy kiég.
* Félelem a megőrüléstől, és attól, hogy képtelen lesz a normális mindennapi életre. Úgy tűnik a pszichológusok és orvosok itt sem tudnak igazán segíteni.
* Depresszió ok nélkül, vagy anélkül, hogy köze lenne a krízis állapothoz. Ez gyakran csak a tudatosság, amint régi energia rétegeket tisztít, amelyeket el kell engedni. Nem szükséges a tapasztalatot feldolgozni, csak hagyjuk, hogy a szervezet kiadja az energiát. Legyünk türelmesek, és tudjuk, hogy el fog múlni.
* Megváltozott alvás. Gyakran akár háromszor is felébred éjszaka, vagy csak hajnali három körül. Itt megint csak a tudatosság próbál alkalmazkodni a tevékenységek új ciklusához. A magasabb tudatosság gyakran éjjel aktív, mert az alacsonyabb dimenziók akkor csendesek.
* Furcsa energia hullámok érzékelése a testen keresztül. A kristály test rendkívül érzékeny, érzékeli a hold és nap hullámokat, kozmikus hullámokat, és a galaxis központjából jövő energiákat. Ezek az energiák gyakran segítenek a test "áthuzalozásában", hogy képessé tegyék magasabb szintű energiák hordozására. Tapasztalatból tudom, hogy ez milyen kellemetlen lehet. De a szervezet végül alkalmazkodik ezeknek az energia hullámoknak a kezeléséhez. Valószínű. hogy telihold idején intenzívebben érzed. Tapasztalatom szerint legjobban úgy lehet kezelni ezt a jelenséget, ha kimész a szabadba, mezítláb állsz a földön, és elképzeled, hogy az energia a testeden keresztül a földbe megy.
* Fizikai érzések és tapasztalatok egész skálája. Ezek általában a méregtelenítéssel kapcsolatosak. A kristály test nem tárolja a mérgeket, hanem mindent enged áthaladni magán. Tulajdonképpen a kristálylét legfőbb trükkje mindent átengedni, és semmihez sem ragaszkodni. Ez a ragaszkodás nélküliség végső állapota. Ezen a ponton azonban a szervezetnek meg kell szabadulnia az évek során felhalmozott mérgező szennyeződéstől, legyen az fizikai, érzelmi vagy értelmi. A tisztítás-elengedés mindig a testen keresztül történik, és különféle tüneteket okoz, mint pl. kimerültség, izom és izületi fájdalmak, főleg a csípőben és a térdben, fejfájás, különösen a nyakszirtnél, és fájdalom a nyakban ill. vállban.
* Szédülés és "kótyagosság". Ez azért van, mert a tudatosság magasabb régióiban tartózkodsz. Hozzá kell szokni, hogy ezeken a szinteken tartózkodsz, és ugyanakkor stabilan állsz a földön. Ezek az érzések szintén gyakrabban fordulnak elő napkitöréskor, vagy teli hold idején.
* Megnövekedett étvágy és hízás. Ez azért van, mert ez a folyamat rengeteg energiát igényel a szervezettől.
* Képesség "átlátni a fátylon". Ez azt jelenti, hogy észleljük a lelkeket, dévákat, E.T.-ket és angyalokat, és kommunikálunk velük. Ez nagyon ijesztő lehet, ha valaki nincs hozzászokva a más dimenziók efféle érzékeléséhez.
Hogyan tudjuk átvészelni a tranzíciót:
A legjobb tanács, amit adhatok, hogy fogadd el a folyamatot és ne állj ellen. Az én tranzícióm már majdnem 18 hónapja folyik. Úgy látom, hogy a kulcs az elfogadás. Folyamatosan azt reméltem, hogy egy nap felébredek, és újra "normálisan" érzem magam. Csak akkor kezdtem el jobban érezni magam az új helyzetben, és jobban boldogulni, amikor elfogadtam, hogy soha többé nem fogom magam normálisnak érezni, úgy, ahogy eddig. Akkor elkezdheted felfedezni a kalandot, vagy az új állapot pozitív oldalát.
Adok pár tippet a tranzíciós krízis kezeléséhez:
Légy békében azzal, ami a lényeddel történik. Kristály lénnyé válsz. Más kifejezéssel ez "Krisztus lény", ami olyan multidimenzionális lényt jelent, akinek teljes bejárása van kilenc dimenzióba, esetleg 13-ba is. Eddigi tapasztalatom az, hogy néhányan csak az 5. dimenzióig nyílnak meg, mások átjutnak a 6-ikon. Ha átjutsz a hatodikon, akkor valószínűleg még ebben az életben eléred a teljes 9. dimenziós tudatosságot, még ha nem is a közeli jövőben. Micsoda kiváltság és áldás!
Légy jó magadhoz, és tápláld magad. Ne felejtsd el, hogy kristály lényként mind az "anya", mind az "apa" energiákat kiegyensúlyozva hordozod. Az anya azt mondja, hogy dajkáld magad, mint egy újszülött csecsemőt, hisz tényleg az vagy. Időre van szükséged, hogy megerősödj, és jártasságot szerezz az új környezetben. A hit nagyon fontos. Én egyedülállóként, saját vállalkozásomból élve, nagyon kevés jövedelemmel éltem át a tranzíciót. Meg voltam rémülve, hogy a fizikai állapotom miatt nem tudok eleget keresni a fenmaradáshoz. De tartottak, az egész folyamat alatt, még megvan a házam, és mindig jutott elég, bár voltak szoros helyzetek. Ha teheted semmiféle gyógyszert ne használj. Természetesen, ha már szedsz valamilyen gyógyszert egy betegség miatt, akkor folytatnod kell. De semmiféle kábítószert ne használj, mert ez felerősíti a folyamatot, és elveszhetsz "odakint" a magasabb dimenziókban. Próbáld meg kibírni nyugtatók és depresszió elleni szerek nélkül, de ha már eddig is szedted őket orvosi utasításra, akkor ne hagyd abba. Legjobb, ha homeopátiás vagy naturopátiás szereket használsz. Úgy találtam, hogy a virág esszenciák is nagyon jók.
Kerüld el a tömeget, vagy zsúfolt helyeket. Én, hogy ellássam magam, és ne töltsek túl sok időt fárasztó és mérgező környezetben, mesterfokra fejlesztettem, a heti 1 órás bevásárlást. Fokozatosan egyre többet fogsz majd elviselni az ilyen helyekből. A megoldás természetesen az, hogy a belső békéd és harmóniád olyan erős legyen, hogy ahelyett, hogy a környezet hatna rád, te befolyásolod a környezetedet pozitívan. A kristály lény mindig pozitív energiát hordoz, de amikor kiegyensúlyozódsz, és újra könnyedén mozogsz az emberek közt, meg fogod tanulni, hogy hogyan használd rendkívül hatékonyan.
Maradj megalapozott és összpontosíts. Ez nagyon nehéz lehet azoknak, akik aklimatizálódnak a magasabb dimenzióbeli tudatossághoz. Sokszor fogsz szédülni és "kikapcsolni".
Próbálj meg az élet fizikai aspektusaira koncentrálni. Szánj időt mozgásra, sétára, ételekre, művészeti tevékenységekre. Ne tölts el órákat a tv előtt, és ne feledkezz bele a computeres játékokba.. Ezek csak fokozzák a talajt vesztett érzést.
Tölts annyi időt a természetben, amennyit csak lehet. Észre fogod venni, hogy a friss levegő és a napfény erősítik az új testet. És a dévák is ott vannak, hogy segítsék a folyamatot.
Étkezz egyszerűen, és egyél annyi friss zöldséget és gyümölcsöt, amennyit csak lehet. A vezetőim azt mondták, hogy az új test legjobb tápláléka a barna rizs és zöldségek. Ugyanakkor engedj a kívánásnak - én sokmindent megkívántam, a tintahaltól a csokoládétortáig. Ez nem a diéta ideje. A szervezetnek hatalmas mennyiségű táplálékra van szüksége, hogy táplálja a folyamatot, amin átmész. Még hízhatsz is, de el kell fogadnod, hogy ez része a folyamatnak.
Végül: Ünnepeld a tranzíciót. Galaktikus emberré válsz. Ez az emberi evolúció következő lépése. Hazatérsz.
ÜDVÖZLÜNK ITTHON, HUMÁN ANGYAL!
Michael Arkangyal Celia Fenn közvetítésével
Sokan, akik keresztülmennek az átalakuláson, azt tapasztalják, hogy a változás két fő tünete a nagyfokú kimerültség és fáradtság. Egyfolytában kimerültnek érzik magukat, és csak aludni akarnak. Ha pedig alszanak, akkor mélyen alszanak, és nem akarnak felkelni.
Mi történik, és miért érezzük ezt?
Michael Arkangyal magyarázata szerint három különböző folyamat okozza a kimerültséget. Ezek a következők:
&8226; Érzelmi test tisztulása
&8226; A fizikai és a finom testek méregtelenítése
&8226; Teljes multidimenzionális tudatosság
Az ezekkel a folyamatokkal járó dolgokat különböző módon lehet kezelni.
Érzelmi test tisztulása
A folyamat kezdetén egy erőteljes érzelmi testtisztuláson megyünk keresztül. Ez azt jelenti, hogy megtisztítjuk pszichénket és tudatalattinkat a traumák, sérülések és az önszabotálás összes régi mintájától. A folyamat intenzitása attól függ, mennyi tisztító munkát végeztél előtte, ahogy felkészültél a felemelkedésre. Én gyógyító vagyok, és sok embernek segítettem a felkészülésben, ám igazából soha nem éreztem azt, hogy már teljesen felkészültem volna a folyamatra, így amikor elkezdődött nálam az átalakulás, néhány hónapig egy heves érzelmi test tisztulási folyamatban volt részem. A dolgok csak ömlöttek elő a tudatalattimból, és hátborzongató és különös álmaim voltak, valamint szorongási és félelemrohamaim, ahogy küzdöttem azzal, hogy feldolgozzam belső gyermekem sérüléseit.
A sérülések elengedésének ez a módja nagyon kimerítő! Néhányan nincsenek teljesen tudatában annak, mi történik, mert ők az elengedés nagy részét éjjel végzik, míg álmodnak. Ám azok, akikre szorongásrohamok törnek rá, ezt a folyamatot gyakran napközben végzik.
Ebben a szakaszban szükséged lehet segítségre, hogy el tudd engedni a Belső Gyermeked régi mintáit. Ez az a fázis, amikor valóban dolgoznod kell Belső Gyermekeddel. Keress egy jó terapeutát, menj el egy tanfolyamra, vagy keress egy jó könyvet, ám engedd, hogy sérült gyermekeid mintái távozzanak!
Szükséges, hogy megértsd, hogy amíg ezt csinálod, kimerült leszel. Életed nagy részét azzal töltötted, hogy elnyomtad ezeket az energiákat. Nehéz munka feldolgozni őket. De megéri! Ha végeztél vele, akkor pszichédet megszabadítottad az önszabotálás összes tudatalatti mintájától, és képes leszel a szándék egy tökéletesen világos és tiszta helyéről működni.


A fizikai és a finom testek méregtelenítése
A mély tisztulásnak ez a folyamata összefüggésben van a fent említett folyamattal. Ahogy elengedjük az érzelmeket, úgy elengedjük a velük kapcsolatos összes régi mentális és fizikai blokkot és mintát is.
Ezek a régi "toxikus" energiák áthaladnak a finom testen, és a fizikai testen keresztül távoznak. Ezzel összefüggésben, minden régi méreganyag, melyet a fizikai test tárol, szintén kitisztul és távozik a testből.
A tisztulás és méregtelenítés folyamata jelentős terhelést ró a kiválasztás szerveire, a vesére és a májra. Ezért sokaknak vannak táskák a szemeik alatt, ami a vese igénybevételére utal, és sokaknál lépnek fel emésztési zavarok, mint például gyomorégés vagy felfúvódás, amik a máj fokozott igénybevételének a jelei. Ezen kívül sokan ízületi fájdalmakat érzenek, ami szintén a méregtelenítés tünete, ahogy a felesleges savak kioldódnak és távoznak onnan, ahol eddig a fizikai test tárolta őket.
A kiválasztás ezen folyamatai szintén fáradttá tesznek benneteket, és lehet, hogy hajlamosak lesztek a fejfájásra - ezek mind a méregtelenítés tünetei. Ezért van szükség arra, hogy sok tiszta vizet igyatok, és próbáljatok olyan egészségesen étkezni, amennyire ez lehetséges.
Teljes multidimenzionális tudatosság
Ez a legizgalmasabb rész, és a folyamat egész ideje alatt zajlik. Ez a felelős a "kótyagosságért", amit oly sokan éreztek.
Michael Arkangyal arra kért, hogy ezt az agyhullámok frekvenciájának kifejezéseivel magyarázzam el nektek. Ahogy elérjük a multidimenzionális tudatosságot, kitágítjuk a tudatossági tartományokat, amivel a testünk bánni tud, és szélesítjük a módjait, ahogy ezekkel bánunk.
Az agyhullámok frekvenciái a következők:
&8226; Béta - "normális" ébrenléti tudat
&8226; Alfa - könnyű meditáció
&8226; Théta - mély meditáció
&8226; Gamma -REM fázis (rapid eye movement - gyors szemmozgásokkal kísért álomszakasz),
vagy az alvás/hipnózis legmélyebb szakasza, ahol fájdalom nélkül el lehet végezni az operációkat
A háromdimenziós létező Béta állapotban működik, és kreatív tevékenységek végzése és imádkozás közben Alfa fázisba kerül.
Az ötödik dimenziós létező a Béta/Alfa/Théta szintek között mozog a normális ébrenléti állapotban!
A multidimenzionális tudatosság lehetővé teszi, hogy a tudatod ezeket a szinteket is elérje, míg ébren vagy! Ám ez okozza a "fáradtságot". A tested a Théta állapotot mindig a mély relaxáció alvást megelőző szakaszaként ismerte fel, így amikor az agyhullámok a Théta frekvenciára váltanak, ez olyan üzenetet küld a testednek, hogy fáradt vagy, és ideje aludni menni! És mivel úgy vagyunk kondicionálva, hogy erre az állapotra fáradtsággal és alvással reagáljunk, így azt érezzük, hogy aludni kell mennünk.
A hatodik dimenziós létező, aki később képes lesz a teljes 9D-s Krisztusi Tudatosság elérésére, meg fogja tanulni, hogyan váltson Delta szintről Gamma szintre az ébrenléti állapotban!! Ekkor a tested feltétlenül azt gondolja, hogy alszik!! A trükk az, hogy meg kell tanulni ezekkel az állapotokkal együtt mozogni, anélkül, hogy bepánikolnánk, vagy "elvesznénk" egy álomszerű állapotban. Azok közülünk, akik ezt gyakorolják, gyakran úgy érezzük, mintha egy lassított álomvilágban élnénk, ami voltaképpen igaz is. Álomállapotban élünk, míg tudatunk ébrenléti állapotban van.
Beletelik egy időbe, míg sikerül ezt tökéletesen megtanulni, ám ha egyszer sikerült elsajátítani, akkor megtapasztaljuk, hogy ez a kulcs a mérhetetlen kreativitáshoz és a "csodák" manifesztálásához. A tudatnak ebben a mély állapotában szó szerint képesek vagyunk alakítani és formálni az időt és az anyagot pusztán a tiszta szándékkal. Tehát értsétek meg, hogy testetek próbál alkalmazkodni a különböző agyhullámok frekvenciáihoz.
Mire ügyeljünk?
Kérlek, figyelj oda a következőkre, ha észreveszed, hogy a fent említett állapotok valamelyikében vagy:
&8226; Maradj földelt. Dolgozz azon, hogy testedben maradj. Ne füvezz és ne használj drogokat ebben az időszakban, mert ez megbolygatja és megakadályozza a tudatosság természetes tágulását.
&8226; Tegyél különbséget a valódi fáradtság és a táguló tudatosság között. Légy gyengéd magadhoz. Ha fáradtnak érzed magad - pihenj. Ahogy keresztülmész ezen a folyamaton, jelentős mennyiségű pihenésre lesz szükséged. Ha túlzásba viszed a dolgokat, akkor túlpörgeted magad, majd valószínűleg letaglóz a kimerültség.
&8226; Légy óvatos. Ha autót vezetsz, koncentrálj és összpontosíts. Sokan szenvednek balesetet, mert nincsenek tudatában annak, mi történik, amikor az agyuk megváltoztatja a frekvenciáit. Ez földelés és koncentráció kérdése. Mondd meg a testednek és a vezetőidnek, hogy az utazás során képesnek kell lenned arra, hogy tökéletesen arra koncentrálj, amit csinálsz.
&8226; Lazíts - el fog múlni. Hamarosan hozzászoksz ahhoz, hogy ezekkel a különböző frekvenciákkal dolgozz. Számomra elkezdett sok mulatságot okozni ez az álomszerű állapot, és elkezdtem megtanulni, hogyan használjam a kreativitást, amit előidéz. Azt is tanulom, hogyan tudjak szándékosan frekvenciát váltani. Igen, valóban Kristály vagy Krisztusi Létezőkké válunk.



shaumbra.wire.hu 
 
forrás:
http://angyalforras.hu/2012/A-valtozasok-hatasai-
 

Mi történik a Földdel 2013-ig? Plejádok Fényküldöttei közvetitésében
 
2012 végén, illetve 2013-ban nagy változások lesznek bolygónkon. 
 


2012 végén, illetve 2013-ban nagy változások lesznek bolygónkon. Ennek okai:
1. Véget ér a 26000 éves Föld-Nap-Plejádok keringési ciklus
2. Lezárul a Galaktikus Középpont körüli keringés 230 millió éves periódusa
3. A Nagy Központi Nap körüli végtelen hosszúságú körpálya két végpontja is záródik.
2013-ig a következő események fognak lezajlani:
1. Pólusváltás történik, ezáltal megváltozik a Föld Naphoz viszonyított helyzete
2. Egyidőben a Napban is pólusváltás zajlik le, ezáltal megváltozik a Plejádokhoz viszonyított helyzete
3. A Plejádokon is bezárul az aktuális spirálkör, így megváltozik az Orionhoz viszonyított helyzete
4. Az Orion teljesen felbolydul, 24 órára elsötétül, ez alatt a rendszer minden csillagán és bolygóján pólusváltás megy végbe
5. Az Orionon felszentelve újra megnyílik a galaxisok közötti átjáró
6. A Szíriusz az egész világmindenség misztériumiskolájává lép elő
7. A Naprendszer keringési pályaképe megváltozik, az Alcyone helyett - az egész Plejádok csillagrendszerrel együtt - a Szíriusz körül kezd el keringeni.
8. A galaxis ezen karjának a Szíriusz lesz az új központi napja, a Plejádok pedig be fog olvadni a Szíriusz csillagrendszerbe.
Jelenleg bolygónk már a fotonövezetben tartózkodik, eddig a peremén haladtunk ki-be sodródva. A fotonövezet a Galaktikus Középpont magas rezgéstartományú kozmikus kisugárzása. 2000-ben léptünk be ebbe az övezetbe, egyre mélyebbre tartunk és 2000 évig fogunk benne tartózkodni.
A fotonövezetbe lépésünk hatására a változások már elkezdődtek. A Föld galaktikus Nap-beavatása miatt egyre több áradás, földrengés és vulkánkitörés lesz megfigyelhető. A kontinensek arculata át- és átrendeződik, majd bekövetkezik a pólusváltás.
A pólusváltás emberekre gyakorolt hatása
A pólusváltást követően a Föld (és az Univerzum) evolúciós folyamatával szinkronban dimenzióváltás következik be. A Föld keringési pályája addigra már teljesen a fotonövezet hatása alá kerül, így csak azok lesznek képesek a folyamatot a Földön, a fizikai síkon túlélni, akik erre felkészülnek.
Mindenkinek két választása lesz:
1. Nem kívánnak a Földön maradni (ebben az esetben a galaxis egy másik részében található bolygóra kerülnek, ahol folytatódni fognak karmikus leckéik és az a háromdimenziós evolúciós folyamat, melynek most is a részesei).
2. Itt kívánnak maradni (ebben az esetben mindenkinek meg kell nyitnia és aktivizálnia kell Ka-csatornáit, hogy testük képes legyen kiállni a Földön bekövetkező rezgésszint-változást).
1. Akik folytatják karmikus leckéiket (mennek)
Egyesek azért választják majd a természeti katasztrófák általi halált, mert tudatuk felismeri, hogy emberi megtestesülésük már túlságosan mélyre süllyedt a látszatok világába, és képtelen egyéb módon kitörni onnan.
Mások azért hagyják el ily módon a "földi árnyékvilágot", hogy a Fény honába segítsék a halálon velük együtt átmenőket, és követendő példával járjanak elöl a felemelkedés terén.
Megint mások azért választják a halálnak ezen módját, mert készen állnak a Föld elhagyására, hogy ezután egy másik bolygón folytassák evolúciós pályafutásukat.
Lesznek olyanok, akik egyszerűen azért halnak meg ilyenkor, mert fizikai szervezetük a fennmaradó időben már nem alkalmas arra, hogy az átlépéshez szükséges változásokat meg tudja valósítani a Földön.
Függetlenül attól, hogy ténylegesen, avagy a felemelkedésre készek esetében látszólagosan ki miért leli halálát ilyenkor, a magasabb kollektív tudat olyan hatással bír az események alakulására, hogy véletlenekről szó sem lehet. Mindazok, akik elhagyják a fizikai síkot, maguk döntenek erről.
2. Akik dimenziót váltanak (maradnak)
Amikor az ember elér egy bizonyos tudati fejlettségi szintet, éljen akár olyan területen, ahol hatalmas földrengések temetnek maguk alá mindenkit, vagy sodródó árvízek pusztítanak minden útjukba kerülőt, ő mégis túléli az eseményeket. Egyszerűen feljebb rezeg a következő dimenzióba, és halál helyett egyfajta szellemi emelkedettséget tapasztal meg.
Addig, 2013-ra a Földön maradóknak négy evolúciós alapelvet kell megérteniük és magukévá tenniük:
1 A földi ember létének célja a fizikai, érzelmi, mentális és spirituális fejlődés
2 Minden emberi lény magában hordozza a fényből és szeretetből álló Isteni Lényeget, amelynek alaptermészete a jóság
3 A szabad akarat abszolút érvényű, univerzális joga mindenkinek, ám a tökéletesedés lehetősége abban rejlik, hogy saját akaratunkat hittel és bizalommal alárendeljük az isteni akaratnak
4 Minden természeti létező szent és sérthetetlen, függetlenül attól, hogy egyéni szinten mennyire szolgálja a Magasabb Én szükségleteit.

2013 elején az egész Plejádok-rendszer (amibe a Napunk is beletartozik) magasabb "iskolai" osztályzatba lép, és a csillaghalmaz Fényvárosoknak fog otthont adni. A Fényvárosok olyan lakóhelyek, ahol a népesség minden egyes tagja tisztában van a fejlődés szellemi törvényeivel, és tiszteletben tartja minden dolog szentségét. A Fényvárosok lakosai felismerik életcéljukat, és önmaguk, közösségeik és az egész létezés fejlődése és növekedése érdekeinek alávetve élik életüket (Isteni Terv szerint), és elérik legalább a Krisztus-tudat szintjét.
A Krisztus-tudat szint elérése
A Krisztus-tudat szintet elérők alapítják meg az Új Földet és elhozzák a Megvilágosodás Korát/Fény Korát/Aranykort/Vízöntő Korát.
A Krisztus-tudat eléréséhez szükséges kvantumugráshoz fizikai és érzelmi testjeinknek át kell esniük speciális gyógyításokon, megnyílásokon, hogy egyáltalán előkészüljünk a változásokra. A Plejádok Fényküldöttei tevékenységének ez az egyetlen célja, vagyis hogy ezáltal megtisztítsák az utat számunkra (bennünk) Krisztus tömeges méreteket öltő, második eljövetele előtt. Segítségükkel lényegében ráébredünk megvilágosodott mesteri mivoltunkra, és még itt a Földön - emberi testben - Krisztus-tudatosságra teszünk szert - emberről emberre terjedő megvilágosodás útján.
Annak érdekében, hogy Krisztusi Jelenlétünk beleáramolhasson az anyagi világba, hogy lehorgonyozhasson fizikai testünkben, meg kell tisztítanunk Ka-csatornáinkat és a Ka-mintázatot minden karmikusan hozott szennyeződéstől és blokkolt energiáitól.
A Plejádok Fényküldötteinek tevékenysége
A Plejádok Fényküldöttei akkor jelennek meg nálunk, amikor az emberiség egy nagyobb fejlődési ciklus végéhez ért. Ráébresztenek minket aktuális fejlettségi szintünkre és mutatják az utat a következő szint (jelen esetben a Krisztus-tudat) elérése felé. Egyszerűen fogalmazva most lehetőségünk nyílik arra, hogy Ka-csatornánk megnyitásával fizikai testünkbe fogadhatjuk multidimenzionális énünk, holografikus lenyomatunk energiáit.
Ezt azonban akadályozni igyekeznek olyan erők, melyek ellenérdekeltek bolygónk fentebb vázolt fejlődésében, de megakadályozni már nem tudják. Ezek a lények a Lant csillagképből érkeztek, először az Orion-övet szállták meg, majd kb. 20500 évvel ezelőtt megállíthatatlan behatolást intéztek a Föld ellen. A behatolás után a Lant-lények úgy határoztak, hogy vagy a Föld légterét átszövő asztrális síkon maradnak, vagy a "föld alatti sátáni birodalomban", hogy egyre erőteljesebb hatást tudjanak kifejteni az emberiség tudatalattijára. Vezetőjüknek, Lucifernek terve az volt, hogy Legfelsőbb Lényként magához ragadja a Föld irányítását.
A Lant-lények által vezetett erőket a szíriuszi flotta fizikai síkon nem sokkal ezelőtt már kiszorította a Naprendszerből, asztrális és föld alatti síkon azonban még zajlanak a Földön az események (2006/3). Az Isteni Terv megvalósul, ahogy "meg van írva".
Az Isteni Terv pedig az, hogy 2013-ra legalább 144000 ember eléri a Krisztus-tudat szintet, mivel ez az a minimális létszám, mellyel az emberiség túlélheti a dimenzióváltást.
A Plejádok Fényküldötteinek kidolgozott, hatékony módszerük van arra, hogyan gyógyítsuk meg, alakítsuk át és készítsük fel szervezetünket a változásokra. A plejádokbeliek azonban nem csak a technikáját hozták el, hanem maguk is hatékonyan részt vesznek a munkában. Minden bizonnyal az olvasók között is vannak olyanok, akik időnként furcsa zúgást érzékelnek, esetleg enyhe rángásokat idegpályáikon, a csakrák helyén furcsa aktivitást (hőhullám, bizsergés), illetve egyre erősödő (előző életekből hozott, még megoldatlan) érzelmi hullámokat és mellette egyre fokozódó nyugalmat. Ezek a "tünetek" arra utalnak, hogy az illető a plejádokbeliek "kezében van", tehát megkezdődött szervezetének felkészítése és átalakítása (ebbe a fizikai átalakulást is beleértem) a túlélésre.
A Plejádok Fényküldötteinek módszere röviden
1. Tisztítás
2. Öngyógyítás
3. Ka-aktivizálás
4. Delfin Agyminta Átprogramozás
5. Fénykamrák
6. Alszemélyiségek
7. Kiegészítő gyógykezelések
8. Kapcsolat a Magasabb Énnel
9. A Ka-munka fenntartása
Egy átlagos átváltozási idő kb. 1 évig tart. Amint befejeződött, az "alanynak" bármikor lehetősége van a Krisztus-tudat szintre emelkednie.

források:
meditációban a Plejádok Fényküldöttei
Amorah Quan Yin: A Plejádok Fényküldöttei (Édesvíz Kiadó, 2006) 

Az új aranykor!

2010.03.04. 19:08

 

Küldi: Yan és a Közös-Ég lélekcsoport, Tatabányáról

 

1, 1987-2012 : A SZERETET VILÁGÁNAK MEGJELENÉSE

2, 2007 -2008. : DECEMBER: 30 MILLIÁRD FÉNYIMPLANTÁTUM ELTÁVOLÍTÁSA

3, 2007. 11.11. – 2008.01.11. :SZENTHÁROMSÁG HAVA. MINDEN EGY-BEESIK

4, 2007. 12.12. : 12:12: JÉZUS 12 ASSZONYA – A 12 FÉNYTEST

1987. AUGUSZTUS 16. - 2006.- 2012. TÉLI NAPFORDULÓ

 

2012 ÉS AZON TÚL. AZ ÚJ ARANYKOR?

 

Évszázadok óta, számos személyes, spirituális közvetítés beszél az ARANYKOR ELJÖVETELÉRŐL, A SZERETET VILÁGÁNAK A MEGJELENÉSÉRŐL. A régmúlt nagy civilizációinak bölcsei is különleges időszaknak tartották a mostani eljövendő időket, a 2006-2012 közötti időszakot, mely egy Új Világ megvalósulásának folyamatáról szólnak.

A Maják szerint a 4. Világ befejeződött, 1987. augusztus 16.-án, a Harmonikus Konvergencia Napjával. Ettől a ponttól kezdve a Föld lényeges változásokon keresztül megy át, amely 2012. decemberi napfordulóig tart majd. Ekkor az Idő Újjászületik, és elkezdődik a Világ 5. korszaka, amikor is az Emberiség harmóniában él majd önmagával és az Anyafölddel, és Egyesül és Eggyé válik életében a Fénnyel.

A Maják szerint: a Naprendszerünk az Alcyone (Eta Tauris, Bika csillagkép Éta csillaga) körül kering, amely a Galaxisunk központi csillaga (Központi Napja), bár még ez a csillag is távol van a Galaktikus Központtól (Galaktikus Forrás, melyet feltehetően a Saggitarianus Alfa csillag és társa, egy Központi fekete lyuk, tart örök interdimenzionális mozgásban).

Naprendszerünk, mintegy 26.000 éves pályaívet ír le az Alcyone körül, amely 5-ször 5.200 éves szektorra különül el, melyek mindegyike tartalmazza egy új világ ciklusának a megszületésének lehetőségét. Ez történik majd (egy új szektorba lépés, valamint egy új 26.000 éves ciklus kezdődése) a 2012-as téli napfordulón. A Föld, a Nap és Alcyone felsorakoznak a Galaxis központjánál, és egy hirtelen (pillanatnyi, villanásszerű), erős Sugár éri őket a Galaktikus Központi Fényből, amely azonnal megvilágosít, megtisztít, és újraaktivizálja a Földet és minden életformáját. Ez az esemény segíti elő, és adja meg az engedélyt, átmozgásunkra, a következő dimenziós valóságba.

A Kvantumugrás (2007.09. 09. – 18. – 27.), többeknek, és akik ezt választották, személyes szinteken, erre az eseményre, nagy változásra, segített bennünket felkészülni.
Az emberi evolúció eseményeiben, már érezhetőek a természet változásai, és a maja előrejelzések ebben, mint mértékjelzők mutatkoznak meg.

Ugyanezeket az információkat megtalálhatjuk a Hopi Indiánoknál, a Kék Csillag közvetítésekben, a Sziuk, Lakoták, a Maori törzsi hagyományokban, a Fehér Testvériség Felemelkedett Mestereinek üzeneteiben, valamint Kuthumi mester számos tanításában.

(Forrás: Smith, Andrew: 2012 and Beyond: A New Golden Age?)

 

2007. SZEPTEMBER – 2008. DECEMBER

Körülbelül 18 hónap át, tartó megtisztulási folyamatra kerül sor. Egyre gyorsabb változásokon esünk át mindannyian. Bármilyen technológiát is alkalmazunk jelenleg, azok nagy váltásokon mennek át. Nem kell sok idő, amikor az új energia eléri azokat, akik a Szabadság utazását választották.

Hogy ne lehessen visszaélés, a Jézusi Terv miatt, 30 milliárd fényimplantátum lett elhelyezve a Föld belsejébe. Ezek blokkolták mindezidáig az agy teljes megismerőképességét. Ezek az imlantátumok most sorra, eltávolításra kerülnek, ezekben az időkben.

Ebben az időterminusban, rengeteg változás teremtődik meg a személyes életünkben, kommunikációnkban, csoportjainkban, szervezeteinkben, az üzleti életünkben, és a nemzetek közötti kapcsolódásokban.

(Kuthumi-MáriaMagdolna.:070929)


2007. 11.11. – 2008.01.11.- SZENTHÁROMSÁG HAVA. MINDEN EGY-BEESIK

 

A 11, 111, 1111 reprezentálja A Manifesztáció kapuján való átkelést. Ez az időszak a SZENTHÁROMSÁG HAVA. Minden EGY-beesik, és ez az Isteni döntés kedvező eredménye, Felébredést hoz az egész Földön. A 11:11, (nov 11) AZ IGAZ FÉNNYÉ VÁLÁSUNK IDEJE, amely önmagában egy mesterszám, az Emlékezet molekuláris struktúráját rejtette el, várva a Fény Mestereinek aktiválását.

11:11 Ez egy Biológiai Felemelkedés, és a 11:11 MAGA A FELEMELKEDÉS HÍDJA. A Fény Felemelkedés e számos forrásból és csatornán keresztül érkezik, nem egy nap, nem egy esemény kapcsán. Emelkedés és süllyedés, folyamatos hullámaiban, tanulásról, tanulásra, szóról, szóra. Felemelkedés születik minden tanulásból és minden szóból.

A 16. (!) 11:11 kapu nyílt meg, November 11.-én és Január 11.-én 2008-ban zárul be. Az Emberiség, Isteni memóriájának, magas potenciáljának elérhetőségét adja. Megnyilatkozunk az Egység keresésében magunk tükrén keresztül, a Földön, mindenhol. EGYSÉGBEN EGYKÉNT AZ EGYBEN NYITÓDUNK MEG, a lelkünk mélyén rejtőző központjához érve.

1992-ben a 11:11 volt az Emberiség engedélye a Felébredésre, és ez az a szám amely elkezdte ezt aktiválni. Ez a szám kísér bennünket energetikáján a SZOLÁRIS FÉNY ÚJ OKTÁVJÁBA. Ezeket a kapukat követve, egyre többet tudhatunk meg belső önvalónkról. Ez a kapu, vagy Híd, a magasabb képességünkhöz vezet, amint kapcsolódunk isteni memóriánkhoz. AZ EGY AZ EGYBEN AZ EGYSÉGBEN: mélyen megnyitja a bennünk lévő Lélek Központot, és ez az energia, aktívan velünk marad egészen 2012-ig

(Gillan MacBeth Louthan - Plejádi Council: Awakening – Healing:105)

 

 

 

forrás:

http://shaumbra.wire.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=335

 
 
A HARMADIK DIMENZIÓ MEGHALADÁSÁNAK TESTILELKI GYAKORLATAI

BARBARA MARCINIAK 
 

A HARMADIK DIMENZIÓ MEGHALADÁSÁNAK TESTILELKI GYAKORLATAI
A tudást magatokban hordozzátok, csak a lényetekben őrzött emlékeket kell aktivizálnotok. Sok embert látunk és hallunk újra és újra panaszkodni, sóhajtozni amiatt, hogy "elkelne ám egy kis segítség hébe-hóba." Hadd mutassunk hát egy utat, amelyen határozottan végig tudtok haladni -egy bevált receptet.
A recept nagyon egyszerű. Arról szól, hogy most és minden nap következetesen és egyértelműen jelentsd ki, mit akarsz. Lehet, hogy a kívánságod a lehetetlen kategóriájába tartozik, valaki más hatásköre vagy korlátozásai miatt. Az érdem és a jó szándék mérlegelésével fedezd fel saját magadban, mi hozna számodra boldogságot. Mitől éreznéd magad könnyűnek, energikusnak, elevennek ? Mit kívánsz, ami békét hoz a bolygóra, amikor elfoglalod saját lényedet ?
Bármi legyen is az, mostantól akard. Hívd magadhoz, jelentsd ki: - Harmonikus életet akarok élni. Egészséges akarok lenni, duzzadni szeretnék az energiától, amely kreatív tapasztalatok felé vezet. Jól akarok élni, azt akarom, hogy a fedél legyen a fejem felett, legyen ételem, és mindennel bőségesen el legyek látva, amire az élet megtapasztalásához szükségem van, hogy ezt a bőséget továbbadhassam, megoszthassam másokkal. - Nem éppen ilyen eszmék hangoztatására tanítottak.
Naponta két-három alkalommal szánj egy kis időt rá, hogy egyértelműen kinyilvánítsd, amit akarsz. Minden nap nyisd meg a testedben és a testeden kívül lévő energiaközpontokat, hívd magadhoz a fény frekvenciáját. Ezt nevezzük mi fényoszlopnak. Képzelj el egy fénysugarat, amint beáramlik a tizenkét csakrádba - hét a testeden belül található, öt a testeden kívül. Ezek a csakrák információ-központok vagy örvények, amelyek aktivizált állapotban forogni kezdenek. Forgásukkal mozgást idéznek elő a testedben, ami aktivizálja a fénykódolt szálakat, hogy együtt dolgozzanak, egyesüljenek, és alakítsák ki a testben a tizenkét szálas spirált.
Mindenki számára fontos, aki fizikai testét tökéletes egyensúlyban kívánja tartani, hogy rendszeresen végezzen mélylégzési gyakorlatokat. Ebben a programban a légzés nagyon fontos szerepet tölt be. Gyakorolni kell a feltöltődés módszerét, hogy elegendő oxigén jusson a testbe.
A másik gyakorlat a forgás, amit azoknak ajánlunk, akik hatalmas energiagyorsulást akarnak elérni. Balról jobbra kezdj el körbe forogni, miközben tekintetedet a hüvelykujjadra szegezed. Számolj és forogj. Legalább harminchárom fordulatot kell tenned minden nap. Ezt fokozatosan, a forgások számát egyre növelve is elérheted. Amikor eljutsz oda, hogy harminchárom fordulatot tudsz megtenni naponta háromszor, ami azt jelenti, hogy kilencvenkilencszer fordulsz körbe, megnézzük, meddig tudsz ezen a bolygón - vagy legalábbis ebben a dimenzióban - maradni. Forgás közben, mindegy hányszor pördülsz meg, tedd össze két tenyered a mellkasod előtt. Szorítsd egymáshoz a kezedet, tartsd nyitva a szemed, és lábadat körülbelül vállszélességnyi terpeszben tartva egyensúlyozd magadat, hogy szilárdan állj a lábadon, miközben körbe forogsz. Hihetetlenül meggyorsítod ezzel a testeden belüli csakrarendszerek forgását, ami elképesztő mértékben felgyorsítja az adatfogadás és -feldolgozás tempóját.
Ezek tehát a gyakorlatok: akarat, légzés, a fényoszlop alkalmazása és a forgás. Van hozzá egy utóirat is. Mivel elektronikus lények vagytok, akik nagyon gyors ütemben változtatják frekvenciájukat, javasoljuk, hogy igyatok rengeteg vizet: friss vizet, tisztított vizet vagy forrásvizet. A víz vezetőként működik. Biztosítja a rendszer nyitottságát és az áramlást.
Rengeteg egyéb dolgot is tehettek. Gyakorlással megváltozott tudatállapot-élményeitek lehetnek anélkül, hogy elveszítenétek az irányítást. Gyakoroljátok, lépjetek be ebbe az állapotba ! Gyűjtsetek információt, teremtsetek új lehetőségeket, menjetek ki az idő folyosójára és változtassátok meg az életeteket ! Aztán térjetek vissza, és akaratotok teljes és tökéletes használatával döntsétek el, mit akartok kezdeni ezekkel a megváltozott állapotokkal ! Ha ezt megtanuljátok, fejlődésetek rendkívüli gyorsaságot ér el. Amikor már sok efféle tudat lesz jelen a bolygón, az emberi tudatot szervező és figyelő teljes hálózat megváltozik. Több energia képes a bolygóra érkezni, mert többen lesznek, akik képesek felvenni.
Mindenki megtanulhatja felvenni és tisztelni ezt az energiát, mert be kell fogadni. Olyan, mint egy olajkút. Mi haszna van egy csap nélküli olajkútnak, amely mindenfelé szétspricceli az olajat ? Nem sok, csak beszennyez mindent. De ha a Föld energiaadományaihoz - az olajkutakhoz, a földgázhoz, vagy a vízesésekhez - hozzácsatolod az akaratodat, létrehozod az energiát irányító célt vagy utat. Akik ezeket a természeti kincseket kezelik, azok számára bőséget teremtenek. Az egész energiafogadási és elszállásolási folyamat alapvetően és elsősorban a Földnek és a bolygó életének mindenekelőtti értékeléséről szól. Hihetetlenül gazdag természeti kincseket kaptatok most, csapot kell rá tenni és elvezetni. Így tehettek szert a legnagyszerűbb gazdaságra a tanulás és tudás birodalmában.
Sokan akartok eljutni a magasabb birodalmakba, és ott maradni, elfelejtve, hogy mi a dolgotok a Földön. Meg kell tanulnotok, hogy biztos alapokon álljatok. Nagyon sokan nem is értitek a földelés jelentőségét. Hamarosan meglátjátok, hogy ha fejlődésetek üteme egyre jobban és jobban felgyorsul, és nem álltok szilárd alapokon - valamin, ami ösz-szeköti és egyesíti a világokat -, bajok támadhatnak az idegrendszeretekkel. Ahogy változik a frekvencia, és több fény jut a testbe, egyre több adatot kezd el felvenni. Néha unalmasnak találod az életet ebben a világban, és nem akarsz semmi mást, csak ráállni az adatvételi állapotra, elfeledkezni arról, amit földi világnak nevezel. Ha nem vagy földelve, nincs semmilyen eszközöd, amivel beengedheted az információt a valóságodba, és munkára foghatod. Egyszerűen túlterhelheti a rendszeredet, vagy képtelen leszel rá, hogy lefordítsd a tanultakat, és nyugodt maradj.
Sok világot kell egyszerre egyensúlyban tartanod. Hogyan csinálod ? Akarattal és gyakorlattal. A földelés teszi lehetővé a világok egyesülését és azt, hogy eljuthass sok világba. Lehetővé teszi, hogy energiahullámokat érezz, és ezeket oda irányítsd, ahol és amikor szükséged van rá -hogy szuperemberré válj.
A legjobb módszer a földeléshez az, ha kimész a házból és leülsz a földre. Mozdulj hát ki, menj ki a természetbe ! Ülj le, vagy állj egy fa mellett egy kis ideig ! Tedd a székedet a napra, és olvass egy könyvet a napfényben ! Menj úszni, vagy csak lógasd vízbe a lábadat ! Ezek az elemek. A Föld ezekből áll, és érezheted őket.
Ahogy fejlődni kezdtek, és az egész fajotok elindul, hogy egyesítse a dimenziókat, idegrendszereteknek képessé kell válnia az összes információ feldolgozására, ami megváltoztatja a világotokról alkotott felfogásotokat. Ez már folyamatban van. A múlt évben az információ jelentősége, amiről már évek óta tudtatok, sokkal közismertebbé vált. Sok ember, aki soha nem foglalkozott a földönkívüliekkel vagy a személyes fejlődéssel, hirtelen érdeklődni kezdett vagy legalábbis tudatára ébredt ezeknek a dolgoknak. Megértették, hogy egyre több a mozgás, és valami változik az egész világon, nem csak Amerikában.
Az energiák most harcban állnak egymással. Ezt lehet súrlódásnak, de nagy csatának is nevezni. A harc még erősödni fog, mert arról szól, kinek a frekvenciája válik uralkodóvá ezen a bolygón, ki fogja birtokolni, manipulálni és irányítani a ti frekvenciátokat. Kik vagytok, és tulajdonképpen mi most a feladatotok ?
Alapvetően fontos, hogy tudjátok, kik vagytok, és mit csináltok, amikor majd megteszitek. Amint interdimenzionálissá, többdimenzióssá váltok, és ahogy a frekvenciák változnak, ezek az energiák felgyorsulnak. Testetek drasztikus, gyors változáson megy keresztül, amit az idegrendszernek, az információ továbbítójának tudnia kell kezelni.
Meg kell tanulnotok, miként lehet egyszerre több valóságot kezelni. Tudnotok kell, hogy ezt teszitek, és muszáj lennie egy helynek - a Földnek -, ahová az információ leköthető. Nem lennétek itt, ha nem volna fontos az információ és az energia földelése a Földön. Tehát ha bármikor azt érzed, hogy feltöltődtél elektromossággal vagy energiával, tudnod kell, hogy megváltozott állapotban vagy. Tudnod kell azt is, milyen sokféle variációja van a megváltozott állapotnak. Utasítanod kell magad, hogy vezetővé válj, akárcsak egy nagy csővezeték. Amikor érzed, hogy megváltozott állapotba kerültél, és információ érkezik hozzád, gyógyító energia, emelkedettség, vagy öröm, működj úgy, mint egy csővezeték ! Áramoltasd át az energiát magadon, elfogadva és felismerve, hogy többdimenziós megnyilvánulásodban vagy ! Vedd tudomásul, de ne elemezd ! Csak hagyd, hogy átszűrődve rajtad az energia lejusson a Földbe ! Később sokkal több értelme lesz az egésznek.
Felfedezheted érzelmi testedet azáltal, hogy kinyilvánítod: hiszed, hogy az érzésekben meg lehet bízni. Nyilvánítsd ki hitedet, hogy az érzelmek jók, biztonságosak, eljuttathatnak valahová. Hasznosak és nem csak útban vannak, teljesen félreértelmezve. Minden alkalommal, amikor elszabadulnak benned az érzelmek, figyeld meg, mit tesznek veled ! Amikor veszekedtél a gyerekeddel, és a gyerek ordít veled, te meg utána rosszul érzed magad és sírsz, figyeld meg azt az érzést ! Mit tesz veled ? Amikor érzelmek árasztanak el, sok valóságból érkező információra kapcsolódtál. Találd meg azt a frekvenciát, és őrizd meg !
Valamiért egyetemes hiedelem az, hogy az érzelmeken nem lehet uralkodni. Ez nem igaz. Irányíthatod az érzelmeket, nem kell feladnod az irányítást. Testedben az érzelmek frekvenciává válnak, amelyen keresztül képes leszel rá, hogy érezz, lényed legmélyebb mélyéből. Ezzel együtt, ha valaki rád néz, nem is tudja, hogy történik veled valami. Ez nem jelenti azt, hogy lezártál, csak azt, hogy kialakítottál magadnak egy módszert. Úgy élsz meg egy érzelmet, hogy se rosszul, se jól nem érzed magad tőle, csak tudomásul veszed, hogy érzel. Figyeld meg, mit tudsz tenni az érzelemmel ! Hová vezet ? Mi a következő lépés ? Felejtsd el az érzést kiváltó élményt ! Ez sokaknak segíteni fog.
A testi-lelki gyakorlatok segítenek a lazításban. Tested szöveteit és izmait páncélként használod a csontvázad védelmében. A szövet magába tömörített, eltemetett magában mindent, ami a csontrendszerben van, és nem engedi, hogy a felszínre kerüljön. Hozzá akarsz jutni a csontban tárolt információhoz, hiszen a csontban rejtőzik a történet, a zárak pedig a szövetekben vannak. Minden egyes rétegen át kell dolgoznod magad ahhoz, hogy hozzáférj a tested belsejében őrzött igazsághoz.
Programod - vagyis az, aminek teljesítése idejöveteled célja - izgalomba jön, amikor közeledsz hozzá. Ez éppen olyan, mint a gyerekként játszott játékod; eldugtál valamit, és ha valaki közeledett hozzá, azt mondtad, "meleg". Tested izgalomba kerül, amikor a programod átveszi az irányítást. Elhagyod logikus elmédet, és elindulsz a tapasztalás felé. Ez azért történik, mert kezdesz ráhangolódni a célodra. Tested - nem az eszed - felveszi az információt. Ha megereszted érzelmeid gyeplőjét, sokkal megnyugtatóbb tapasztalatokat szerezhetsz, mint ha bírálod az érzelmeidet, nem érted, min mész keresztül és megpróbálod irányítani őket.
Szükséged van az érzelmeidre. Ezt nem győzzük hangsúlyozni. Néhányan büszkén hangoztatjátok, hogy nincsenek érzelmeitek. Ez sokáig már nem működik, mert rá fogsz jönni, hogy az okozza a pusztulásodat, amire büszke voltál.
Azt hiheted, hogy a szüleiddel már minden témát végigvettél. Sokkal pontosabb az a megállapítás, hogy annyi képet kaptál, amennyi abban az időben lehetséges volt. Ha bármilyen test-szellem gyakorlattal, kristálygyakorlattal, vagy bármilyen más eljárással a magasabb síkra emeled magad, meglátod a nagyobb képet.
Az információt kőbe vésték, a kő tárolja. Az információt a csontba is beleírták, a csont is tárolja. Ezért fontos a csontrendszerrel dolgozni, mert abban van jelenlegi életed történetének nagy része. Engedd, hogy a dolgok felszínre törjenek ! Ne ostorozd magad amiatt, mert azt hitted, bizonyos eseményekkel már végeztél. Jelentsd ki: - Ez csodálatos !
Van még itt több is. Szeretem ! - Használd úgy a tapasztalatot, mintha egy aranybányát fedeznél fel - mintha arra döbbennél rá, hogy gazdag ember vagy.
Minden, amin keresztülmész, azért történik, mert te úgy döntöttél, hogy meg kell történnie. Nem is tudod, mennyi mindent tisztázol. A tudatosság sugárútjait nyitod meg, nemcsak magadnak, hanem a bolygó számára is. Ebben az a jó, hogy amit most tisztázol, az a könnyebb tananyag. A távolabbi, nehezebb anyagok többsége később kerül elő. Addigra már annyira fásult leszel az egész iránt, hogy az sem számít majd. Minden a maga idejében történik.
A most végbemenő mutáció fejlődés, vagy a belső adat csatlakoztatása a külső adathoz. A tisztogatás, amit végzel, az összes érzelmi test felkeresése, akiktől féltél. Már tudod, hogy szorosan egymás mellett van a mentális és a fizikai test, valamint az érzelmi és spirituális test. Mivel a spirituális test nem fizikai, te pedig fizikai testben létezel, be kell járnod az egész spirituális birodalmat az érzelmeid segítségével.
Az ember annyira szereti drámáit, hogy teljesen elmerülhet a feldolgozás folyamatában. A feldolgozás életformává válhat. Ez pedig nem vezet jóra. Nem helyes állandóan feldolgozni az információkat, és azt mondani az embereknek: - Ne telefonálj ! Éppen feldolgozom az adatokat. Nyakig ülök az anyagban. Nem jutok dűlőre vele. - Igen, személyes drámáidat meg kell vizsgálnod. Igen, személyes drámáid díszvacsorával szolgálnak neked. Edd hát meg az ételt, és folytasd az életedet, rendezz magadnak másik bankettet ! Ne dédelgesd tovább múltad e remek kis ékköveit, attól félve, hogy ha mindent tisztázol és megoldasz, soha többé semmi izgalmas nem történik az életedben ! Tervbe kell venni a feldolgozást.
Az emberi test fejlődik és változik. Az ember azt hiszi, szüksége van egy bizonyos összetételű táplálékra, mert ezt tanították neki. Idáig eljutva viszont jó esetben már nem törődsz azzal, amit tanítottak. Hallgatsz a testedre, és engeded, hogy elmondja, mire van szüksége. Az a gyanúnk, hogy sokan már az elmúlt évben változtattatok étkezési szokásaitokon. Már nem érzed jól magad, ha olyanokat eszel, mint azelőtt, mert bizonyos ételek vibrációja annyira intenzív, hogy már nem esnek jól. Tudod, hogy a húsiparban a tehenet, a disznót, a csirkét nem étellel etetik. Kicsi helyeken élnek, és a legtöbb közülük soha nem is látja a napfényt. Egymásra ürítenek, mert egymás fölé rakott fémdobozokban laknak. így tenyésztik őket. Szteroidokkal és antibiotikumokkal etetik őket - egyik sem étel. Nem nevelik őket szeretettel. Amikor a vágóhídra kerülnek, nem szeretettel vágják le őket. Ezt a vibrációt kell megemésztenetek.
Ne feledd, minden vibráció, ami létezik ! Az állatok azért kerültek a bolygóra, hogy társaitok legyenek, éljenek a földből, tápláljanak és óvjanak benneteket, ha úgy adódik. Mindebbe a szeretet volt beprogramozva. Ha egy farmon élsz, saját csirkéidet és malacaidat neveled, étellel eteted őket, és amikor eljön a vágás ideje, együttérzéssel és szeretettel vágod le őket, az rendben van. Minőségi életet nyújtasz az állatoknak, és cserébe az állatok feldolgozva szeretetet és minőséget adnak az életednek. Ez az ideális helyzet. Hosszú időn keresztül ez volt a valóság a bolygón. Már nem ez a valóság. Légy tisztában mindennek a vibrációjával !
Engedd, hogy tested megmondja, mit akar ! Akard a változást, mert a tested, ahogy megpróbálja emelni rezgésszintjét és felépíteni a fénytestet, elzárkózik bizonyos ételektől ! Határozd el étrended megváltoztatását, és akard, hogy a dolgok megtaláljanak ! Újra és újra hangsúlyozzuk, hogy sokkal többek vagytok fizikai lényeknél. Számos realitásban léteztek, és rengeteg vezetőtök van. Mindenkinek tisztábban kell kinyilvánítania az akaratát. Mit akarsz ? Jelentsd ki: - Fejlődni akarok ! Változtatni akarok az étrendemen ! Azt akarom, hogy jobban bízzam az ösztöneimben ! - Egyértelműen jelentsd ki, amit akarsz. Hatalmas ereje van a szónak: akarom.
Az egészséghez hozzátartozik a tizenkét teljesen átalakult és kifejlett spirál a testen belül, amelyek aktivizálják a teljes agykapacitást. Eltart egy ideig, mire a tizenkét szál teljes mértékben aktivizálódik, bár már most is be lehet kapcsolni őket. Néhányan már megtapasztalhattátok, milyen, amikor be vannak kapcsolva, bár nincsenek aktivizálva. Amikor aktív állapotban vannak, az egész agy működik, géniuszok vagytok. Mindent tudtok, telepatikus képességekkel rendelkeztek, bármit meg tudtok tenni, mert otthont adtok az Élő Könyvtárnak. Kezetekben van a kártya, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen információt megszerezzetek, ami a bolygón található.
Ha lenne valami, amit tenni akarnánk, azt kérnénk, legyetek a frekvencia tökéletes őrei. Őrizzétek magatokban a legmagasabb rendű tudást és információt, a korlátok nélküli létezést ! Tegyétek a frekvenciát a saját létetek által hozzáférhetővé mindenki számára, miközben sétáltok az utcán, bevásároltok, vagy egyszerűen csak hevertek este a párnátokon, tudatában annak, kik vagytok !
Eljön az idő, amikor többé már nem kell magatokon kívül keresni a tudást. Mi és a hozzánk hasonlóak azért vagyunk most itt, hogy felrázzunk, begyűjtsünk, összetereljünk benneteket, fürtökbe csoportosítva, ahol egymás visszatükrözé-seként elektromágnesesen feltölthetitek egymást. Miközben beszélünk hozzátok, fényszikrákat csiholunk, amelyek segítségével nyílások keletkeznek. Amint ezek a nyílások létrejönnek bennetek, vibrációs szintetek a környezetetekben mindenki számára érezhetően megnő. Amikor valaki rátalál valamire, a felismerés frekvenciáját küldi szét, amit a többi ember felfog. Ilyen módon fejlődik a csoport szelleme. Mindez racionális megértés nélkül történik, hiszen a testen belül zajlik, elektromágnesesen. Amekkora energiát képesek vagytok kezelni, olyan mértékű energianövekedést hoztok létre.
Az embereknek el kell indulniuk a többdimenziós lét felé. Az én egy része azt mondja: - Jó, szeretném megtapasztalni ezt a többdimenziós élményt ! Mit akarok tenni ? -A vágy ez első. A vágy a felismerés, amely lendületbe hoz. Aztán el kell döntened, mihez kezdj ezzel a vággyal. Másnapra esetleg elfelejted. Ahhoz, hogy testet adj a vágynak, és igazold, hogy komoly a szándékod, vegyél részt eseményekben, rítusokban, szertartásokon, amelyek bizonyítják az elkötelezettségedet. Aztán olyanná alakíthatod az életed, hogy az sugározza az akaratodat. Olyan ez, mint az élő és sétáló ima. Az egyház arra tanítja az embereket, hogy imádkozzanak bizonyos istenekhez azért, amit akarnak vagy bűnbocsánatért. Mi élő imát javasolunk, az élet minden pillanatát értékessé varázsoló folyamatot, és az ima, az imád tárgya vezetőddé is válik
A környezetedben lévő tárgyak tudatos kialakítása és elrendezése része az élő imának. Legyen egy oltárod, legyenek szent tárgyaid, és ne legyen a valóságodban semmi olyasmi, aminek nincs értelme ! Tudjuk, maga a gondolat, hogy semmi olyan ne legyen az életetekben, aminek már nem veszitek hasznát, sok embert sokkol. Valójában hányan dobtok ki olyan dolgokat, mint például egy kabát, amelyet már tizenöt éve hordtok és kissé molyrágta, vagy a partner, akivel már harmincöt éve együtt éltek és több mint elhasznált ? Nagy kihívást jelent megszabadulni mindentől, aminek az életedben már nincs haszna, de mégis meg kell tenni.
Az oltár felállításával tulajdonképpen megterítesz a rítusnak, hogy otthon érezze magát. A szertartások felpezsdítik a sejtemlékezést, és lényed mélyén őrzött ősi tanításokra emlékeztetnek. Aktív memóriádba emelik ezeket a tanításokat. A rítus belehelyez a jelenbe, és egyik táguló jelenből a másikba visz el, a Földanya személyes vonatkozású szempontjainak figyelemben tartásával. Megteremted a saját személyes értékedet. Minden dolog eleve azért jött létre, mert valaki elhatározta, hogy energiát ad neki. Bárminek lehet energiát adni. Az egyén agyának ereje aktivizálja az akaratot, és azt a valóság átalakítására használja.
A bolygón most élő emberek mindegyike fejlődésre vágyik. Az én fejődésének felgyorsítása, a gyors evolúció volt a feltétele minden kapu kinyitásának, és minden erre az időre készült programnak. Hallgassatok az impulzusokra, amelyek azt suttogják a fületekbe: - A Fény Családjának tagjai vagytok, és a Föld Élő Könyvtár. - Megígérhetjük, és biztosíthatunk afelől, hogy meghozza az eredményét. Még ha nem is garantálhatjuk, hogy a kihívásoknak vége lesz, mestertudásra fogtok szert tenni.
Olvassatok a jelekben, és kövessétek a megérzéseiteket a teljes végkifejletig ! Többdimenziós lénynek lenni azt jelenti, hogy megnyitjátok a csatornáitokat, behangoljátok a különböző frekvenciákat, és fogadjátok az adást vagy a tudást. A jelenlegi szótárban nincs elég kifejezés a fizikai síkon túli birodalom érzelmeinek tolmácsolására. A Lélekről rengeteg elképzelés létezik. A szó alapvetően arra utal, ami nem fizikai, illetve nem illik bele a háromdimenziós szemléletmódba.
Ezt a csodát vagy ugrást ahhoz lehet hasonlítani, mintha egy trambulinról elrugaszkodva felrepülnél, és többé nem is pottyannál vissza a gumiszőnyegre. Szökellsz és szökellsz, elindulsz az arany felé, ami a Lélek birodalmába röpít. Ez nem azt jelenti, hogy elveszel, megsemmisülsz, vagy felbomlanak a molekuláid. Ez egyszerűen az az ugrás, amit a Föld ősi sámánjai gyakoroltak és képességként őriztek magukban - az intelligens formák összekapcsolására és az emberi faj evolúciójának segítésére szolgáló út.
A többdimenziós létezés számunkra életforma. Tanítói munkánk egyik nagy kihívása, hogy megtanítsuk ezt a létformát a fejlődő rendszereknek. Ha ez megnyugtat, mindnyájan e folyamat felé haladtok - kivéve persze azt, aki elhagyja a bolygót -, bár rajtatok áll, miképp élitek meg.
Azt akarjuk, hogy álljatok ki egy szikla peremére, lépjetek le róla, és maradjatok fenn a levegőben ! Ott akarunk látni benneteket ! Fedezzétek fel magatokban az eretneket: azt a részt, amelyik azon van, hogy teljesen lerombolja ezt a valóságot, megteremtve a tudatosság új paradigmáját ! Ezt nem egy világvezető fogja megtenni; a tömeg teszi meg, mert a tömeg készen áll rá.
Sok millióan vannak most a bolygón a Fény Őrei. Semmi mást nem kell tennetek, mint fejlődnötök. Munkátok e fázisában a hangsúly az énen van, a fizikai testen, amelyben éltek. A játékot az én segítségével tudjátok végigjátszani. Szeressétek, tiszteljétek, dédelgessétek, viseljétek jól gondját, kedvesen beszéljetek róla és akarjátok, hogy optimális kapacitásán működjön. Összesen ennyit kell tennetek ahhoz, hogy csatlakozhassatok a Fény Családjához. Aztán már csak meg kell figyelnetek, kit talált meg a fény, kiknek mutat be, és kikből áll valójában.
+ + +
Amikor belépsz a fénybe, szeretetet találsz. A fényre - a tudásra - van szükséged ahhoz, hogy eljuss a szeretethez. A tudás frekvenciája nélkül félreértelmezitek a szeretet frekvenciáját. Ha a szeretet frekvenciája érkezik először, a tudás frekvenciája nélkül, azt hiszed, hogy a szeretet valahol rajtad kívül van, mert nem tudod, hogy te vagy az. Azt teszed, amit évezredeken keresztül tettetek ezen a bolygón: imádsz és bálványozol mindent, mert azt hiszed, a szeretet kívül van, nem pedig benned. Úgy döntöttünk, hogy eljövünk, és a fény segítségével felvilágosítunk benneteket. Megerősítünk titeket, és beindítjuk programotokat a tudás szerint.
Most, hogy már tudjátok, mire számíthattok, amikor a többdimenziós fény egyesül az identitással, kezditek megtapasztalni a fény frekvenciáját, amellyel a szeretet többdimenziós lényetek többi formája felé sugározható. A tudat minden szinten bámulatos gyógyuláson megy át. Aktivizált állapotban hatalmas kalandok várnak rátok. Óriási lesz a változás bennetek, fülig érő mosollyal járkáltok majd, és mindenki csodálkozni fog, mi történt veletek. A mosolyt az eksztázis vibrációja csalja az arcotokra. A kapcsolódás vibrációja, amelyet mindenki megérez majd, aki csak a közeletekbe kerül. Valójában a közeletekbe sem kerülhet semmi és senki, ami vagy aki nem ezzel a vibrációval rezonál. Igazság szerint, ha a magasabb frekvenciákon rezegsz, meg sem lát az, aki más hullámhosszon él. Amint megtanultok a tudás frekvenciáján élni, a teremtés és a szeretet frekvenciájával együtt, elkezdtek ennek általános elterjesztésén dolgozni. Nem úgy, hogy elvégzitek mások munkáját, hanem úgy, hogy mindenki, akivel kapcsolatba kerültök, érezheti ezt a rezgést. Felbecsülhetetlen értékük van azoknak, akik már megszerezték ezt a tudást, és semmi nem indokolja, miért ne sajátíthatná el mindenki. Szuperembereknek fognak tekinteni benneteket. Mégsem az a dolgotok, hogy elkülönüljetek az emberektől. Közöttük kell maradnotok, hogy tanítsátok őket, megmutassátok, hogyan érheti el mindenki ugyanezt. A frekvenciákat szabadon kell továbbadni és megosztani, hogy mindenki megtudhassa, mire képes. Ilyen módon fejlődik a bolygó. 

 

forrás:   

http://angyalforras.hu/Tudasforras/2010

 

A felemelkedés

2010.03.02. 20:07

2010.
A SZENT RÓZSA ÉVE
A KÓDOLT ISTENNŐ MEGJELENÉSE
MEGJELENIK A VILÁG TANÍTÓJA
NŐI BUDDHÁK MEGJELENÉSE
A FELEMELKEDÉS 3. (5!!!) HULLÁMA
AZ ÚJ FÖLD ÉS ÚJ EMBERISÉG SZÜLETÉSE ERRE AZ IDŐRE LETT
TERVEZVE
 
2010, 2011, 2012A FELEMELKEDÉS 3 PORTÁLJA
A Felemelkedés 3 portálja közül választhat mindenki: 2010, 2011, vagy 2012, annak az eredményeként, amennyire készen vagyunk 2008. decemberében. Ez annak a felemelkedési hullámnak az eredményeként jelentkezik majd, amely már elkezdődött (1987- 1999, 2007-), és, amely 2008. decemberében éri el a tetőpontját.
(Kuthumi-MáriaMagdolna.:070929)
2010.ALKÍMIAI MNNYEGZŐ
Miközben a Harmadik (mára már 5.) Felemelkedési Hullám energiája fölépül 2010-re, minden harag-energiával teli üreget, minden helyet, ahol düh esett fogságba, fel kell szabadítani, legyen az akár egy emberi lény, akár a Földanya testében, ezért a következő tizennyolc hónap folyamán azon fogunk munkálkodni, hogy kiürítsük a nagyon romboló, igen sötét, és elerőtlenítő harag-energiával teli üregeket. A Tűz Elem növelni fogja a maga tekervényes összpontosító és teremtő mintázatát mindannyiótokban és a következő három évben a Tűz Elem lesz az, amit mindazoknak uralnia kell, akik a Felemelkedés Második Kapuján átkeltek.
 
2010-ben meg fogjátok tapasztalni magatokban az Alkímiai Nászt a Tűz Mesterével, melynek része egy Isten és egy Istennő. Az én ezen 'tűz aspektusa' össze fog vegyülni a Föld Elemmel, és azzal az Istennel és Istennővel, aki az általunk a ti Föld Elemeteknek nevezett elemben lakozik, s ahogy tűz és föld egyesülnek, meg fogjátok látni a kristály világokat, melyek isteni jellemzőitek [egyedi energia-elegyetek] részei, ahogy elkezdik megnyilvánítani magukat számotokra, és az átjárás képessége ezekbe a világokba egyszerűbbé és egyre tudatosabbá válik. Ezek a Kristály Városok már sok ezer éve a létezés részei, de mindössze maréknyi ember jutott el valaha ilyen kristály városokba. A Mester Alkimisták számos átjárót nyitnak meg, hogy sokkal többen jöhessetek át, de ugyancsak valóságos szinten kell uralnotok a Tűz Elemeteket ahhoz, hogy bejussatok ezekbe a városokba.
(KT:090111)
 
2010.
A BOLYGÓ VÉGSŐ TISZTULÁSI CIKLUSA, a legintenzívebb minden tekintetben
Adama:2006/1
 
2010. - A SZENT RÓZSA ÉVE
 
Amikor beléptek 2010-be, valójában a Szent Rózsa évébe léptek be, amikor a Földön újra megjelennek a szent helyek, tele élő és létező fénnyel, örömmel és ünnepléssel! Ezek a helyek a teremtés és a mágia multidimenzionális pontjai lesznek az Új Föld energiáinak lehorgonyzása számára.
(SCH:0912)
 
 
2010. EGYRE TÖBB ELMOZDULÁS ÉS SZAKADÉK A 3-5 DIMENZIÓK KÖZÖZÖTT
(Átlényegülések I.)
 
2010-RE-FÖLDI TITKOS KORMÁNY
tervezi a Földi Titkos kormány, az általa kiválasztottak kitelepítését a Hold túlsó oldalára, hogy itt várják be, az általuk másként (katasztrófaként) ismert 2012-es változásokat, hogy majd vissza tudjanak települni, és tovább folytathassák a megosztó és elnyomó hatalmukat, azokkal szembe, akik túlélték a történéseket. A vélt jövő hatalmi elitjének, saját túlélési terve ez.
De nem menekülhetnek a Karma előtt.
Azt hiszik, hogy az egyetemes rend felett állnak, mert elhatárolták magukat az Első Teremtőtől
Már most feltételezhető, karmikus végzetük
(PC:151.)
 
2010-KÓDOLT MESTER(NŐ) ÉRKEZÉSE - HATHOR-SOTHIS
 A Kódolt Mester, egy Felemelkedett Mester: 2010-re a köztudatba kerül
nem azonos a Messiással (ezt az álmot, már elengedhetjük)
KÓDOLT MESTERNŐ OLYASVALAKI, AKINEK AZ A KÜLDETÉSE,
HOGY VISSZASEGÍTSEN A FÉNYBE
(NEM-FIZIKAI FÉNYRŐL VAN SZÓ) BENNÜNKET
 
Egy Felemelkedett Mester, aki számos időszakban szolgálta az Univerzális Lény tudatát
 
MÁR ALÁSZÁLLT AZ ANDROMÉDA-GALAXISON TÚLRÓL A 10. DIMENZIÓBÓL
 
Ő állítja be a Naprendszer Csatlakozási pontjait
Egymaga képes befolyásolni a Naprendszer további útját, minden egyes égitestének dinamikáját
Megteremti a bolygóközi gravitációs összetevőket az utazásra
E planetáris kapcsolatok egybeesnek a Maja Tradíció koordinátáival, 2012. december 21.-re
Nagy intenzitású vibrációs esszencia ő, amely nem sűrűsödött össze egyetlen fizikai testbe
MÁR ITT VAN A FÖLDÖN, MERT A FÖLD TARTOMÁNYAIBÓL FOGJA ÖSSZEFOGLALNI A PLANETÁRIS KAPCSOLÓDÁST
Nem tapasztalhatjuk meg Istenként, Esszencia és Tudat, annak legkiválóbb és legintenzívebb formája, EGY ALÁSZÁLLT MESTER, ISTENNŐ, AKI ISTENSÉGKÉNT REZONÁL
Tárolja a Naprendszer összes égitestének őrségpont-kódjait
Gravitációs kapcsolatot teremt valamennyi test erőmezői között, ezáltal megy végbe az égitestek dinamikus egyesülése, 2012 napéjegyenlőségén
A Kódolt Mester 2010-ben lép elő, uralkodó erővé, az idő görbületének utolsó szakasza előtt
 
2012-BEN LEZÁRÓDIK A LINEÁRIS IDŐ: SOTHIS ALÁSZÁLL
 
 
AZ IDŐ VÉGE AZ ILLÚZIÓ VÉGÉT IS JELENTI
A KÓDOLT MESTERNŐ MEGTESTESÜLÉSE, HATHOR,
AKI EGYENSÚLYBA TARTJA A NAPRENDSZERT
HATHOR, MINT SOTHIS SZÁLL ALÁ
A FÖLD ÁTMEGY EGY TERMÉSZETES BOLYGÓHALÁLON
AZ ÁTMENET AZ EGYÉNI ÉS KOLLEKTÍV REZGÉSSZINTNEK MEGFELELŐ LESZ:
SZELLŐ, VAGY TOMBOLÓ VIHAR ÉRZÉSÉBEN
MEGJELENIK A VILÁG TANÍTÓJA
(PC:121-127)
 
 
2010. KÖRÜL-2012 ELŐTT-MEGJELENIK A VILÁG TANÍTÓJA
A Világ Tanítójának megjelenése után több szellemi csoport lesz jelen a Földön, akik képesek Jézus eredeti Alap-energia beavatását helyreállítani.
A VILÁG TANÍTÓJA: MINDEN EMBER ÉRDEKÉBEN ÉREZHETŐ HATALMAS SZELLEMI TANÍTÓ. Nem egy korábbi tanító újra megtestesülése. Koordinálja majd a Béke, az Igazság, a Harmónia, Aranykorának eljövetelét. A Világ összes szellemi hagyományainak energiáját egységesíti. Szellemi vezető és nem politikus, de az összes problémát nem ő, hanem nekünk kell megoldani.
A Világ Tanítójának hatására a Földből hiányzó rezgések helyreállnak, és ez a folyamat felgyorsul.
Az emberek elmélyítik kapcsolatukat a Földdel, növekszik az Anyaföld és a Természet iránti szeretet.
MEGÉRTJÜK, HOGY ITTLÉTÜNK FELADATA A TEST ÉS A SZELLEM EGYESÍTÉSE
A Világ Tanítójának energiamezeje számos módon erősíti a magasabb tudatállapotunkat, és a Föld energiahálójában az emberek egymás közötti kapcsolatát.
Testünkben jelentős változásokat hoz.
Jelenléte hatására megindul a fejlődés a bolygón.
A Világ Tanítójának energiamezeje felerősíti az emberi agy bal és jobb agyféltekéje közötti kapcsolatot (összhangba hoz)
Feurst:205,235.
 
2010.-TŐL
KÉT SPANYOL NYELVÚ AMERIKAI ORSZÁGBAN JELENTŐS VÁLTOZÁS
Számítsatok két változásra a következő évtizedben, melyek jelentősek két olyan amerikai ország vezetőségében, melyek spanyolul beszélnek. Két ország Amerikában, ahol spanyolul beszélnek, nagy váltás előtt áll. Tudni fogjátok, miről beszélek, amikor meg fog történni. És ez szükséges, és ennek itt az ideje. Figyeljetek még több integritást a vezetésben, csökkenést azokban a dolgokban, amikről úgy érzitek, sosem szűnnek meg, mint például a korrupció. Mondtuk, hogy lesz olyan idő, amikor az integritás változást okoz, és ez történt.
(K:081020)
 
2010 KÖRÜLÚJ PÁPA, AZ EGYHÁZ REFORMJA
Itt van valami, amiről sosem beszéltek – intuitív felébredés. Oly sokan vannak, akik ezt kérdezik: „Lehetséges, hogy Isten nagyobb, mint amit nekem mondtak?” A bolygón ezrek ébrednek erre az igazságra teljesen önmaguktól. Nincs olyan hely a Földön, ahol ez nem történik meg... és ez mélyreható. Ez nem korlátozódik az ezoterikus hitrendszerekre sem, mert sok szervezett vallási mozgalom is látja ezt. Az Emberek éheznek a Szellemre, és olyan válaszokat keresnek, amik megfelelőnek érződnek ebben az új energiában. Szeretetet keresnek és egy személyes Istent. A régi energiás szervezett vallások nagyon fognak szenvedni, mert a tagság és az érdeklődés minden idők legalacsonyabb szintjére esett. A következő években lesz egy új Pápa, aki megkísérli, hogy újra életet leheljen a templomába végre valami olyant hozva létre, amit illeszkedik ahhoz, amit az emberiség érez. Meg kell tennie, vagy pedig el fog veszíteni egy 2000 éves dinasztiát.
(K:081020)
 
 
 
 
2010-IG a NAPRENDSZERBEN KÉT HELYEN FEDEZHETÜNK FEL ÉLETET.
Ez jelentős fordulatot idéz majd elő az Emberi életről vallott felfogásban.
(K:10:2)
 
 
2010-IG-VÍZBEN LÉVŐ ÉLET FELFEDEZÉSE
Ebben az évtizedben az Élet felfedezését fogjuk megtalálni a vízben és a levegőben
Az Élet fogalmát újra fogjuk definiálni
A víz intuicóval való gyógyászati használatát a tudatosságunk által fogjuk használni
AZ „Érett Víz” előállítását a normális vízből
(K:10:2)
 
2010.
AZ ÚJ FÖLD ÉS ÚJ EMBERISÉG SZÜLETÉSE ERRE AZ IDŐRE LETT
TERVEZVE
Engedjétek meg az elméteknek és a szíveteknek, hogy kinyíljanak azok a lehetőségek, amelyeket az emberiség sose látott korábban. Az Új Föld csodája most kezdődik. Az Új Föld és az új emberiség születése csak akkor lesz itt, amikor az új föld újjászületik. Ez kedveseink nem 2012-re, hanem 2010-re tervezett. (!!!) Az elkülönülés tart vissza benneteket, a szívek elkülönülése, ennek most véget kell érnie, hogy ez az újjászületés megtörténjen.
(LW:0902)
 
 
2010-TŐL – TECHNOLÓGIAI ROBBANÁS
Az energiák – kifejezetten ezen a héten egészen bámulatosak voltak a Földön. Sok-sok minden zajlik a finom szinteken, és ami a finom szinteken zajlik, az bejut ebbe a valóságba, és előbb vagy utóbb manifesztálódik. Tehát létezik egyfajta késleltetett hatás ezekben a különböző nagy változásokban, amik a Földön zajlanak. Látjátok, a jelenleg zajló változások időjárási mintákban manifesztálódnak most, továbbá új történetekben fognak majd testetölteni, amik hatással lesznek a tudományra és a technológiára – és már most is hatással vannak rájuk.
 
              Az egyik dolog, ami nagy izgatottsággal tölt el a veletek való munkámban az, hogy a következő évek során mind fel fogjuk fedezni a technológia robbanását! És itt most nem csak a számítógépeket értem ezalatt, hanem az orvoslást, a tudományt és az energia megértését – az energia működésének a megértését.
Hát nem érdekes, hogy majd csak évek múlva jönnek ki az energia működésével foglalkozó cikkek, amit manapság őrültségnek neveznek? Nagyon hiányzik az energia működésének igaz megértése. Ez annyira kezdetleges, amit erről a Földön jelenleg tudnak, hogy szinte már vicces.  De az elkövetkezendő pár év során az energia egy sokkal mélyebb szinten megértésre kerül, és ez a ti életetekben fog bekövetkezni annak a munkának köszönhetően, amit most itt végzünk – amit itt most ti végeztek.
 
Amikor majd elolvassátok ezeket a cikkeket, amik majd elmagyarázzák ezeket a szédületesen nagyszerű tudományos felfedezéseket az univerzum működésére vonatkozóan, azt gondoljátok majd: -„Hát ezzel mi álltunk elő 10 évvel ezelőtt! Mi ezt már régóta tudjuk.” – Mindössze időbe kerül, amíg ez manifesztálódik.
Tehát több dolog is lenne itt. Vannak olyan napok, amikor attól féltek, hogy meg fogtok őrülni, de nem fogtok. Ez annak az ideje, hogy vegyetek egy mély lélegzetet, és adjatok köszönetet saját magatoknak. Vegyetek egy jó mély lélegzetet, és tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Nem fogtok megőrülni. Nem estek a darabjaitokra. Új földeket, új területeket, új dimenziókat fedeztek fel. És mindezeket önmagatok belsejében, és önmagatokon kívül fedezitek fel.
 
(SG:0104)
 
2010.
Arra ösztönöz bennünket, hogy tegyük meg „utolsó” lépésünket és ne merüljünk el a passzivitás depressziójába, legyen hitünk magunkba, mert a reménységünk lángja évezredeken keresztül ha pislákolt is csak, de most átitatódott az átalakulás bíbor sugarával. A Földet mindenhol körülveszi Az Isteni Szenvedély fényessége. A Tudomány, a Művészet a Spiritualitás egybeigazodása.
A Kék Hold fogyatkozása egy hidat alkot 2010. január 15.-ig, amikor is gyűrűs újholdas napfogyatkozással, egy nagyon intenzív kéthetes átalakulási időszak záródik le. Energetikai megalapozás, új kedvünkbe kerülésünknek.
A Napfolttevékenységek már ciklus nélkül végigkísérik ezt a szent hármas évet. És 3 bolygó kerül retrográd/visszatáncoló helyzetbe január 13.-ig, vagyis visszafordulásban bizonyos életterületek és nézőpontok megvilágításával lehetőség nyílik egy utolsó nagytakarításra.
A Mars, Szaturnusz és a Merkúr/Hermész/Toth/Tát, ez utóbbi Maya fia, és annak fia Pán, újra lehetőséget ad, régi túlhaladott és már nem működő minták lebontására, elengedésére, hogy a felgyorsuló beáramló kristályfényességnek tere és még megmaradt ideje legyen horgonyba kerülni.
A Merkúr, türelemre, és a szent szó, ige kimondásának, saját igazságunk megnyilvánítására tanít. A Szaturnusz, az ősiség magtanításait indukálja a Bak-utcától a Rákócáig. Az egyediségből a közŐsség-be kerülés, a fény családjába, megítéléstől mentesen. A Mars megerősíti a szenvedélyt, és erővel vér-tez fel.
Áldott pillanatok lesznek, a fogyatkozási és napéjegyenlőségi, napfordulós napok, és a triádok(Metatron). 101010, 12:12, 12:21
 
 
2010. JANUÁR 15.GYŰRŰS NAPFOGYATKOZÁS
Afrika, India, Kína
 
Februári portál: a januári erőteljes beáramlás, a napfogyatkozás után fő hangsúlya: a megállás, megpihenés. Meg lehet fogalmazni a megállásban, mit, hogyan szeretnénk tenni az életünkben. Meg leszünk szólítva, hogy szóljunk, tiszta szándékkal, és odafigyeléssel.
Teremtesz vagy távozz innen!!!
 
„2010 Februárjában a Chiron együttállásban lesz a Neptunusszal a Vízöntőben, és ez szabadjára fogja engedni az univerzális és a teljes spirituális gyógyulást az új struktúrákban!  Egy tökéletes spirituális hullám fog átmosni benneteket.
 
Február vége: Fo(r)malhaut – Maat Híjjás/Mátyás (Hívás)
Jeget tör a lefagyasztott emlékezésben.
Emlékeztet, hogy minden ami van, az Szeretetből van, és ha úgy veszed föl magadba, magad is a szeretet fényoszlopává válsz.
Fényes Szerencse csillaga a világnak felragyog.
Feb. 22.-március 1.: Kívánj bármit, azonnal megkapod.
 
Márciusi portál. A választáson van a fő hangsúly, a bátran választáson. A választás elengedi a régi nem működő kapcsolatainkat, megrögződéseinket, amelyek már nem szolgálnak bennünk, elengedi a korlátozó mintákat, segít kinyitni magunkat, ami elmegy azt fénnyel töltse be. Semmi akadályoztató nem maradhat bennünk, mert a magasabb frekvencia nem tűri el majd.
 
Március 20/21.: A 3-as évben megfüröszti az 5-ös változás kódjait és a 8-asban időtleníti.
 
 
2010. MÁRCIUS 20.- OKTÓBER 10. (101010) – METATRON ARKANGYALTÓL
Tyberronon keresztül
 
Üdvözlet Kedveseim, Metatron vagyok, a Fény Ura!  Ma a Kozmikus Trigger azaz Beinditás második szakaszáról fogunk beszélni nektek.  Ennek az ideje már valóban közel van, és két dátumon fog megtörténni a lineáris idötök 2010-es évében.  A kezdö nagy hullám 2010 március 20-án, a Napéjegyenlöségkor indul, az utóbbi nagy hullám pedig a 10-10-10 tripla dátum frekvenciális átáró aktiválásakor.
 
 
Minden felgyorsul, az idö felgyorsulása is fokozódik a felemelkedés közeledtével.  Tehát, ahogy az idö átformálja önmagát, az átformálja az emberiség tapasztalását is, a természet látható és láthatatlan eröit, és önmaga a Föld arculatát is.  Ez persze, a Kozmikus Trigger azaz Beinditás második szakasza, és ennek eljött az ideje.  2010 március 20-án a Napéjegyenlöség napján történik majd, és két elsödleges folyamatot ölel fel: (1) A régóta alvó, kódolt Kristály energiák felszabaditását az Új Égbolt 2-ik elliptikus formációiban; (2) A MerKaBah elözö változatának átmenetét az egyesitett zérus-pont kristály átváltásába.  Mindkét pontot ismertetjük majd ebben az elemzésben.
 
A megmaradt Napéjegyenlöségek, melyek még elöttünk vannak a Felemelkedés visszaszámolásában, már nincsenek behatárolva sem a lineáris idö, sem a jelenlegi tér-idö paradigmáitokbeli dimenzionális belépési korlátozásokkal.  És amint mondtuk, bolygótok sok része már az 5.ik dimenzióban van, a Felemelkedést megelözö 3 év Napéjegyenlöségei alatt pedig, a magasabb dimenzionalitásba való átjáró, sokkal szélesebbre nyilik.  És felhivjuk a figyelmeteket arra, hogy a Kozmikus Beinditás Kristály ébredése által lehetövé tett kivételes átjáró a 12.ik dimenzióból, 2010 március 20-án fog megnyilvánulni.  Természetesen ez szigorúan kötelezö elöfeltétele az Új Földnek. 
 
A 2010 Tavaszi Napéjegyenlöség 12.ik dimenziós nyitása lesz, a legtermékenyebb egységbe foglalása a 12.ik dimenziós energiának ami megtörtént a Földön Atlantisz Aranykora óta, vagy 35,000 évvel ezelött a jelenlegi lineáris-idö paradigmátokkal mérve.  Az energia kristály nyitása  nem lesz olyan egyszerü mint a Beinditás elektromágneses szakasza, mégis, a nagyarányú  forgandóságával eredményezett energia felerösitése tömérdek és messzemenö lesz.
Habár, a Kristály Energia eredendöen elérhetö számotokra az 5.ik dimenzióban, a Kvantum Kristály Mezö teljes spektruma, teljes egészében csakis a 12.ik dimenzióban létezik.  Ennek megfelelöen, a földi ásvány birodalom kristály aszpektusának tudatossága, dinamikusan a 12.ik dimenzión keresztül, a “Kristály Platina Sugár” által alakult ki.  A 12.ik dimenzió a földi dimenzionalitás legmagasabb rezonanciája, ugyanakkor az elsö dimenziója a kristály birodalmaknak, és a legmagasabb Kozmikus Sugár, a Platina Sugár dimenziója is.  A Platina Sugár kristály jelleggel müködik, és hordoz magában mind a 12 Kozmikus Sugár elemeiböl.
Mint olyan, a 2010 Kozmikus Beinditás Kristály Platina Sugara március 20-án a Napéjegyenlöség napján, robusztus, lüktetö spirálokban fog alázuhogni a Föld Sikjára.  A 144-Rácson keresztül, ezek majd egy érzékelhetöbb frekvenciává transzdukálódnak, annak érdekében, hogy ez a nagyon süritett energia, együttmüködöen beintegrálódjék a planetáris rezonanciába.  Az eredmény, az óriási felfelé váltás lesz, ami párosan testesiti meg és viszi át a Kozmikus Kódokat az eljövendö tökéletességbe. 
 
Kedveseink, a Kristály kor az már bizonyosság.  Közeleg, és nöttön nö a tehetetlenségi nyomaték (inertia).  A dualitás elkülönülése egy eröteljes és értékes tapasztalás volt az emberiség számára a Lineáris Föld Egyetemén.  A dualitás eredményes tanitó volt, de a lineáris tanmenet sokatok számára lezárul.  Itt az ideje, hogy megkapjátok a polaritásbeli okleveleteket, és elkezdjétek tudományos továbbképzö munkátokat a Kristály Omniverzum zérus mezejének a magasabb birodalmaiban.
Az Új Égbolt Kialakitása
Mielött a Föld a dualitás bolygójává vált volna, egy nem duális égbolt vette körül.  Két elliptikus sáv ivelte körül a Földet.  Az egyik elektromos természetü volt, a másik mágneses, a kettö együttesen egy oszcilláló kristály pajzsot képezve körbe fogták a Földet.  A kristály szféra lüktetése hangot bocsátott ki az OM frekvenciáján.  Ezt már elözöleg megosztottuk veletek, a Kozmikus Beinditás elsö két elemzésében.
A nem duális égbolt feloldódott amikor a Föld a dualitás bolygójává alakult át, a MOLDAR konfliktusa után.  Az elektromágnesség széttört a földben poláris elektro-mágnességgé.  A kristályos részeket a Föld Ásványi Birodalma kapta, meg persze az éteri szemcsék úgynevezett Ádámi Eszenciája vagyis az Akasha.
A Tárolt Kódolt Kristály Energia területei
 A 2010 aktiválások során, a régóta szunnyadó kódolt kristály energiák a Kozmikus beinditás részeként aktiválódnak 25 elsödleges területen bolygószerte.
Ezek a területek a Következök:
1. Minas Gerais - Brazilia,     2. Bahia – Brazilia,     3. Arkanzasz – USA,     4. Muzo – Columbia,     5. Bolivia,     6. Herkimer – New York,     7. Himalája – Tibet/Nepál,     8. Santa Fe/New Mexico – USA,     9. Tsavo – Tanzánia,     10. Torres del Paine – Chile,     11. Dauphine – Franciaország,     12. Új Dél Wales – Ausztrália,     13. Cairngorm Hegyek/Skócia – Nagybritánia,     14. Galicia – Spanyolország,     15. British Columbia – Canada,     16. Urál Hegység,     17. Mongólia,     18. Quartz Reef – Új Zéland,     19. Schweizi Alpok,     20. Namibia,     21. Japán,     22. Huaxi – Kina,     23. Thunder Bay – Canada,     24. Nyugat Karolina Szigetek-Blue Ridge Moutains,     25. Tábla Hegyek – Dél Afrika
Mesterek, ez mindenképpen meg fog történni.  Azok közületek, akik a jóindulatú Atlantisziakhoz, az “Egy Törvényéhez” tartoztak, csak ti értik ezt igazán jól, hiszen olyan hosszú ideje várjátok már, hogy ez megtörténjék.  Ez a szent befejezés számotokra.  TI, a Kozmikus Tanács & Galaktikus Föderáció Sziriuszi, Pleiadi és Arkturuszi tagjaival karöltve, óriási lépéseket tettek meg annak bitositására, hogy a Kristály Energia soha többé ne kerülhessen a “Belial Fiai” kezébe, a Náci-nemesi csoporthoz, kiknek kapzsisága, kegyetlensége és hatalomvágya a kristályokkal való visszaéléshez vezetett, ami Atlantisz szomorú örökségét eredményezte.  Látjátok, a 8-8-8 és a 9-9-9 meg a megmaradt tripla dátumokon felébresztett Atlantiszi Mester Kristályok fizikailag még két-három évszázadig nem lesznek hozzáférhetöek.  Az egy szempillantás a Kozmikus idöben, mégis egy fontos dimenzionális zár pajzsa fogja védelmezni öket, amig a bolygó teljesen a megvilágosodottság állapotába nem lesz. 
Itt mondjuk el, hogy 2012-ben a megvilágosodott Föld fog megszületni, de az igazi béke és a globális megvilágosodottság eléréséhez a bolygótokon, még vagy két évszázad kell.  Mégis, ami most történik, az a lendület, ami lehetövé teszi, hogy ez megtörténjék. 
A leirt folyamat magyarázatának a befejezéseként, elmondjuk, hogy a kódolt kristály energiák, amelyek 2010 március 20-án szabadulnak fel, a felébredt, földalatti Mester Kristályok által lesznek behangolva, amint a 144-Kristály Rács magába vonzza öket, hogy a továbbiakban beolvadjanak az Új Égboltba.  Mig 2009-ben a Kozmikus Beinditás Elektro-Mágneses Szakasza 21 nap alatt fejezödött be, a Kristály felszabadulás szinte azonnal megtörténik, szó szerint egy órán belül a Napéjegyenlöség tetözését meghaladva.  A hatása érzékelhetö lesz, úgyszintén a Kristály energia fénymennyisége, az elözö szakasz elektro-mágneses felszabadulásához hasonlitva 2009-ben.
2010 Kozmikus Beinditásának egyik legfontosabb eredménye a Kristály MerKaBah összeállása.  Felhivjuk a figyelmeteket arra, hogy a MerKaBah, amely a magasabb dimenziókba Csillag Tetraéder Jármüként szolgált az elmúlt 12,000 éves ciklusban, most kiterjedtebb minöségre cserélödik fel.  Valójában, a Kristály MerKaBah majd MerKiVah folyamatosan terjedö módjába fejlödik át.  A Kristály MerKaBah felmerülése várakozóban volt, de a nemrégiben történt 9-9-9 Kristály Aktiválás bevezetett a Föld Kristály Energia Átalakulásának a kezdö szakaszába, sokan ráébredtek szent egységetek potenciáljaira.  A Kozmikus Beinditás II Szakasza a kristály átalakulás újabb fontos elemeit késziti elö majd. 
Az emberi elme a dualitásban arra lett tervezve, hogy segitsen begyüjteni és feldolgozni az információt, valamint megkülömböztetni az igazságot, de a bölcsesség, ami a magasabb Kristály Birodalmakba visz benneteket, az a duális MerKaBah hatókörén kivül tartózkodik.  Ennélfogva, az új Kristály MerKaBah és MerKiVah létesitménye szükséges, hogy kiterjedjen a Felemelkedés Kristály Energiáiba.  Valójában, a Felemelkedés által elérhetövé vált dimenziók magasabb birodalmai az Egységes Isteni Tudatosságban rejlenek, és a belépés integrált Kristály Fényt igényel, és ez nem jöhetett be az elkülönülés kettös-forgású poláris MerKaBah elözö rendszerében. 
 
Ennek megfelelöen, a Kristályos MerKaBah majd a MerKiVah-ba való átmenet következik.  A Kristályos MerKaBah csakis, a Kozmikus Beinditás 2010 márciusi Napéjegyenlöség alkalmával történö 2.ik szakaszával válik teljesen elérhetövé.  A kristályos MerKaBah fejlödésével jön létre a MerKiVah.  A Kristályos MerKiVah 10-10-10 válik elérhetövé.  A MerKiVah felül emelkedik a 8 ágú csillagtetraéderen, és a csillagositott dodekaéder 12 ágú csillagában formálódik.  Természetesen a MerKiVikus forgási mechanika, geometria, forgási-vektor és a frekvencia arányok nagyban külömböznek az új prototipusban.
 
Tömör geometriai formák két szintje található a 12 ágú MerKiVah felett.  Mindegyik Metatroni alakzat a szakrális geometria kontextusában, tehát mindegyik a kiterjedt dimenzionális elérhetöség fejlödési haladását kapcsolja egymásba.  A MerKaBah-ba való szükségszerü átmenet teljes folyamatát a “Metatroni Kulcsok” adják meg, és mi a közeljövöben annak szentelünk majd egy elemzést, a téma és a folyamat összes részletével.  Ezt még a 2010 Kozmikus Beinditás elött átadjuk nektek.
 
A 2012 december 21-ét megelözö három évben a legfontosabbak ezek közül a Napéjegyenlöségek, a Napfordulók, a Tripla Dátumok és a teljes nap és hold fogyatkozások lesznek.  2010, 2011 és 2012 mindenütt jelenlevö Napéjegyenlőségei beillesztett hologramikus átjárókkal bírnak amelyek mindenütt jelenvalók és időtlenek.
2010, 2011 és 2012-ben a tripla dátumok és az ehhez kapcsolódó asztronómiai események exponenciálisan erőteljesebbek lesznek mint az előző években.  Mindegyik energiával töltött, hogy hasznosítsa a ritka megnyílásokat és elősegítse a rendkívüli kódolt energiák befogadását és lehozatalát, melyek a Mikro és a Makro Felemelkedéshez szükségesek.
Ezeket az átjárókat fel kell ismerni és hasznositani.  Mi arra buzditunk benneteket, hogy látogassatok el az erö központokba, az örvény-átjáró komplexusokba illetve a szent helyekre ezen frekvencia átjárók alkalmával.  Gyüljetek össze a közös szertartásokon, csoportos ünnepléseken és úgy kapjátok is, és külditek is, az Átalakitó Kristály Fény hullámait a Multiverzumon keresztül, és az nagyobb és sokkal messzebbre ható mint azt el tudjátok képzelni.  Ez a közös egység, a MEGVILÁGOSODOTT-EGYSÉG, amely átalakitja a Földet és azon túl is.  Ez mindég is igy volt.
És ez igy van.
Forditotta:   Sári Izabella 
 
 
2010.05.25.-MISSION BLUE SHIELD-RAPHIEM
spirituális erőt, technológiát, gyakorlati lehetőségeket hoz be az életünkbe
 
2010. MÁJUS 27.– 2. HARMONIKUS KONVERGENCIA
-                a 2. Harmonikus Konvergencia május 27-én: az első élménye a kozmikus tudatosságnak
 a GALAKTIKUS ALVILÁG 6 . ÉJSZAKájában
 
2010 KÖZEPÉIG- FELEMELKEDETT MESTEREK FIZIKAI TESTBEN VISSZATÉRNEK A FÖLDRE – SZUVERÉN LÉTEZŐK
Felemelkedett mesterek, akik elfogadták saját szuverenitásukat (SZUVERÉN LÉTEZŐK) kb. 9000 vannak jelenleg, és a mai napig nem volt egy sem aki visszatért volna a Földre fizikai testben.
Először To-Bee Wah ark, azaz Tóbiás az.
A Kvantumugrás (2007.09 18) teszi ezt lehetővé, mert megváltoztatta a spirituális fizikát.
TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ EZ A NAP EGY FELEMELKEDETT MESTER VISSZATÉRÉSE.
2009. Július 25-ig még 2 Felemelkedett mester teszi ezt.
2009. AUGUSZTUS VÉGÉIG: több mint 30 Felemelkedett Mester tér vissza a Földre.
2009. ÉV VÉGÉIG: 120 Felemelkedett Mester születik vissza.
2010 ÉV KÖZEPÉIG: 1516 Felemelkedett Mester testesül meg majd.
Mi tettük lehetővé a szuverén létezők számára a visszatérést.
A FÖLD TUDATOSSÁGPONTJAI LESZNEK ÉS CSATLAKOZBAK A FÉNYHOZÓKHOZ.
 
(T: 090719: Tóbiás búcsúja)
 
Április 27. Plejádi Napforduló
 
Az Uránusz 2010 MÁJUSÁBAN a Kosba lép és ti és társadalmaitok korlátlan hatalmat kaptok, hogy megteremtsétek valóságaitokat a planetáris elméhez kapcsolódva, míg a Chiron újra együtt lesz a Neptunusszal, még több spirituális gyógyító hullámot kibocsátva.
Az Uránusz Kosba lépésével 2010 májusában, az átalakulás összes korlátozásai felszabadulnak.
 
Júniusi portál: Észre lehet majd venni, hogy ki fejezte be a feladatát, és ha maradni akar, akkor békességben hogyan tud segíteni a másikainknak. Ki fejezte be az önmaga meggyógyítását, és a környezetéét.
Ha befejezted, dőlj hátra és élvezd a világot, és Ő ezt hagyni fogja neked, úgy ahogy Te azt elképzeled.

 
 
2010. JÚLIUS 11.TELJES NAPFOGYATKOZÁS
Csendes Óceán déli része, Húsvét – szigetek
 
 
2010. JÚLIUS 17.-NOVEMBER 3.
 
2010. JÚLIUS. 17 (A VILÁGMINDENSÉG KÖZELEDÉS)** ÉS A CSILLAG HULLÁMMOZGÁS HETEDIK NAPJÁNAK KEZDETE (2010. NOVEMBER. 3.) KÖZÖTT
2010 JÚLIUS 17-NOVEMBER 2/3
 
A GAZDASÁG FORRADALMI ÁTALAKULÁSA - Carl Johan Calleman
 
Tehát, a gyanúm szerint, a hatodik éjszaka első fele során a gazdaság egyre esősebben le fog lassulni, mivel az USA népességének fogyasztása már nem lesz képes a világ ipari gépezetét tovább hajtani. Az USA világhatalma le fog csökkenni a dollár esésének eredményeképpen. Viszont, a világ egyetlen része sem feltételezheti, hogy mentes marad ennek a hanyatlásnak közvetett hatásaitól. Ebben a leszállásban egyszer csak jön egy pont, ahol számos ember ráébred, hogy többé már nem lehet feltámasztani a régi növekvő gazdaságot és többé már nem lehet visszatérni a „szokásos üzlethez”.  Ezen a ponton igen elszánt társadalmi-gazdasági megoldásokat kell feltárni, hogy a népek túléljenek, akár a szószerinti fizikai értelemben is, mivel nyilvánvalóvá válik, hogy a múlt gazdasági kapcsolatainak és a gazdasági láncainak természete okozta a gondokat. Feltehetjük a kérdést, például, hogy mi fog történni, ha a gazdaságilag fontos országok népességének jelentős része nem lesz képes fizetni a jelzálog kölcsönét? Ezeknek az embereknek majd tömegesen el kell hagyniuk a házaikat, úgyhogy a bankok tulajdonában lévő számtalan ház üresen fog állni, miközben az emberek az utcán vannak? Ez egy olyan helyzet, ami már megtörtént Detroit néhány külvárosában, ahol korábban autókat gyártottak. Tehát ez a forgatókönyv nem feltevés, hanem bizonyos határok között, korlátozott léptékben már meg is történt.
 
 
Nagy valószínűséggel az fog történni, hogy fizetési haladékot fognak követelni az adósságokra, hogy az embereknek többé már ne kelljen fizetni, hogy a házaikban maradhassanak. Lehet, hogy a nagyobb léptékben ezt megelőzi, hogy bizonyos nemzetek szükségesnek fogják látni, hogy nyomást gyakoroljanak az államadósságok elengedése érdekében, hogy fennmaradjon a világ egyensúlyi állapota. Amennyiben az adósságok ilyen halasztása intézményessé válik, ez valószínűleg megszünteti a pénz és a múlt láncainak hatalmát, amely ma még fennáll. Ez hatékonyan meg fogja teremteni az utakat a fenntartható gazdaság felé, amelyben az kap hangsúlyt, hogy az emberek szükségeltét a jelen pillanatban kell teljesíteni (visszatérve a múlt láncainak elvágásához). Ez természetesen sehogy sem lesz forradalom nélkül, és mint ilyen, valószínűleg világméretű lesz, mivel a világ gazdaságai jelenleg igen mélyen egymásba vannak gabalyodva. Valószínűleg az USA-ból fog elterjedni a világ legnagyobb része felé. A világ társadalmi-gazdasági rendszerének ez a hatalmas átalakulása valószínűleg 2010. július. 17 (a Világmindenség Közeledés)** és a Csillag Hullámmozgás Hetedik Napjának kezdete (2010. november. 3.) között fog bekövetkezni. Természetesen, ez sok olyan egyéb uralmi rendszer feloszlatását fogja szolgálni, melyeket a világ legfőképpen a Nemzeti-, de a Bolygói Hullámmozgásból is örökölt. A hatóerők tekintetében ez az időszak, 2010. július. 17. – november 3, az elő-Egyetemes Alsó Világ és a Csillag Hullámmozgás átfedése során teremtődik meg.***  Amit ez a forradalmi időszak legvalószínűbben elér, az a hozzá kapcsolódó kormányzati és nemzeti fennhatóságok csökkenése (nem valamely adott kormány fennhatóságáé, hanem a kormányzati fennhatóságé, mint olyané, amit az emberiség a Nemzeti Hullámmozgásoktól és annak apajogú tudat-keretétől örökölt. Mondani sem kell, hogy egyesek majd megpróbálnak előnyöket kovácsolni egy ilyen helyzetből). Komolyan fel fog merülni a kérdés, hogy mire kellenek a kormányok és az országhatárok, „mikor egy lélek sem tehet semmit egy másikért.” Az én látomásom, hogy a Világmindenség Közeledés és a Csillag Hullámmozgás hetedik napja között eltelt időszakban ekképpen az emberi művelődés teljes körű nagyjavítása fog bekövetkezni.. Ekkor lesz az egyéni ösvények megválasztásának ideje is.
 
Miért fog ez a 2010. július. 17. – és 2010. november. 2. közti időszak ilyen forradalmi átalakulásokat hozni? Nos, van két korábbi időszak, amely említésre méltó párhuzamosságot mutat ezzel a most eljövendő szakasszal. Az egyik i.sz. 1498—1617, a reneszánsz, amely széles értelemben a hűbérúri /feudális/ rendszer bukását jelentette, mely a Vatikánt tekintette a világhatalom végső forrásának, valamint az újkor kezdetét hozta. a második az 1986-1992 időszak, amely a demokratikus forradalmak hullámát hozta (beleértve a Berlini Fal leomlását) és olyan világot eredményezett, melynek féltekéi többé nem voltak elkülönülve.
Azt is észrevehetjük, hogy a két kapcsolódó forradalmi időszak a szellemiség új kifejezésébe torkollott, az első esetben a reformáció, a második esetben az Egybehangzó Összerendeződés****, mely, valamiképpen a napjaink sokfelől összeválogatott New Age mozgalmának kiindulási pontjává vált. Ez azt is jelezheti, hogy ugyanebben az időben, a Világmindenség Közeledést követően, egy új szellemi ébredés fog bekövetkezni. Mivel a Világmindenség közeledés lesz az egység tudat első fuvallata, ez azt vonja maga után, hogy az emberek isteni késztetést kapnak, hogy osztozzanak az egész teremtés egységében és felismerjék azt.  Hiszem, hogy ez egy szavakon túli szellemiség lesz, amely az istenség közvetlen megtapasztalásán alapszik. Vagyis, míg a reformáció olyan felébredés volt, mely az írott szót hangsúlyozta, a New Age mozgalom ezoterikus eszmékből eredt, melyeket néha csatornáztak vagy elbeszéltek, hiszem, hogy az előttünk álló szellemi felébredés nem olyasmi lesz, amit szavakban meg lehet fogalmazni, hanem az egyszerű tudáson fog alapulni.
 
Úgy érzem nyitott kérdés, hogy ez a 2010. július 17. és november. 3. közti átváltoztató forradalom békés lesz-e, de az 1986-1992 közti időszakkal való párhuzamossága azt jelzi, hogy ez legalábbis lehetséges. Mindazonáltal, az világos, hogy az emberek meg fognak oszlani aszerint, hogy együtt akarnak-e áramlani a bejövő hatóerőkkel, melyek az új világ felé vezetnek, vagy ellenállnak és a múlt rendszerek fenntartására vagy azok visszaállítására törekszenek. Tehát nem csoda, hogy hatalmas erők próbálják a Maya Naptárt úgy beállítani, hogy azt mondja, hogy 2012. december. 12-én történni fog valami. (Ennek jellegzetes példája a 2012 c. hollywoodi mozi, ami egy katasztrófa film, de a legtöbb New Age guru előkészítette a talajt ezen alaptalan félelmek számára, mert csak ezt az egy időpontot hangsúlyozták, és elhallgatták, hogy a Maya Naptár a fejlődés kilenc szintjét tartalmazza.) Hogy az emberek miként fognak viszonyulni ehhez a változáshoz, az attól is függ, hogy az emberek mennyire értik a Maya Naptárt és a világmindenség tervet, e pillanatban csak egy elenyésző kisebbség van tudatában a naptár igazi formájának, vagyis a kilenc világmindenség hatóerő megnyilvánulásának. A nagy többség, valójában sohasem ismeri fel a tudatosan az előttünk álló dolgokra figyelmeztető jeleket. Viszont, amennyiben megértik, hogy a magas szintű változások egy isteni tervből erednek, ez azt jelentheti, hogy bekövetkezhet egy szellemi felébredés. Amennyiben ez megtörténik, nem fognak arra hajlani, hogy a körülöttük zajló változásokat csak jelentőség nélküli zavaros eseményeknek tekintsék, ahogy az uralkodó sajtó biztosan be fogja állítani azt.
 
 
A valóságban elsöprő jelentőségű bizonyítékaink vannak, hogy a Maya Naptár, a tudatváltások sorrendjét írja le, amit még magasabb gyakorisággal fogunk megtapasztalni 2010. július. 17. után, és még kifejezettebben a tényleges Egyetemes Hullámmozgás 2011. március. 8-i kezdete után. Csak 2011. október. 28-án fejeződnek be a váltások, és az egység tudatosság állandósul, ami egy ezredéves béke alapját fogja szolgáltatni. Ez a rezgésszám növekedés, történetesen, azt is megmagyarázza, hogy milyen hatalmas nagyjavításon mennek keresztül az összes uralkodási rendszerek és milyen rövid időszak alatt. Az én ajánlásom, az erkölcsös életen és igazmondáson túl, hogy tanuljunk meg élni a kilencedik szint áramlásával (http://bit.ly/WWjiG). Maradj a folyó közepén és összpontosíts az új világ megtestesülésére.
 

A dimenzió ugrás

2010.03.02. 19:35

 

A Dimenzióugrás

 

A nagy változás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A legtöbb próféta és bennszülött törzs úgy látja, hogy nagy változások várnak az emberiségre a Földön. Mi úgy látjuk, ez a változás egy bolygó-szintû dimenzióugrás lesz, egy következõ létezési szintre, ami a Krisztus-, vagy egység-tudatállapottal áll összefüggésben. Az utolsó fejezetben közelrõl megvizsgáljuk majd, mit is jelent ez a nagyváltozás, és mit érthetünk meg ebbõl. Ebben a fejezetben azt nézzük meg, milyen ezeknek a változásoknak a természete, milyen bölcsességhez folyamodhatunk itt a Földön, hogy egyensúlyt teremthessünk a nagy változások alatt is. A dimenzióugrás természetének megértése azzal jár, hogy felgyorsítjuk spirituális fejlõdésünket, és maximálisan kihasználjuk az idõt, ami még hátravan ezen a gyönyörû bolygón.
Dimenzióugrásról akkor beszélünk, amikor egy bolygó, vagy más kozmikus test az egyik dimenzió-szintrõl egy másikba lép. A mi esetünkben ez a harmadikból a negyedik dimenzióba való átlépést jelenti. Az egész bolygó, és minden rajta élõ lény meg fogja tapasztalni ezt az átalakulást egyik dimenzióból a másikba. -Az indián bennszülöttek úgy hiszik, hogy a negyedik világból az ötödikbe való átlépés elõtt állunk, és ezt megelõzi majd az a nap, amit a Megtisztulás Napjának neveznek. A különbség a két látásmód között abban áll, hogy a bennszülött indiánok az Ürességet is egy világnak veszik, és innen kezdik a számolást. Tehát a Melkhizedek-ek har- madik dimenziója, és a bennszülöttek negyedik világa egy és ugyanaz. Aki úgy dönt, az megértheti ennek az átalakulásnak a természetét. Bár minden valószínûség szerint egy rendkívül gyors átalakulásra számíthatunk, természetét megfigyelhetjük és megérthetjük, milyen változásokon kell keresztülmennünk. Ez egyúttal fellebbenti a fátylat e világ eseményeirõl, magyarázattal szolgál majd arra, hogy miért történik mindez, ami tiszta tuda¦tot és szívet eredményez a változás átéléséhez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A dímenzióugrás áttekintése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ebben a galaxisban lévõ bolygók esetében elõször a geomágneses mezõ gyengül meg, aztán váltakozóvá válik, a bolygó civilizációja hanyatlásnak indul, majd eljön a végsõ fázis. Az utolsó fázis általában nem tart tovább Két évnél, és majdnem mindig eltart legalább három hónapig. Ebben a fázisban a civilizáció bomlásnak indul, és a puszta létezés rendkívül veszélyessé válik. Minden rendszer szétesik, ami a civilizációt mûködtette, és eluralkodik a káosz. Ez az a szakasz, amire a legtöbb vallás, mint például a mormonok is készülnek. Az a stádium, amikor még a Földön vagyunk a harmadik dimenzióban, közvetlenül azelõtt, hogy átlépnénk a negyedikbe.
Az utolsó öt-hat óra a dimenzióugrás elótt igen különleges idõszak. A negyedik dimenzió elkezd becsorogni a harmadikba. Jó, ha az ember tudja, mire számíthat.
Amikor megkezdõdik az ugrás, akkor már nem lesz kételkedés. Olyan speciális forma- és színbeli változások lépnek életbe, ami az emberi tudat számára tökéletesen ismeretlen jelenség. Ettõl a pillanattól kezdve, elhagytuk a Föld harmadik dimenzióját. Általában a bolygó tengelye is megfordul ilyenkor, de ezt már nem fogjuk érzékelni, mert addigra már egy új tér-idõ dimenzióban leszünk. Ez az általános eset, de más variációk szerint is végbemehet a változás.
Áthaladunk az Ürességen, és belépünk a Föld negyedik dimenziójába. Az élet drámaian megváltozik. Mielõtt ez a fázis bekövetkezik, felemelkedés, feltámadás és halál egy idõben játszódik majd le. Kezdetét veszi a születés az új világra.
A most következõ forgatókönyv részletesen lefesti, hogyan történik meg általában egy dimenzióugrás az univerzumban, a Föld esete azonban kivételes. Elõször az általános folyamatról fogok beszélni, mintha ez várna ránk is, de a mi átalakulásunk valami ennél jóval különösebbhez vezethet, és valószínûleg vezet is majd. A történelem menete egész más irányt is vehet, mint amit itt én most felvázolok. Minden attól függ, milyen bennünk a szeretet egymás iránt. Ezekután egy másik teóriát is bemutatok majd. Korai még biztosan állítani, hogy ez az, ami történni fog, de minden jel erre mutat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az elsõ jelek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Egy planetáris dimenzióugrás elsõ jele a geomágneses mezõ erõteljes gyengülése, ahogy - a tudomány állása szerint - a Föld esetében is ez zajlik az utolsó kétezer évben, Jézus megjelenése óta. Az utóbbi ötszáz évben ez a gyengülés még inkább felerõsödött. Ahogy közeledünk a dimenzióváltáshoz, a geomágneses mezõ összezavarodik - ez is megtörtént már. A repülõtereken világszerte át kellett állítani a mágneses mûszereket a repülõtéri térképeknél, ahhoz, hogy használni tudják az automatikus mûszereket Az elmúlt harminc évben pedig nagyon látványosak voltak a mágneses mezõ változásai. A madarak többé nem a megszokott helyeikre vándorolnak. A madarak a mágneses vonalakat követik vándorlásaik alatt, és ezek a vonalak drámaian megváltoztak. Úgy gondolom, ugyanez az oka annak hogy a bálnák és a delfinek a partokon kötnek ki, mert õk is e vonalak mentén vándorolnak. Sok olyan mágneses vonal, ami eddig a partok mentén haladt, most a szárazföldre vezet. Ahogy a cetfélék követik a vonalat, földbe ütköznek, és partra vetõdnek. Végül minden valószínûség szerint a geomágneses mezõ szétesik, és végül megszûnik. Sokszor megtörtént már ez a Föld történetében.
Ha ez megtörténik, az sok mindent vonhat maga után. A mezõmegfordulhat, és a pólusok felcserélõdhetnek. Vagy visszatérhet ugyanabba a poláris helyzetbe, mint mielõtt elérte a nulla értéket, de egy teljesen más tengellyel. Sokféleképpen mozdulhat el, de ez már nem igazán érint minket, és a mi felemelkedésünket. Akkor már nem leszünk itt, a Föld dimenzióinak ezen a szintjén, tehát közvetlenül nem éljük át ezt a változást.
Vannak más, szubtilisabb energia-átalakulások, mint a Schumann frekvencia (a Föld bolygó alap rezonancia frekvenciája) ami a dimenzióugrás elõtt fog megváltozni, de a geomágneses változás a legnagyobb hatású. Nem fogok most beszélni a Schumann frekvenciáról, mert az Egyesült Államok kormánya messzemenõen tagadja ezt a változást. Ha valakit komolyan érdekel az igazság, nézzen utána német vagy orosz forrásokból, mindkét nemzetnek megvannak az információi errõl a témáról, ami teljes mértékben ütközik kormányunk álláspontjával. Gregg Barden munkáját is érdemes tanulmányozni. Munkája nagyon világos és õszinte.
A geomágneses mezõ jelentõsége abban a hatásban rejlik, amit az emberi tudatra gyakorol, és abban, ami akkor történik, ha eléri a nulla értéket, és ott is marad több mint két hétig. Az oroszok szerint, kezdetben, amikor embereket lõttek fel az ûrbe, és azok több mint két héten keresztül a Föld geomágneses mezején kívül tartózkodtak, akkor ezek a kozmonauták szó szerint megõrültek. Pontosan ugyanez történt a Bukás után, amikor Atlantisz elsüllyedt - az emberek elvesztették emlékezetüket, és megbolondultak. Úgy tûnik, a Föld mágnesessége tartja meg emlékezetünket, mint egy kazetta, és ez pedig érzelemtestünkhöz kapcsolódik. Az oroszok feltaláltak egy kis szerkezetet, amit az ûrhajósok az övükön hordtak, és ami az ûrben is megtartotta a mágneses mezõt a testük körül. Biztos vagyok benne, hogy a NASA ugyanígy járt el.
Furcsának tûnhet, hogy a geomágnesesség hatással van az érzelmeinkre, de elég csak arra gondolnunk, mi történik teliholdkor. A telehold, csak kisebb változásokat okoz a geomágneses mezõben, de a hatás mégis egyértelmû. Bármelyik nagyvárosban ellenõrizhetnénk a rendõrségi feljegyzéseket a telehold napján, egy nappal elõtte és egy nappal utána. Több erõszak, gyilkosság, rablás stb. történik ebben a három napban, mint bármikor máskor. Amikor a geomágneses mezõ eléri a nulla értéket, az jóval nagyobb problémát jelent. Még a világ tõzsdéinek fluktuációja is az emberi érzelmeken alapszik, gondoljuk csak el, mi következik abból, ha a Föld geomágneses mezejének nagyszabású fluktuációja több mint két hétig tart.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A váltás elõtti fázis

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ez az a periódus, ami általában három hónaptól két évig tarthat, és abból következik, hogy a geomágneses változások miatt az emberek megörülnek. Ez az, ami a világ szociális rendszerének szétesését okozza. A tõzsde összeomlik, a kormány mûködésképtelenné válik, bevezetik a katonai törvénykezést, de az sem mûködik, hiszen a katonaság ugyanazzal a problémával küzd. Nincs elegendõ élelmiszer, más termékek is hiányoznak, és a helyzet reménytelenné válik. Mindennek tetejére az emberek jó része paranoiássá válik, és fegyverhez nyúl. Nincs egy biztonságos zug a Föld felszínén.
Nekünk viszont nagy esélyünk van arra, hogy nem megyünk keresztül ezen a veszélyes perióduson, vagy ha mégis, akkor - spirituális földönkívüli barátaink óriási segítségének, és saját drámai fejlõdésünknek köszönhetõen - nagyon rövid idõ alatt. Valójában nem lennénk meglepve, ha ezek az elõrejelzõ szakaszok teljesen elmaradnának, kivéve a változás elõtti öt-hat óra jellemzõit.
Ha fizikai szinten akarnánk felkészülni a változásra, akkor két évre való élelmet és egyéb szükséges holmit halmoznánk fel egy föld alatti barlangban. Ha viszont lemennénk ebbe a föld alatti barlangba, amikor a dimenzióugrás megkezdõdik, akkor többé nem jönnénk ki onnan. Miért? Mert az ugrás egy új dimenzióba visz minket, ahol a harmadik dimenzió, megszokott világunk már nem létezik. Ahogy a váltás megtörténik, a harmadik dimenziós világ eltûnik, tehát értelmetlen lenne készleteket felhalmozva elbújni egy barlangban, és arra készülni, hogy ha minden véget ér majd elõbújunk, és az élet megy tovább.
A Föld lakosságának nagy százaléka ezt tette az utóbbi idõben az Y2K (2000. év) problémára felkészülve. Nincs abban semmi rossz, ha valaki így tesz, de azt meg kell érteni, hogy ez nem tud megmenteni minket. Semmiféle fizikai felkészülés nem segít a magasabb dimenziókban. A siker ott, spirituális éberségünkön, és jórészt személyiségünkön múlik. Igen, a személyiségünkön. Hamarosan elmagyarázom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Öt-hat órával a váltás elõtt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Emberi szemmel nézve, ez egy nagyon különös idõszak. A bennszülött pueblo-indián törzs szerint - ahol megszülettem, amikor a Földre érkeztem - ekkor be kell menni a pueblóba, összehúzni a függönyöket, ki nem nézni, csak imádkozni. Ha kinéznénk, az csak félelmet okozna, és erre van a legkevésbé szükségünk.
Különös jelenség veszi kezdetét ebben a szakaszban. A két dimenzió egymásba csúszik. Lehet, hogy éppen a szobánkban ülünk, és egyszer csak megjelenik elõttünk valami, ami elménk számára értelmezhetetlen. Egy négydimenziós tárgy ez, ami nem illik bele valóságlátásunkba. Olyan színeket láthatunk, amilyeneket soha azelõtt életünkben. Ezek a színek rendkívül ragyogóak, és olyanok, mintha saját fényforrással rendelkeznének. Olyan formát ölthetnek, amit képtelenek vagyunk megérteni. Ezek a tárgyak a legkülönösebb dolgok lesznek, amit valaha láttunk. Ez így van rendben, ez egy természetes jelenség.
Kifejezetten ajánlom, hogy ne érintsük meg a tárgyakat. Aki megérinti ezeket, azt abban a pillanatban átszippantják a negyedik dimenzióba. Könnyebb és jobb, ha elkerüljük ezt a nagyon gyors változást. Ha mégsem tudjuk elkerülni, akkor ez az Isten akarata.

Szintetikus tárgyak, és a luciferi valóság gondolat-formái

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A másik jelenség, ami szinte biztos, hogy be fog következni a Lucifer által teremtett valóság természetébõl adódik. Az eredeti Valóságban minden mindennel az isteni rend szerint áll kapcsolatban. De Lucifer valóságában a technológia szintetikus anyagokat hozott létre. Ezek az anyagok, amelyek a természetben nem találhatóak meg, nem tudnak átlépni a negyedik dimenzióba. Összetevõikre esnek szét, amelyekbõl megalkották õket. Van arra lehetõség, hogy egy szintetikus anyagot is átjuttassunk a negyedik dimenzióba, de ehhez speciális energiamezõre van szükség, ami egészben tartja.
Másrészt, ezeknek a szintetikus anyagoknak van egy stabilitási spektrumuk. Némelyik közülük, mint az üveg, nem áll olyan messze a természettõl. Az üveg csak olvasztott homok. Más anyagok viszont, mint a modern mûanyagok sokkal távolabb esnek a természettõl, és így sokkal kevésbé stabilak. Ez azt jelenti, hogy egyes szintetikus anyagok elõbb elolvadnak, vagy szétesnek majd, mint más anyagok, ez alatt az öt-hat órás periódus alatt. Az autóink mûanyagból, és más kevéssé stabil anyagokból állnak, úgyhogy minden bizonnyal használhatatlanná fognak válni. Még házaink is sok esetben instabil anyagokból épültek, és valószínûleg összedõlnek és szétesnek majd. A legtöbb modern otthon nem lesz biztonságos ebben a fázisban.
Tudva, hogy el fog jönni ez az idõ, és hogy ez mivel jár majd, a Taos pueblo indiánok hosszú ideje illegálissá tették modern anyagok felhasználását a pueblo építéséhez. Építenek nyaralókat modern anyagokból, távol a pueblótól, de tudják, hogy amikor eljön a Megtisztulás napja, akkor vissza kell térniük õsi otthonukba. Elõfordul, hogy ablakot tesznek a pueblo épületekre, de mivel a nyílásokban régen nem volt ablak, nem éri majd õket nagy veszteség, ha eltûnik egy ablak. Ezen kívül a pueblo csakis sárból, fûbõl, homokból, kövekbõl és fákból épül. Ezzel a problémával nem lesz gondjuk.
A legjobb tehát az lenne, ha a természetben tartózkodnánk, amikor ez bekövetkezik, de ha ezt nem tehetjük meg, akkor ez az Isten akarata. Szerintem nem kell emiatt aggódni. Csak azért mondtam el mindezt, hogy felismerjük, amikor az ugrás megkezdõdik.
A szintetikus tárgyak valójában csak a luciferi kísérlet által megteremtett gondolatformák. Az eredeti Valóságban nem léteznek. Lehet, hogy nehéz megérteni, hogy ezek csak gondolatok. A "gondolatformák" ezért jobb kifejezés. Onnan jönnek, amit a hinduk a mentális síknak neveznek, egy magasabb dimenzióból, és lassan átszivárognak a szinteken, míg elérnek ide, a harmadik dimenzióba.
Emberi fogalmakban gondolkodva, valaki elõször gondol valamire, elképzeli, aztán kitalálja, hogy lehet megvalósítani. így vagy úgy, az emberek megteremtik azt, amire gondolnak, és a tárgy megjelenik a valóságban. Lehet egyetlen ember, vagy egy csoport, aki ezt teszi. Nem az ember(ek), tartják meg az általuk teremtett tárgyat itt a földi síkon, hanem a bolygót körülvevõ háromdimenziós emberi háló. Ez minden ezen a szinten tartózkodó ember tudat-hálója. Egy közös megegyezésen alapuló valóságról van szó, amit a háló tart fenn, így ha valaki meghal, az általa teremtett tárgy megmarad. De ha ez a háló tönkremenne, akkor ezek a tárgyak alkotóelemeikre bomlanának szét. És a háló tönkre is fog menni a dimenzióváltás elõtt, vagy alatt.
Természetesen a helyzet csak romlani fog, amikor a geomágneses mezõ összeomlása miatt már amúgy is talajt vesztett emberek látni fogják, hogy a luciferi valóság szemük láttára esik szét. Szerencsére, az egész csak öt-hat órán át tart.
Edgár Cayce, és más próféták szerint, több, nagyon magasan fejlett civilizáció is élt már a Földön, de szinte semmi nyom nem maradt utánuk. Ez az elõbb leírtak miatt van így. Szintetikus tárgyaik nem élték túl a legutóbbi dimenzióváltást 13 000 évvel ezelõtt, vagy az azt megelõzõeket. Isten minden dimenzióugrás alkalmával kitakarítja az eredeti Valóságot.
Ha egy magasan fejlett földönkívüli kultúra jön el ide, és olyasmit akar alkotni (például egy piramist), ami több tízezer évig fennáll, akkor nem a legújabban kifejlesztett fémet fogják felhasználni, mint mondjuk a rozsdamentes acél. Olyan természetes anyagot fognak felhasználni, ami a bolygón megtalálható, erõs és idõtálló. így biztosak lehetnek benne, hogy a piramis fennmarad a természetesen bekövetkezõ dimenzióváltások alatt is, amelyeken minden bolygó átesik. Ez nem jelenti azt, hogy megrekedtek a kõkorszakban, csak azt, hogy intelligensen cselekednek.
Másrészt, ezek a magasan fejlett földönkívüli kultúrák nagyon ügyelnek arra, hogy semmilyen nyomot ne hagyjanak maguk után. Vagy magukkal viszik a testüket, vagy feloszlatják, hogy betartsák a közbe-nem-avatkozás kozmikus törvényét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Bolygó-színtû dímenzíóugrás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Mindenki, aki valaha élt a Földön, átélt már dimenzióváltást. Át kellett élniük ahhoz, hogy a Földre jöjjenek. Ez egy kozmikus tény. Hacsak nem nagyon közelrõl érkeztünk, bárhonnan is jöttünk, át kellett haladnunk az Ürességen ahhoz, hogy idejöjjünk, tehát dimenziót kellett váltanunk. Azon a napon, amikor kisbabaként a Földön megszülettünk, dimenzióváltáson mentünk keresztül. Egyik világból egy másikba léptünk át. Csakis gyenge emberi memóriánk az oka annak, hogy nem emlékszünk rá.
Azzal, hogy nem emlékszünk a születésünkre, vagy a másik dimenziókra, hatalmas korlátokat vettünk magunkra. Elõször is, nem tudjuk áthidalni a nagy távolságok valóságát. Valóságunk távolságai olyan hatalmasak, hogy nem tudjuk bejárni õket. Még a Naprendszerünkbõl sem tudunk kilépni, mert jelenlegi tudatállapotunkban saját otthonunk rabjai vagyunk.
Nem igaz? Nagy távolságok bejárása ûrhajóval, a megszokott tér- és idõszemlélet szerint nem lehetséges. Tudós elmék már eljutottak erre a következtetésre. Elég elszomorító kilátás, hogy nem tudjuk elhagyni a Naprendszerünket. A legközelebbi csillagig (Alpha Centauri, körülbelül négy fényévnyi távolságra) 115 millió év alatt jutnánk el jelenlegi ûrtechnikánkkal. Az emberek nem élnek ennyi ideig, nem beszélve arról, hogy ez még csak a legközelebbi csillag. Mélyen az ûrbe hatolni egyszerûen lehetetlen lenne. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, meg kell változtatnunk a térrõl és idõrõl alkotott felfogásunkat.
Ahogy már említettem, az a probléma, hogy csak a térrõl és az idõrõl tudunk, a dimenziók valóságáról elvesztettük emlékeinket. De mivel minden tökéletes, most megkezdõdik a visszaemlékezés, pont amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Elõször álmainkban, majd filmjeinkben jelennek meg az emlékek. Az olyan filmek, mint a Star Trek, Contact, Sphere, és a többiek mind a dimenziókkal kapcsolatos ideákat vetik fel. Emlékezni fogunk, mert Isten velünk van.
Most elmondom, mi történik normális esetben egy dimenzióugrás alatt. Saját, közvetlen tapasztalatomat írom le, de lehet, hogy ami történni fog, az egy kicsit különbözni fog ettõl, hiszen az univerzum állandóan kísérletezik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az aktuális dimenzióugrás átélése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ne feledjük, hogy amit most fogok elmondani, az olyan, mint egy galaktikus tankönyv anyaga. Csak az általános esetet írja le. Részleteiben sokféle különbség lehet, mert az élet rugalmas, de az alapeset ismeretében az eltéréseket is el tudjuk majd képzelni.
Ahogy az új millennium felé közeledünk, az emelkedett mesterek úgy érzik, kevés erõszak fogja megelõzni ezt a váltást, mert sokat megtettünk már az úton. Jó munkát végeztünk az új emberi tudatszint világrasegítésében! Most elmondom hát mi várható. Mindenki lazítson, senki se aggódjon. Élvezze mindenki az átalakulást. Ahogy az élet tökéletességének szemtanúi leszünk, visszaváltozhatunk azzá a kisbabává, akivé talán akartunk. Legyen mindenki annak tudatában, hogy vigyáznak rá, és tiszta szeretet vezeti az eseményeket. Ez az energiahullám annyival hatalmasabb nálunk, hogy akár át is adhatjuk magunkat az életnek, hogy csak úgy legyünk.
Minden valószínûség szerint a káosz három hónaptól két évig tartó idõszakát elkerültük. A mai állás szerint az ugrás elõtti periódus nagyon rövid és szinte zavartalan lesz. Szinte semmilyen, vagy alig észlelhetõ elõjelre nem számíthatunk, kivéve az öt-hat órás idõszakot. Több mint valószínû, hogy egy napon felébredünk, és másnap ott találjuk magunkat kisbabaként egy új világban.(Ezt ne szó szerint értsd – tiszta új létállapot )



Drunvalo Melchizedek – Mandala Véda - Az Élet Virágának Ősi Titka - Részlet

 

 

 

Érdekes oldalak!

2010.03.02. 19:08

 

Érdekes oldalak!!!

 

http://www.magyaristentudat.webs.com/

http://www.freespirit.hu/magazin/asztrologia/noi_szerep_a_vizonto_korban_2

http://kristaly-lotusz.freeblog.hu/

http://www.esettanulmanyok.hu/index.php?page=meditaciok&id=1

http://angyalforras.hu/Beszelgetesek-Angyalokkal

http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/2012-avagy-dimenzovaltas/2879

http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/2012-avagy-dimenzovaltas/4827

 

 

A vizöntő tudástára!!

2010.03.02. 17:10

A Vízöntő tudástára: 2. rész: Az Isteni egész

 

 

 

A Vízöntő tudástára - 3. rész: Az Isteni EGY feldolgozása

 

 

A Vízöntő tudástára: 4. rész: A benső Isten teljesíti a vágyainkat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zérő időhullám

2010.03.02. 15:01

 

A zéró időhullám, újszerűség- vagy újdonságelmélet néven is ismert, számmisztikai alapú teória elsősorban Terence McKenna (1946-2000) író és filozófus nevéhez fűződik. Szerinte a világegyetem 2012. december 21-én végtelen bonyolultságot ér el, szingularitás jön létre, és minden és bármi, ami elképzelhető, egyszerre bekövetkezik.

 

Az újszerűség-elmélet célja kiszámítani az „újszerűség”-nek nevezett fogalom áradásának és visszahúzódásának váltakozását, mint az apályt és a dagályt.

McKenna szerint a Világegyetem lényege nem a jó és a gonosz közötti küzdelem, hanem a megszokott és az újszerű közötti ellentét.

Úgy véli, ha az „újszerűséget” grafikusan ábrázoljuk az időben, egy fraktál hullámformát kapunk. Ezt nevezte ő zéró időhullámnak, amely elmélete szerint megmutatja, mikor (azt azonban soha nem, hogy hol) árad vagy húzódik vissza az „újdonság” vagy „újszerűség”, legyen szó bármilyen kiválasztott időintervallumról, néhány napról vagy több százezer évről.

McKenna úgy gondolta, hogy a kozmoszban működik egy olyan erő, egy adott cél miatt létező vonzóerő, amely az idő végén növeli az összefüggéstelenséget, méghozzá olyan mértékben, hogy végül szingularitás jön létre az univerzum végtelen komplexitásában, amikor bármi és minden, ami elképzelhető, azonnal megjelenik/bekövetkezik.

Mindez pedig 2012. december 21-én válik valósággá.
 

 

Filmek!

2010.03.02. 15:01

 

Olyan filmeket gyüjtök ide amik leginkább a témához kapcsolódnak, vagy legalább egy kicsit elgondolkodtatóak, hogy hova tartunk!!

 

 

Rengeteg video (angol):          http://2012vilagvege.hu/video  

2010 a kapcsolat éve:             http://stagevu.com/video/qtbuzkglpnsm

A képlet:                               http://moovie.hu/film/keplet

2012:                                   http://moovie.hu/film/gta

 

A titok:                                http://www.titokfilm.hu/thesecret/

 

Ez az elmélet azok közé tartozik, amelyek a 2012-es téli napforduló napjaiban az emberi civilizáció pusztulását vetítik előre. Alapja a maja öröknaptár mellett két tudományos tény: az egyik, hogy a Föld mágneses mezője folyamatosan gyengül, a másik, hogy a NASA 2010–2012 között nagyon erős naptevékenységet jelez előre.

 

Video...de sajna angol:

 

A mágneses pólusváltás elmélete szerint 2012 végén masszív napkitörés következik be, olyan, ami 100 millió atombomba erejével érnek fel, és amelytől a Föld mágneses pólusai felcserélődnek.

Ez aztán természeti katasztrófák láncolatát indítja be a bolygón, és elpusztítja az emberi civilizációt.

Tudományos evidencia, hogy a Föld mágneses mezőjének ereje folyamatosan csökken. Bolygónkon 780 000 évvel ezelőtt már megtörtént egyszer a pólusváltás.

Kritikusok szerint azonban egy ilyen folyamat nem egy-két nap, hanem 5000 év alatt játszódik le.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) műszerei ugyan valóban erős naptevékenységet jeleznek előre 2010–2012 között valamikor, de a tudósok úgy vélik, hogy annak ereje messze nem elég ahhoz, hogy előidézzen egy mágneses póluscserét a Földön. Jóslataik szerint inkább csak a műholdas és a mobil-kommunikáció területén érezteti majd a hatását a jelenség.

 


 

 

A Galaktikus együttállás elméletét az 1980-as években megalkotó John Major Jenkins feltételezi, hogy a maják a naptárukat a Tejút Fekete hasadék vagy Nagy hasadék néven ismert porfelhőjének megfigyelésére alapozták. A maják ezt a Xibalba be, azaz Fekete Út névvel illették.

 

Jenkins úgy véli, a legendás nép tudta azt is, hogy a Fekete hasadék hol keresztezi az ekliptika síkját (a Nap és a Naprendszer kringési pályájának síkja).

Ez a pozíció vagy metszéspont aztán különösen jelentős helyet foglalt el a maja kozmológiában (a világegyetem keletkezését és működését egészben vizsgáló módszer).

Jenkins elmélete szerint a Nap a 2012-es téli napforduló időpontjában egészen precízen beáll a Fekete hasadék és az ekliptika találkozásának pontjába.

Hitt abban, hogy a maják várták ezt az együttállást, és az emberiség mély spirituális átalakulásának hírnökeként tekintettek rá. Ezért is jelölték meg ennek várható időpontját öröknaptáruk utolsó napjaként.

Kritika: Az elmélet bírálói arra hivatkoznak, hogy 1998-ban szinte tökéletesen megvalósult a Nap–ekliptika–Fekete hasadék együttállás, de semmilyen következménye nem volt a Földre és az emberiségre.

 

Megjegyzem nem hiszem hogy semmilyen következménye nem lett, hiszen csak gondoljunk bele, hogy azóta milyen gyakoriak (szinte mindennaposak) a természeti katasztrófák és hogy az emberekben is megváltozott valami.


 

 


 

 

~A Vízöntő-kor gyermekei vagyunk~

A Vízöntő tudástára: 1. rész: A korszakváltás tény




 

http://www.slideshare.net/BLaci989/a-vznt-tudstra-2-rsz-az-isteni-egsz-2555005?src=related_normal&rel=2555342

Egy ilyen korszak 2160 évig tart. Most, 2010-ben az új korszaknak még nagyon az elején járunk, de minél előbb megértjük, mivel jár ez, annál hamarabb megszabadulhatunk az új és ezért szokatlan élethelyzetből adódó feszültségtől. Így annál hamarabb lesznek sikereink életünk bármelyik területén.

A PRECESSZIÓ jelenségét a Föld tengelyének imbolygó mozgása okozza. A Föld a Nap pályájához képest 23,5 fokos szöget zár be. Mivel a Föld nem teljesen gömbölyű, hiába próbálja megtartani ezt a szöget. Bukdácsol, imbolyog a saját tengelye körül, éppen úgy, mint egy búgócsiga. 

Az ingás miatt a Földről nézve a Nap az állócsillagokhoz viszonyítva minden tavasszal a tavaszponthoz érve nagyon lassan hátrálni látszik az előző évi helyzetéhez képest. Egészen pontosan 1 fokot hátrál 72 évenként.

A precessziós "nagy év" vagy "platóni világ év"25 920 földi évig tart, vagyis ennyi időbe telik, amíg a Nap látszólagos hátrálása leír egy teljes kört, és pontosan visszakerül a zodiákus körön az eredeti tavaszponthoz.

~ 
Együtt egy életen át

 

A Halak-korszak arról szólt, hogy két ember alkotott egy életre szóló párt. Egymásba kapaszkodva, jóban-rosszban támogatták egymást, mintegy szimbiózisban éltek. Eggyé váltak, összeolvadtak, teljesen elveszítették önállóságukat, egyéniségüket. Mindig egymás közelében voltak, szó szerint karnyújtásnyira. A szeretet, az empátia, a tolerancia és az önzetlen törődés jellemezte kapcsolatukat. Azok az emberek, akik elveszítették a párjukat, például haláleset miatt, nem választhattak másik társat maguknak. Életük végéig gyászolták a párjukat, akivel - hitük szerint - haláluk után ismét találkozhattak és eggyé válhattak.

 

 

 

 

 

 

 

 


Azonnal változni és változtatni

 

Most, a Vízöntő-korszakban nagyot változnak az élethelyzetek és a feladatok.

-Először is: megnő az egyén felelőssége minden téren: párkapcsolat, egészség, hivatás, család, vagyon stb.

- Másodszor: tilos szimbiózisban élni a másikkal. Csak két felnőtt, önálló életre képes ember élhet tartósabban párkapcsolatban. Ez a kapcsolat többnyire nem szól egy egész életre (persze lehetnek kivételek). Csak addig maradhatnak együtt, amíg segítik egymás fejlődését. Ha bármelyik akadályozza a másik "emelkedését", akkor az ő akaratuk ellenére is el fog válni az útjuk.

- Harmadszor: a hagyományok tisztelete mellett újszerű megoldások keresése és kipróbálása a feladat. Nem baj, ha az új gyökeresen más, és szokatlan.

- Negyedszer: rugalmasnak és ébernek kell lenni mindig, minden helyzetben. Ha szükséges, akkor azonnal változtatni kell az eredeti stratégián. Olyasmi ez, mint az országúton egy 90 fokos kanyar: 120 km/h sebességnél nincs idő gondolkozni, hanem tekerni kell a kormányt.


A Vízöntő szülöttek érzik és talán értik a legjobban, szó szerint a bőrükön, hogy mit is jelent mindez. Ezért most lássuk, hogy egy igazi Vízöntő hogyan is "működik".

~Az igazi Vízöntő~

Ő igazi individualista, egyéni a stílusa. Szokatlan, egyáltalán nem átlagos, ahogy ő látja és éli az életet. Kicsit csodabogár, ami egyesekben ellenszenvet, másokban csodálatot vált ki. Erős, határozott véleménye van mindenrő

 

l. Fontosak számára az elvek és ideák. Ezekhez hajlamos mereven ragaszkodni (fixa idea).

Hűséges típus, az emberekhez és az eszmékhez is. Szabad és független, aki önként hűséges, nem engedi magát kényszeríteni, "bezárni". Ha elmehet, marad. Ott marad, ahol ajtó-ablak nyitva áll. Ha bármelyiket becsukják, azonnal menekül. Igazi "szabadulóművész".


Extravagáns, nem tiszteli és nem is becsüli a hagyományokat, az etikettet, a szabályokat. Mindig új utakat próbálgat. Reformer, akit gyakran nem ismernek el, mert jóval meghaladja kora ízlését.

Szociálisan érzékeny, együtt érző, segítőkész, igazi közösségi ember. A szabadság mellett fontos számára az egyenlőség és a testvériség. Modern, felvilágosult szellemben él. Nagy távlatokban gondolkodik. Terveiben mindig benne vannak a többiek is.

Zseniális, ötletes, humoros, gyors észjárású, távolságtartó, elméleti szakember, aki gyakran nem ülteti át a gyakorlatba az ötleteit.

A saját érzelmeit, főleg, ha azok gyengédek, sokszor nem mutatja ki. Gyengeségnek tartja az érzelgősséget.

 

Legyünk bátrak!

Most pedig lássuk, hogy konkrétan mely életterületeken lesz ránk hatással mindez a következő 2160-9=2151 évben?

Balesetek: Minden arra ösztönöz minket, hogy bátran legyünk önmagunk. Hogy vállaljuk, ha más a véleményünk, miközben el kell fogadnunk, hogy másoknak teljesen más lehet az elképzelésük ugyanarról a kérdésről. Akkor alakulhat ki baleset (különösen frontális), ha nem vagyunk nyitottak, és nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy mások egészen másak, mint mi. És hogy ez így rendjén való!

 

Énünk: Váratlan események megfosztanak minket a védőburkunktól, és arra kényszerítenek bennünket, hogy ne nyomjuk el igazi énünket. Biztonság helyett meg kell mutatnunk, mire vagyunk egyedül képesek. Senkire és semmire sem támaszkodhatunk hosszú ideig. Bíznunk kell saját képességeinkben, és gondolatban csak pozitívan szabad vizualizálnunk a sikert.

Egészség: Ha az új helyzettel járó stresszt nem tudjuk megfelelően kezelni, akkor azok testi tünetek, betegségek formájában manifesztálódhatnak, jelezve, hogy nem vagyunk elég rugalmasak vagy éberek. Különösen érzékeny területek: szív, érrendszer, különösen a koszorúerek, és a vegetatív idegrendszer.

Karrier: Kollégáink, üzlettársaink hirtelen és váratlanul lecserélődhetnek. Többször át kell szerveznünk a feladatköröket és a hozzájuk rendelhető embereket. Kellően nagy szabadságra van szükségünk ahhoz, hogy sikeresen teljesíthessük a feladatainkat. Ha ezt nem kapjuk meg, akkor gyorsan odébbállhatunk.

Szerelem: Még a jól működő kapcsolatokban is lehetnek feszültségek. Ha régóta rejtett feszültségek vannak, akkor azok szétrobbanthatják azt, ezért nélkülözhetetlen az őszinteség. Ezenkívül kellő távolságot kell tartaniuk egymástól a feleknek. A túl szoros és az egyén szabadságát korlátozó kapcsolat nem lesz tartós. Azok a kapcsolatok, amelyek a megszokás és a közönyös beletörődés miatt léteznek még, biztosan véget érnek. Előbb, mint a felek azt sejtenék. Ha egyik fél nem elég rugalmas a változások kezelésében, akkor a kibékülés esélye elveszik, ezért a rugalmasság és a szabadság kölcsönös biztosítása az alapfeltétele minden párkapcsolatnak.

 

Föld és a Dimenziók

2010.03.01. 16:35

 A Föld és a Dimenziók

A nagy univerzum szintjei

Minden dimenzió szint jelen van világunkban itt és most és ezek egymással kapcsolatban vannak. A kulcsszó itt a hullámhoszz. A hullámhossz a kulcs az egész univerzumhoz.A valóság amelyben élünk kizárólag hullámhosszak,rezgések által lett teremtve. A hullámhossza a mi harmadik dimenziós világunknak 7.23 cm. Ez az átlagos hossza minden objektumnak ebben a dimenzióban. Ennyi az ÁTLAGOS!! távolság a szemeink között, a kéz szélessége, az orr hegye és az állunk közti távolság. Továbbá energetikai pontok távolsága is ennyi.Minden egyes dimenzió között üresség van, minden szint új realitás,számuk végtelen legalább is számunkra.
A dimenziók el vannak választva egymástól a hullámhosszak által.Hasonlít ez a zenei skálára.Minden hang a skálán másképpen hangzik mivel kűlönböző a hullámhossza. Hasonló mint amikor a TV-n csatornát vált az ember,ekkor mindíg egy másik hullámhosszra hangolunk.
Minden dimenzió a többitől el van választva 90 fok elfordulással. Ha meg tudod változtatni a hullámhosszt és ezzel egyben 90 fok fordulatot teszel láthatatlanná válsz a korábbi dimenzióban tartózkodó számára.

Hogyan vannak egymástól 90 fok-kal elválasztva a dimenziók? Minen egyes dimenzió szint más hullámhossznak felel meg +90 fok elfordulás.Ha valaha láttál UFO-t és amely tényleg egy repülő csészealj volt akkor láthattad esetleg ahogyan halad az égen majd egy 90 fokos fordulat után eltűnik. Ezen járművek nem olyanok mint egy repülő, vagy egy autó beülünk és már indulunk valahová.Az UFO-ban "utazók" tudatosságuk által össze vanak kapcsolva járművükkel és amikor egy másik hullámhosszra / dimenzióra / hangolódnak és tudatosságuk által létrehozzák a 90 fok elfordulást akkor egy másik dimenzióba kerülnek jérművükkel együtt.

El fogsz tünni ebből a világból és megjelensz abban a dimenzióban amelyre hangolódtál.A kép amelyet látni fogsz szintén az adott világnak megfelelő lesz amelyre hangolódtál. Ez a bolygó sok különböző világot foglal magában.Ezek mind jelen vannak itt és most de a mi tudatosságunk,érzékelésünk arra a hullámhosszra van hangolódva amelyet mindenki egyaránt lát. Ugyanakkor a szó szerint létezünk minden dimenzió szinten és ennek megfelelően tapasztalásain minden szinten különbözőek.
A kulcs megérteni azt hogy hogyan lehet egyik dimenzióból a másikba jutni egy bizonyos formának a csillag tetraédernek bizonyos elhelyezésével lehet.Amely alapja egy csodálatos entitásnak amelyet Merkabának neveznek.

Az következőkben néhány dimenzió szemlélettel ismerkedhetsz meg, a földre, a világegyetemre, a teremtett világra érvényesek a maguk módján.

A psichotronika szemlélete szerint:

Dimenziószintek a psichotronika szerint

Dimenziószintek egy másik nézet szerint:

10.... Jahve,Brahman,van,Ő

9.......Szellem erő,anyagteremtő,fenntartó,pusztító

8.......24 vén szintje

7.......Hatalmasságok,Erők,Fényességek

6.......Hatalmak,Uralmak,Karma urai,Világkormányzók

5.......Szeráfok,Kerubok,Őrzőangyalok

4.......Spirituál-éteri,erő,anyag /Nincs idő/

3.......Anyagi létezés világa hosszuság,szélesség,magasság /Anyag,idő létezik/

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

A föld eredetileg hatodik dimenziós bolygó volt. Mivel a dráma itt kezdődött el a bolygó visszaesett a harmadik dimenzióba és az emberek megragadtak itt amint a karma törvénye érvényesült. A hatodik dimenzió a Krisztus-i dimenzió és egyben szent geometria is egyben. Földűnk a szent geometrián keresztűl lett teremtve amely a természetben egy hat oldalú objektumként ismeretes mint a hópehely vagy a kristály. A kristály benne a Krisztus-i Fehér Fénnyel egy szilárd forma. Isten szintén fényt és hangot használt a teremtéshez.
Azok akik a harmadik dimezióban élnek könnyedén elérhetik az ötödik dimenziót amelyek gondolataink és mentális síknak nevezzük.Most amikor keresztül megyünk a negyedik dimenzión a érzelmeken könnyedén elérhetünk a hatodik dimenzióba a Krisztusi tudat dimenziójába.
A felemelkedés folyamata az amint emelkedik tudatosságunk és így felsőbb énünk leereszkedik és belép testünkbe. Ekkor tökéletes létezés leszünk és képesek leszünk elérni minden valóságot. Jézus megvalósította ezt amikor megvalósította a Krisztus-i tudatosságot. Jelenlegi új korunkban mindannyian Krisztus-okká lehetünk amint képesek leszünk tanítani a magasabb valóságokat. Ez lehetséges most azoknak akik kinyitják szívüket a Krisztus-i energiák számára. Ez az amint a hat csúcsú Dávid csillag képvisel, a szellem anyagba olvadását.A lefelé mutató háromszög a szellem a felfelé mutató az anyag. Amikor a kettő találkozik tökéletes létezésk leszünk.A hetedik dimenziós szellem leereszkedik az anyagba, a pont a Dávid csillagon belül.
A nyolcadik dimenzió ahol a galaktikus tanács tartózkodik.Ők azok akik döntéseket hoznak hogyan üzemeljen galaxisunk.Járműveik láthatatlanok számunkra mert ők nagyon magas freqvencián rezonálnak. Amint ők lecsökkentik frekvenciájukat mi képesek vagyunk látni őket. Ha mi felemel jük freqvenciánkat magasabb szintre akkor képesek leszünk sétélni,beszélni velük a mesterekkel.
A hetedik dimenziós szellem leereszkedik a hatodik dimenzióba és körülöleli a Krisztus-i energiát.Ezután leereszkedik az ötödik dimenzióba a gondolatok dimenziójába. Ezután a negyedik dimenzióba megy tovább az érzelmek dimenziójába.Ezután megvalósul a harmadik ,fizikai dimenzióban.Ez az amiért először minden az asztrál sikon történik meg először és ez az ahogyan mi gondolatainkkal teremtünk. Először szellemed/lelked/,gondolataid,érzelmeidnek kell meggyógyulni hogy meggyógyulj a harmadik dimenzióban.
Egy út ,hogy meggyógyítsd magad régebbi érzelmi törésből jelen és múlt életekben egyaránt.Képzeld el magad egy háromszögben amely egy körön belül van és kérd sgítőidet,felsőbb énedet hogy szabadítsák fel ezeket a negatív energia mintákat.Ezután képzelj el egy fehér Krisztus-i fénnyel töltött buborékban.Hívd ide felsőbb éned,intuíciód,tudatalattidat a buborékba,képzeld el őket a hároszögben/hármasságban/.Ezután használd tudatod hogy létrehozd azt a valóságot amelyben élni szeretnél.Eután kérd felsőbb éned,intuíciód,tudatalattid hogy ezen valóságba tegyék át tudatosságod.Köszönd meg segítségüket.Fontos hogy létrehozz egy szent helyet ahová visszavonulhatsz minden nap.Legyen ez a hely a tudatodban,otthonodban vagy a szobádban.
Tedd ezt a helyet békéssé szeretettel teljessé amennyire csak lehet. Ez lesz a menedékhelyed amikor az élet túlzottan nyugtalan lesz. Ez a titka hogy kiegyensúlyozott maradj akkor amikor a Föld keresztül megy saját születési folyamatán.
Amikor létrehozom szent helyem amint elképzelem magam a Krisztus-i fehér fény buborékjában megtöltöm ezt a buborékot a szeretet rózsaszín fényével.Ezután látom amint ez a rózsaszín fény minden egyes sejtemen keresztül áramlik. Mivel mindannyian különbözőek vagyunk hozd létre magadnak az a teret amelyben legjobban érzed magad. Sétálhatsz fényében és szeretében Istennek.
 

 

 

A vízöntő kor

2010.03.01. 16:10

 

A vízöntő korszak

 

 

Ami miatt különösen érdekes ez a téma számomra, hogy az emberiség globálisan ezekben az időkben fog átlépni a Vízöntő korszakba és ez rengeteg változást fog hozni. Most éppen átmeneti korban élünk, amikor jól érzékelhető, hogy globális méretekben jelentkezik egy értékvesztés: az előző kétezer év értékein alapuló rendszerek mára már korlátot jelentenek. Ezekből a korlátokból (munkahely, családmodell, törvények, társadalmi elvárások) mindenki egyénileg próbál szabadulni. Az emberek egyre kevésbé fogadják el, hogy tömegként kezeljék őket, és ugyanígy nem viselik el a szabályokat sem: nagyfokú szabadságra törekszenek, még akkor is, ha ehhez fel kell adni a korábban még biztonságot nyújtó talajt.

 

A régi korszak már nem jó, az új pedig még nem jött el. Káosz van. Ez a legjellemzőbb a mai időkre.

 

Átfordul a világ. Figyeljük meg, hogy utolsó 1-2 évszázadban hogyan tűnt el az emberiség szótárából a "mértékletesség" kifejezés. És figyeljük meg, hogy jelenleg hogyan tűnik el az "erkölcsösség" is. Ami 50 évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlennek tűnt, az mára valósággá vált. A régi rendszerben az emberek nem lehettek szabadon egyéniségek, mert nem tűrték meg a rendszerek az egyéniesedést. A falvakban és városokban is volt egy elvárt viselkedési norma. Aki ennek nem felelt meg, azt kiközösítették, felgyújtották a házát és így tovább (vagy kapott pár pofont és ez segített neki). A többség nyilván alkalmazkodott az elvárásokhoz. Rengeteg szabály volt, aminek meg kellett felelni, így mindenki valamilyen szinten börtönben élt, ugyanakkor kevés felelősséget kellett vállalnia. Ha valaki meg tudott felelni az elvárásoknak, akkor a környezete visszaigazolta őt. Lehetett hosszú távra tervezni és akinek nem volt túl nagy egója, az ebben a környezetben boldog lehetett.

 

Mára viszont megjelentek az egyéniségek, mégpedig tömegesen. Divat lett abból, hogy fel kell rúgni az eddigi kőbe vésett szabályokat. A Vízöntő korszak szülöttjei folytonos megújítók. Nem képesek igazán az alkalmazkodásra, de toleránsak másokkal szemben (pontosítva egyszerűen otthagyják, aki nem pont úgy gondolkozik mint ők). Nem bírják elviselni a korlátokat. Viszont mivel a család rendszerét is korlátként élik meg, sőt a hosszú távú kapcsolatokat is ("nehogy már máshoz kelljen alkalmazkodnom", "nehogy más megmondja én mit csináljak") így előtérbe kerül a szingli életforma.

 

A vízöntő nem törekszik családalapításra, mert a gyermeknevelés felelősséggel jár. A felelősségvállalás pedig összeegyeztethetetlen a szabadságra való igényével.

 

A vízöntő nő azt várja a férfitól, hogy folyamatosan felnézhessen rá, ugyanakkor legyen vele lekezelő. Ha a férfi parancsoló, akkor az már korlát, ha a férfi elárulja, hogy szereti őt, akkor pedig unalmas - és akkor otthagyja. A helyes vízöntő férfi magatartás egy valamilyen értelemben példaszerű, sikeres életmód, ahol a nők egyáltalán nem számítanak, sőt ezt tudtára is adja nekik, de néha mégis elviseli, ha egy-egy vízöntő hölgy közeledni akar feléje, úgymond megengedi neki, hogy vele lehessen. Ha ettől eltérően cselekszik, akkor nem kapja meg a nőt, mert a nő számára könnyebb egyedül élni, mint alkalmazkodni, akárcsak minimális szinten is. Ha egy férfi hosszú távú kapcsolatra törekszik, akkor csak úgy tudja elérni, ha az előbb ismertetett dolgoknak folyamatosan megfelel és mindig képes a megújulásra, a nőnek mindig van miért felnézni rá.

 

Úgy gondolom, a felek teljesen egyenrangú félként fognak egymásra tekinteni és a férfi és a nő közötti különbségek mindössze a biológiai különbségekre fognak szűkülni. Ugyanolyan jogaik lesznek, ugyanazt csinálhatják és egyszerűen szabad akarattal rendelkező egyéniségként fogják egymást látni. Nem lesz kimondottan férfi szerep, ahogy női szerep sem. Nem tudják egymást megfogni: vagy éppen összeillenek, vagy egyedül fognak boldogulni. Mivel a szabadságon belül kell megtalálni a szeretetet, illetve a szereteten belül a szabadságot, ez csak akkor lehet működőképes, ha az egyediséget feladják, ha képessé válnak egy nagyobb szintű tudatosságra, egy egó nélküli létezésre.

 

~ A VÍZÖNTŐ-KORSZAK ~

A Föld forgástengelye a Nap körüli pályáján a pálya síkjával körülbelül 23,5 fokos szöget zár be. Ez a Nap és a Hold gravitációs hatása miatt folyamatosan elmozdul, a pólusok a csillagokhoz képest körpályát írnak le. A teljes körpályát precessziós ciklusnak nevezzük. Ennek időtartama 25920 év.

 

 

Az asztrológia ezt a ciklust osztja le 12 egyenlő részre. Az egyes részeket állatövi jegyeknek nevezzük, mert mindegyikhez egy-egy csillagjegyet rendeltek hozzá. Egy-egy rész tehát 2160 évet jelent és 30 fokos szögnek felel a teljes körben. (Vagyis 1 fok 72 év.)

 

 

Általában a nagyobb civilizációk kezdetét és végét nagyjából ilyen (tehát kb. 2160 éves) korszakokhoz köthetjük, amikor egy adott csillagjegynek érvényesül a hatása. Egy adott civilizáció mérete természetesen nem pontosan ennyi év, nyugodtan számolhatunk kétezerrel is. Ha abból indulunk ki, hogy például a kereszténység kora Jézus születésével, vagyis többé-kevésbé az időszámításunk kezdetével kezdődik, akkor láthatjuk, hogy éppen most érünk el ennek a korszaknak a végére és most vagyunk egy átmeneti korban, amikor tudjuk, hogy valami új fog kezdődni, de még nem igazán érezzük ennek a hatását. Nem véletlen, hogy sokan éppen ezekre az időkre jósolják Krisztus második eljövetelét, ami majd az új korszakot fogja megalapozni.

 

 

Vannak emlékeink az előző korszakokból is, melyek kb. ie 2000 és nulla közé esnek, vagy még régebbiek, mint például az egyiptomi vagy sumér civilizáció, esetleg az atlantiszi. Megfigyelhetjük, hogy nem kell túlzottan sokat visszamenni az időben ahhoz, hogy azt mondhassuk, már szinte semmit sem tudunk. És ez nem jelenti azt, hogy ne létezett volna fejlett civilizáció már korábban a Földön. Csak amikor jön a váltás, és végetér egy adott korszak, akkor az sokszor olyan horderejű változást jelent, aminek során az előző civilizáció szinte nyom nélkül eltűnik. Történhet kisebb jégkorszak, lehetnek hatalmas árvizek, vagy az is előfordulhat, hogy egy civilizáció saját magát pusztítja el, szinte hírmondót sem hagyva.

 

 

Egy-egy csillagjegy hatása leginkább (ha a 30 fokos szöget nézzük) a 3-tól 28-ig fokig érvényesül. Az első két fok (tehát kb 140 év), valamint az utolsó két fok már átmenetet jelent az előző, illetve a következő csillagjegybe. A nagy változások az ilyen átmeneti korban jönnek létre. Ugyanakkor - mivel ekkor egyik csillagjegy hatása sem húzza le az embert a Földre, nem túl erős a hatásuk - ilyenkor van lehetőség felemelkedésre egy magasabb lelki minőségű élet felé, hogy az új korszak egy magasabb fejlettségi szinten kezdődhessen el.

 

 

Ezekben az átmeneti korokban az emberek mozgásszabadsága nagyobb, de pont emiatt nagyobb a személyes felelősségük is. Mivel alapvetően rendszertelenség, káosz jellemzi ezt a kort, így sokan összezavarodnak, nem találják a helyüket a világban. A régi értékrend elveszik, helyette új alapokra kell helyezni az életet. Ha mindez magas tudatossági szinten történik, a szív szavára hallgatva, akkor soha nem látott lehetőségek nyílnak meg, nagyon nagy jólétet hozhat az új korszak. Ha azonban az emberek többségét a saját egója vezérli és nem képesek egy lelki megtisztulásra és felemelkedésre, akkor lehet mindent elölről kezdeni a kőkorszaktól indulva. Mindössze ez a tét napjainkban... Még pár év és eljön a nagy vízválasztó (a Biblia ezt Ítélet Napjának nevezi) és el fog dőlni, milyen alapokra fogjuk tudni helyezni az új korszakot. A spirituális források többsége a nagy napot 2012 december 21-re teszi (elvileg pontosan ezen a napon fog elkezdődni az új precessziós ciklus) és ezen időpontban az egész emberiség globálisan egy dimenzióugrást hajthat végre (ez lényegében emberi fogalmakkal felfoghatatlan változásokat jelent, egy új mérföldkövet)... és ahhoz, hogy ez végbe mehessen, ehhez fog majd kelleni Krisztus második (immár tömegekben való) eljövetele.

 

 

Fel lehet tenni a kérdést, miért pont 2012 és miért nem mondjuk 40 évvel később?

 

 

Nos ez a dátum nem csak azért jelentős, mert az egész 25920 éves ciklus ekkor fog újra a kezdőponthoz érni. Hanem mert ezzel tökéletesen szinkronban a Plejádok egész csillagrendszere a Galaktikus központ körüli 225 millió éves keringési ciklusának végére ér, sőt az egész Tejút Galaxis is éppen ebban a pillanatban jut majd el egy ennél sokkalta hosszabb keringési pálya végpontjára a Nagy Központi Nap körül.

 

 

A jelenlegi (Halak korszak) rövidesen végetér. Ha a kereszténységre gondolunk (ami ugyebár ezen korszakkal esik egybe, és az időszámításunk kezdetével indul), akkor vegyük észre, hogy milyen mértékben van válságban. A keresztény kultúrában az embereket nyájként kezelik és nyájként szólítják meg. Manapság viszont - a Vízöntő hatás miatt - az emberek egyre kevésbé viselik el azt, hogy őket tömegként kezeljék, mindenki egyedinek tekint magára és a saját útját akarja járni. Az egyediség nagyon hangsúlyossá válik, az erkölcsösség pedig fellazul: az emberek nem akarnak szabályokhoz alkalmazkodni és úgy tűnik, mára már a tízparancsolat is túl sok.

 

Egy olyan világban nehéz értékrendről beszélni, ami elfeledi az önmegtartóztatás és a mértékletesség fogalmát. Pontosítva a régi értékek nem értékek többé, helyettük új értékrend alakult ki. Íme erre egy példa: manapság ha valaki meg akar házasodni, akkor őt (kicsit sarkítva) maradinak, őskövületnek tartják. Régen a házasság ígérete a biztonságos élet illúziójával volt egyenértékű. A kezdetekben a házasság alapját férfi és nő között nem a szerelem jelentette! (Talán ezért is voltak életképesek.) Majd a kölcsönös elkötelezettséget jelentette egymás iránt, a halálig tartó hűség ígéretét. Mostanra pedig szinte semmit nem jelent, csak egy papír. Vagy ami ennél is rosszabb: egyszerűen egy felesleges korlát. És a korlátok ijesztőek, azok pedig, akik korlátokat támasztanak mások felé, azoktól pedig szabadulni kell...

 

A keresztény egyház legnagyobb problémája, hogy nem elég rugalmas. Megtartotta azt a rendszert amire épült, miközben a világ megváltozott körülötte. Az emberek igényei megváltoztak, és ehhez nem alkalmazkodott kellőképpen. Ezért van az, hogy napjainkban folyamatosan teret veszít, miközben a keleti filozófiák és vallások egyre népszerűbbek. Mert ez utóbbiak egyénként is képesek megszólítani az embert és az egyedi fejlődés lehetőségét tárják elé.

 

Míg a keresztény egyház eredendően bűnösnek tartja az embert és ragaszkodik ahhoz, hogy bizonyos tanokat dogmaként fogadjunk el, addig a keleti felfogás jóval emberközelibb, a személyes fejlődés lehetőségéről és Isten kereséséről beszél. Amúgy mellékesen, míg Jézus tanításaiból az Élet (Isten) szeretete, és a megbocsátás képessége tükröződik és míg emberi viselkedése egy örök példát jelent számunkra, addig a keresztény egyház csak arra volt jó, hogy bemutassa, hogyan lehet valamit félrevinni, ha az emberi egó áll a középpontban. Az egyház megmutatta, hogy a tízparancsolat rá nem vonatkozik. Boszorkányüldözés, hatalmi harcok, keresztes háborúk, mindez Isten nevében... Az egyház mind a mai napig tagadja a reinkarnációt (Jézus erre vonatkozó tanításait is szépen kigyomlálták a Bibliából) és létrehozta a Poklot és a gyónás intézményét, hogy irányíthassa, manipulálhassa az embereket. Önző emberi érdekek vezérelték az egyház vezetőit akkor is, amikor a Bibliát kanonizálták: kivették azokat a részeket, melyek nem szolgálták eléggé az érdekeiket, bizonyos részeket pedig egyszerűen átírtak. A hiteles forrás tehát nem az egyház, nem is a Biblia, hanem a krisztus tudatossággal rendelkező Jézus. Ő sosem mondott olyan hülyeségeket, hogy bármilyen közvetítőre (lelkészre) szükség lenne ahhoz, hogy Istennel beszélhessünk. Az igaz tudás örök: ami ennek nem felel meg, az pedig egy idő után lelepleződik, majd elpusztul. Ezért lesz szükségszerű az egyház bukása (hacsak meg nem újul, a kor kíhívásainak eleget téve)...

 

Az elkövetkező Vízöntő korszak fő jellemzője a tudomány fellendülése és az egyéni szabadság kiterjesztése. Ezen hatások tehát már most kitűnően érzékelhetőek, sőt, megfigyelhetjük azt is, hogy jelen korban valóban kezdenek elérhetővé válni régi, letűnt korok emlékei, tudásanyagai, hogy ezen ismereteket be tudjuk építeni a mindennapokba. Különféle médiumok útján az emberiség hozzá tud férni a földön kívüli civilizációk üzeneteihez, nagy tanításaihoz és felfedezi az ember a saját gyökereit is: szép lassan felébred mély álmából, a feledés homályából, és egyre közelebb kerül a felfedezéshez, hogy a földönkívüliek valójában rokonaink (fénytestvéreink), és együtt egy nagy családot alkotunk. Az emlékezés korában élünk: az elkövetkező 2-5 évben rengeteg információt fog kapni az emberiség és egy magasabb szintű tudatra ébredés lesz lehetséges. A korszak váltás, illetve nézőpont váltás ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember rájött arra, hogy a Föld nem lapos, hanem gömbölyű, vagy hogy nem a Föld körül forognak a csillagok, hanem a bolygók a Nap körül. Hirtelen egy olyan világban fogjuk találni magunkat, ami túlmutat eddigi legmerészebb elképzeléseinken is, ahol a Föld egyike lesz csak a rengeteg lakható bolygó vagy akár csillag sokdimenziós térképén. Elképesztő távlatok fognak megnyílni!

 

 

Ha magas tudatossági szinten éri az emberiséget a Vízöntő korszak eljövetele, akkor annak fő célkitűzései, értékrendje is ilyen szinten fog megnyilvánulni: ez pedig nem más, mint a szabadság, és a szeretet eszménye. Az emberiség fénylényként az ötödik dimenzióba emelkedve ezen minőségeket a maguk teljességében lesz képes megélni. A boldogság kora fog ránk köszönteni, az Aranykor.

 

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, fontos, hogy ne csupán a racionális érvekre hallgassunk, hanem a szívünk parancsára is. Legyünk nyitottak a történésekre!

A megérzéseinken keresztül tudni fogjuk, mit kell tennünk, a megfelelő segítséget is mindenki egyénileg meg fogja kapni. Ha képesek vagyunk szép fokozatosan feladni az egót és önzetlenül cselekedni, akkor olyan lehetőségek fognak megnyílni előttünk, melyekről még nem is álmodtunk! Ha kitűzzük magunk elé célként a magasabb tudatra való ébredést, a megvilágosodást és elkötelezzük magunkat a szellemi fejlődés iránt, akkor - ráhangolódva a magasabb dimenziókból áramló üzenetekre - minden esélyünk meglehet arra, hogy részeseivé váljunk ennek a világnak és az Aranykor váljon valósággá!

 

2012 új világkorszak

2010.03.01. 15:56

 


Egy új Világkorszak küszöbén
"2012. a kozmikus középpontra nyitott kapu, bizonyos értelemben a kozmikus forrás megérkezése a helyi téridőbe, vagy más szóval megújulás a központi tűzbe való visszatérés által."
/ John Major Jenkins /


2012 új fordulópont a földi tudatosságban. Nagy erejű belső transzformáció zajlik le az emberekben, mely változást idéz elő a külső környezetben, a társadalmi rendszerekben, politikában stb.

Elkerülhetetlen a szemléletváltás mind a Földdel való bánásmódban, mind pedig az emberiség világfelfogásában. A változások visszavonhatatlanul elkezdődtek!

"...a tudat fejlődése volt az emberiség színre lépésének központi drámája, célja és lényege."

Egy új világkorszak küszöbén állunk, ami természetesen egyben az előző korszak végét is jelenti, mégsem az apokaliptikus pusztulás a lényege ennek a korszakváltásnak, hanem az a szellemi fejlődés/evolúció/ - ha úgy tetszik az emberi tudat kvantumugrása, - amely ebben a változásban a lehetőség és egyben természetesen a kihívás is.
Az biztos, hogy belül és kívül is sok mindent át fogunk élni.
A tudat evolúciója - a lélek megtisztulása, a testünkhöz való meghitt viszony kialakulása is egyben. Itt és most ebben a változó korban minden a rendelkezésünkre áll a cselekvéshez, csak rajtunk múlik, hogy ki merünk-e lépni, a megszokott dogmáinkból, le merjük-e tenni a fájdalmainkat, bánatunkat, sérelmeinket, szembe merünk-e nézni azzal a ténnyel, hogy szellemi teremtő lények vagyunk, hogy nem csak saját sorsunk, de környezetünk alakulását is befolyásoljuk minden cselekedetünkkel? Szembe merünk-e nézni a Létezéssel...

Emlékeznünk kell rá, hogy kik vagyunk, és mi az ittlétünk célja.

Daniel Pinchbeck - " A belső fejlődés szeszélyes folyamat, amely hirtelen ugrásokkal, kinyilatkoztatásszerű szikrákkal és pezsdülésekkel halad előre - hiszen minden ember önmaga egyéni univerzuma. A szenvedések és válságok útján erősödő tudat nem valamiféle megjósolható, a modern tudomány eszközeivel grafikusan ábrázolható lineáris haladvány szerint ér el egy új intenzitást, hanem saját kiszámíthatatlanul kanyargó ösvényét követi. Mi a helyzet akkor, ha a tudatosság eme elmélyülése a perifériákon játszódik le, napjaink életének zugaiban és hasadékaiban, ahogyan egy gyomnövény a járda legkeskenyebb repedéseiben virágzik ki?
Nem lehetséges-e, hogy miközben az álomittas tömegek és az értelmiségi osztály tovább törtetnek előre a megszokott irányba, ugyanazokat a régi jutalmakat hajszolva, az új elem a zűrzavarból, lármából szervezi meg önmagát, a törékenységben és csendben erősödik meg, majd gyökeret ver, szárba szökken, mígnem egyszer csak kétségtelen igazságként nyilvánul meg?
Ha valami ehhez hasonlóról lenne szó, először meglepődnénk - talán meg is rendülnénk -, ám azután alkalmasint eszünkbe ötlene: talán mindig is így mentek a dolgok.
Kulturális kondicionáltságunk hajlamos támogatni egyfajta szándékolt tudatlanságot, mégpedig azon késztetésből kifolyólag, hogy mindennemű veszélytől megóvjuk materialista világképünket és a rajta nyugvó értékrendet. A lehetőség, hogy az emberi psziché természetének egy gyökeresen új felfogását honosítjuk meg, amely ősrégi hiedelmeket támaszt alá, fenyegetést jelent egy olyan kultúra tartópilléreire, amely megszállottan hajszolja a javakat és a pozíciókat. Ha rá kellene ébrednünk, hogy a valóság más aspektusait is érdemes komolyan figyelembe vennünk, akkor jelenlegi civilizációnk alapelemeit kellene felülvizsgálnunk."

2012 dátuma elválaszthatatlan a maya próféciáktól. A mayák hagyatéka azonban, nem egy apokalipszis felvázolása, hanem az ember Felemelkedésének lehetősége. A maya időelméletről bővebben olvashattok az Idő Harmóniája című menüpont alatt.

José Argüelles - 1939 Minnesota - történész, művészettörténetből és esztétikából doktorál / Chicago, Prinseton, San Fransisco/

Feltárja Pacal Votan - az utolsó maja uralkodó - sírját, megfejti a Telektonon próféciát, és elkészíti a Dreamspell-t, a maya kalendárium újkori átiratát. Hosszas számítások, intuíció, a Pacal Votannal való szellemi kapcsolat segíti Argüellest, abban, hogy elkészülhessen a Dreamspell. A maja faktor c. könyve 1987-ben jelent meg a Bear and Company kiadásában - 20 év kutatómunkájának eredménye. /Sajnos még mindig nincs meg magyarul! /

Az Argüelles által feltárt maja próféciák szerint 1987 aug. 16-án véget ér egy un. Sötét korszak, és aug. 17-én egy új korszak kezdődik az emberiség, és a Föld történetben. Egy 25 éves ciklus következik, mely mind a Bolygót, mind az emberiséget egy szellemi evolúció átéléséhez segíti.
Ekkor először - 1987 augusztusában - felhívja a világ gyógyítóit, spirituális embereit, művészeit, hogy ezen a napon - a Harmonikus Konvergencia napján - gyűljenek össze a világ különböző pontjain egy imára, meditációra, szakrális táncra, és egy világméretű összefogással segítsük a Tiszta Fény, a Forrás Fényének beáradását a Földre. Felhívja a figyelmet az összefogás fontosságára.
Megalapítja a Planet Art Network-öt 1983-ban. Egy nemzetközi békeszerveződés, méghozzá önszerveződés, mi magyarok is tagjai vagyunk a PAN-nek kb.100 fővel.
Argüelles mind a mai napig nagyon aktív. Azt hiszem egész életét a munkásságának szentelte és szenteli ebben a pillanatban is. Nevéhez különböző békemozgalmak fűződnek, rendszeresen hoz létre un. Föld-gyógyító szerveződéseket.
Argüelles néhány évvel ezelőtt megkeresi a különböző kormányok vezetőit, hogy fogadják el és tegyék hivatalossá a Dreamspellt, a maja időszámításon alapuló naptárt. / A holdhónapokon alapuló időszámítást egyébként a Nemzetközi Hajózási Szövetség is sokszor kéri a megfelelő hatóságoktól a hajózási számítások és a tájékozódás könnyítése érdekében./
Természetesen Argüellest elutasítják, hiszen a naptárváltás egy nyílt tudati váltást is magával hozna. A Dreamspell - mint ahogy a maja időelmélet maga - sokkal több az általunk ismert és megszokott naptár használatánál. (Minderről bővebben olvashattok az Idő Harmóniája menüpontban.)

Karl Johan Calleman - svéd biológus, a WHO rákszakértője, több évtizede független maya kutató - kifejti, hogy a maja kalendáriumból levezethető az a folyamat, hogy a 16 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanástól kezdődően a kozmikus evolúció, mely fázisain haladt át az emberiség. Calleman szerint a maják Atlantisz örököseiként magas szintű tudással rendelkeztek, így voltak képesek nagyon pontos matematikai számításokat végezni, és precíz következtetéseket tenni. Úgy véli, hogy a maják kapcsolatot tartottak más létsíkokkal vagy dimenziókkal. Callemann megközelítése szerint 2012 új fordulópontot fog jelenteni a földi tudatosságban, egy belső transzformáció zajlik le a bolygón élő emberekben. A változások nem kívülről, hanem belülről zajlanak, így magunk leszünk a változások katalizátorai. Az emberekben zajló változás fog drasztikus változást előidézni a világban, a társadalmi rendszerekben - Calleman a jobb agyfélteke intuitív előretöréséről beszél.

Hégel- ".az emberiség történelme egy spirális fejlődés az egységnek egy formájából a megosztottság fázisán át egy magasabb szintű újraintegráció felé.

Heidegger - "A fenyegetés az emberre nézve elsősorban nem a potenciálisan halálos gépezetekből és technológiai apparátusokból fakad. A technológia a valóság olyan elrendezésén alapul, amely mindent - az embereket is beleértve - puszta "állománnyá" változtat, olyan erőforrássá, amely ésszerűnek feltüntetett célok érdekében szabadon felhasználható.

Rupert Sheldrake, biológus, a morfogenetikus mezők létezésének kidolgozója - "a feltevés, hogy a természetnek örök törvényei lennének a keresztény hitrendszer maradványa.a morfogenetikus mezők kvantumemlékezetként működve formálják a kialakulási és fejlődési mintázatokat az egyedi szervezeten át a társadalmi szervezetig és azon túl is.

Korunk változásaiban nagyon fontos szerep jut a női minőségnek,melynek több ezer éves elnyomás alól kell kiverekednie magát, hogy a női intuíció megtermékenyítő befolyása visszatérjen a világ körforgásába, hogy az Istennő újra megkapja a Neki járó figyelmet és tiszteletet. Az ősi kultúrákban ez valamikor teljesen természetes volt. Felismerték a veleszületett spirituális különbséget a férfi és nő között. "Míg a nők természetes kapcsolatban álltak és állnak az Univerzummal, addig a férfiakat erre mindig is tudatosan - kulturálisan - nevelni kellett."

"A nők azon igyekeznek, hogy továbbfejlődjenek egy magasabb tudatállapotig, teremtő és erotikus természetük mélyebb felismeréséig, ám ez csak akkor mehet végbe, ha a férfipsziché ugyanilyen mélyreható eltolódása kíséri a durvaságtól és uralkodástól a türelemig és maradéktalan megismerésig, hogy létrejöhessen egy olyan nem elférfiasított világ, ahol a férfi és a nő együtt tisztelik az embert, és nem pusztán az ember, hanem az emberiség egészének fogalmaiban gondolkodnak." /Daniel Pinchbeck /

Az emberi szellemi lény, aki arra hivatott, hogy szeretetteljes, teremtő önmagát képes legyen megélni ebben a világban. Autentikus énünk nélkülözi az alárendelt helyzeteket, a mártír játszmákat, a hazugságokat, az értéktelenség érzését, önbizalomhiányt.
Rengeteget kell dolgoznunk önmagunkon, mert mindez megoldásra vár. Nem a bőrünkből kell kibújnunk. Egyszerűen le kell ráznunk mindazt, ami eddigi utunkon ránk rakódott és megakadályoz abban, hogy megismerjük igazi énünket.
Ahhoz, hogy a kollektív tudat felemelkedéséhez érdemben hozzájáruljunk, előbb nekünk magunknak kell egyensúlyba kerülni, ez a folyamat kihagyhatatlan. És, ha letettük voksunkat a fejlődés és egyéni felszabadulás oldalán, akkor mindezt nagyon kell akarnunk. Rengeteg olyan esemény, helyzet, vagy személy kerülhet az utunkba, ami megpróbál elbizonytalanítani, kiforgatni, ellehetetleníteni, de ki kell tartanunk. Az út, az összes nehézsége ellenére, nagyon sok szépséget, ajándékot tartogat a számunkra. Semmiből nem tudok akkora erőt meríteni, mint a saját magam által megélt teremtéseimből, abból az érzésből, amikor világosan látom saját belső folyamataim változását.
Amikor azt érzem, hogy az összes félelmem ellenére mertem cselekedni és most egyszerűen otthon érzem magam, tudom, hogy a helyemen vagyok, képes voltam elhagyni azokat a hitrendszereket, amelyekkel gúzsba kötöttem, hátráltattam önmagam.

Feltétel nélküli elfogadás és szeretet. A szeretet itt él bennünk, de le kell söpörnünk a rengeteg mindent, ami elhalványítja. Az elfogadás - nem azt jelenti, hogy egyet értek a másikkal, hanem azt, hogy megengedem neki, hogy önálló véleménye, gondolatai, életvitele legyen anélkül, hogy én magam azonosulnék vele. És nem akarom a saját álláspontom igazáról sem minden áron meggyőzni.
Az elfogadás nem azt jelenti, hogy pl. egy számomra halott kapcsolatban élek, mert azt mondták nekem, hogy legyek elfogadó, vagy mert egyszerűen félek a cselekvésem következményeitől. Hogyan élhetném így az autentikus, tiszta, teremtő lényem? A szeretet nem azt jelenti, hogy csöndbe maradok, nem szólok semmit, ráhagyom a másikra, mert így béke van. Ezt úgy hívják, hogy konfliktuskerülés és megfelelni akarás. Hol élem meg akkor az őszinteséget, és autentikus énem tisztaságát?

Nap, mint nap látom az emberek eszmélését, és látom a bizonytalanságaikat, félelmeiket is, de látom a fejlődést, az egyéni felszabadulást, az Ember szeretetteljes, teremtő Létezésének lehetőségét.

Töretlenül bízom az Emberben!
A tudat evolúciója - a lélek megtisztulása, a testünkhöz, a Természethez, az Istennőhöz és az Istenez való meghitt kapcsolat helyreállítása, visszaemel minket az egység harmóniájába.

Néhány könyv, mely segítségünkre lehet korunk folyamatainak a megértésében:

Barbara Hand Clow - A Maya kód
Barbara Hand Clow és Gary Clow - Kilenc dimenzió alkímiája
Brian Greene - Az elegáns Univerzum
Fritjof Capra - A fizika Tao-ja
Fritjof Capra - Az élet szövete
Daniel Pinchbeck - 2012 A Tollaskígyó visszatér
Drunvalo Melchizedek - 2012 A Fény Kígyója

 

 

Jelenkor

2010.03.01. 15:38

Jelenkor

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

"Minden rendszer fejlődésében vannak lassú, kevés változást hozó, hosszú periódusok, valamint hirtelen, forradalmi jellegű átalakulások, amelyek után a rendszer teljesen átalakul, és magasabb fejlettségi szintre rendeződik át.
Jelenlegi világunk ilyen változás küszöbén áll. Az ilyen típusú változásokat világkorszak-váltásnak nevezzük.
A változások arra kényszerítenek bennünket, hogy helyreállítsuk az emberi lét természetes egységét, harmóniáját, és a fizikai igények mellett, arányos helyet kapjon a spirituális lét."
/ Dr. Hajnal Klára - A Föld állapota /


1987-ben indult az a folyamat, amelyet ma legtöbbször Felemelkedésként emlegetünk. Mind a Földünk, mind pedig a rajta élők, vagyis mi emberek számára különleges korszak, különleges feladata köszöntött ránk.
Elérkezett az idő, hogy felébredjünk sok évezredes Csipkerózsika-álmunkból, és azzá a teremtő létezővé váljunk, akik mindig is voltunk.
Nehéz és nemes feladat megismerni saját Igazi Önvalónkat, és megengedni magunknak, hogy bepillantsunk a létezés misztériumába.
Az út bizony hepehupás, rögökkel tarkított, talán olykor nem is veszélytelen, de megérettünk rá, hogy feléledjen bennünk minden ősi tudás, hogy meghalljuk a régi korok üzenetét, hogy érezzük csillagvilágok érintését, melyekből valaha, mi magunk is kiszakadtunk, önként vállalva az utazást, tapasztalást. És úgy gondolom, hogy eljött az ideje az "összegzésnek".

Az ember egy többdimenziós létező, és fejlődésének jelen szakaszában elérkezett arra a pontra, hogy erről való tudását visszaszerezze.
A cél, az én megerősödése, hogy képes legyen a valóságot egyre teljesebb mivoltában megismerni.

"...a láthatatlan, nem fizikai világok, és a fizikai világ - ugyanannak az Egyetlen valóságnak az aspektusai."
Akár tudatában vagyunk, akár nem, az emberi agy és idegrendszer, egyaránt működik mind a fizikai, mind a nem fizikai valóságokban, s fogadja az elektromos impulzusok végtelen áradatát, mely betölti a teret, és elárasztja a bolygót.
A jelzéseket, vagy üzeneteket az idegekben, az agyban és a testben gyenge elektromos impulzusok szállítják, melyek energiát sugároznak a fizikai és nem fizikai valóságokba.
Mikor az egyén szintjén valaki visszautasítja az ébredést, akkor a saját személyiségén való uralkodást táplálja, mely kollektív szinten is kifejti hatását.

Itt és most, néhány gondolatot szeretnék megosztani arról, hogy nekünk embereknek mi lehet a feladatunk- első sorban az egyén szintjén - ebben a folyamatban, egyáltalán hogyan lehetünk méltó részesei a történéseknek.

A folyamat lényege a szellemi érés, fejlődés, és mint minden fejlődést, ezt is meg kell, hogy előzzön egy elengedés, megtisztulás, és ez igaz a bolygónkra éppen úgy, ahogy ránk, egyénekre is. Nem lehet a folyamatokat szétválasztani.
És ahogy Gaia leveti magáról mindazt, ami elmérgezte a testét, ugyan úgy meg kell ezt tenni nekünk embereknek is.
A kollektív és egyéni tudattalanból, lelkünk legmélyebb szakadékából kell felszínre hoznunk sok olyan dolgot, melyek nagyon hosszú ideig rejtőzködtek. Szükséges mindez azért, hogy meggyógyuljanak, átalakuljanak, megtisztuljanak, hogy ne legyünk a tudattalan erők áldozatai, és hogy az emberiség kollektív tudata végre kiléphessen a félelem béklyóiból.

Bolygónk ökológiai válsága, pontosan és tökéletesen tükrözi vissza a kollektív emberi tudat jelenlegi állapotát.
Az emberi civilizáció története a kihívásokra adott válaszok története.

Egyszerűen ez a fejlődés útja. Fel kell ismernünk a kihívást, és válaszolnunk kell rá, méghozzá úgy, hogy kilépünk a fogyasztóvá silányodott emberi létformából, és sokkal nagyobb érzékenységgel és empátiával reagálunk.

"...az emberi alapállás, a tudás, hogy valaki, bárki, a sötétségből világosságot teremtsen, a gyűlöletből szeretetet, a bőszültségből áldozatot, a görcsből oldottságot, az elrejtőzésből megnyilatkozást." /Hamvas Béla /

A Fejlődés folyamatában a megváltozott energiákhoz nem csak lelkileg, hanem testileg is alkalmazkodnunk kell, ami gyakran okozhat fizikai rosszulléteket. Igen gyakori a szédülés, hányinger, általános gyengeség érzése, a depresszív, ill. apatikus hangulati időszakok, a tisztulással járó tünet együttesek, gyulladásos folyamatok, fejfájások.

Egyénenként változó, hogy hogyan reagálunk a felfokozott energiákra, de bármilyen fizikai tünet legyen is, nagyon fontos, hogy figyeljünk a táplálkozásra, a megfelelő folyadékbevitelre, és nagyon lényeges a rendszeres - lehetőleg szabadban történő - mozgás!
Jó lenne annyi időt tölteni a szabadban, - erdőn, hegyen víz mellett - amennyit csak tudunk. A Földünk energiái segítenek ezekben a folyamatokban, mint, ahogy mi is segítjük Földanyát a saját tisztulásunk által.

Hol lassabban, hol gyorsabban, de előbb-utóbb minden leomlik körülöttünk, ami hamis, ami nem szolgálja tovább az autentikus emberi Létezést.

Sokan érezhetik közülünk, hogy érzékei sokkal finomabban működnek, felerősödtek a megérzései, szokatlan gondolatok, képek törnek be a mindennapjaiba. Hajlamosak vagyunk félelemmel reagálni, felerősödhetnek a szorongások, a neurotikus, vagy a pszichotikus határát súroló tünetek. Engedjétek magatoknak megélni ezeket a folyamatokat, még ha néha nehezek, ijesztőek is lehetnek. Kérjetek segítséget, ha szükségét érzitek, és lehetőleg kerüljétek a gyógyszeres terápiákat. Nem állítom, hogy kivételes esetekben átmenetileg nem lehet szükség olykor a gyógyszeres támogatásra, de hiszem, hogy megfelelő terapeuta, és a kliens kellő nyitottsága mellett ez - többségében - elkerülhető.
Oda kell figyelni a test jelzéseire, megérteni az üzeneteit és megtenni mindent önmagunkért.

Előtérbe kerülnek a lélek feldolgozatlan sérülései, a megbocsátás, a múlt mintáinak az elengedése, hogy a személyiség minél előbb képes legyen újra strukturálódni.
Elengedhetetlenül fontos az egyén hozzáállása! Akarni kell az elengedést, kinyilatkoztatni a hajlandóságunkat a folyamat megélése iránt. Ez ugyanis egyedül a mi kezünkben van.

Korunk valódi történései bennünk zajlanak, ezért nagyon fontos, hogy belülre figyeljünk. Tudom, hogy nem könnyű, hisz az "ellenerők" aktívan működnek, hogy eltereljék a figyelmet saját magunkról, a valódi történésekről. Teszik ezt fizikai szinten, például mesterségesen fenntartott válsághelyzetekkel, amit a média igyekszik még jobban elferdíteni és felnagyítani. Hamis értékrendekkel, melyekkel a reklámok manipulálnak. A lényeg, hogy fenntartsák az emberekben a félelmet, mert, így maradnak továbbra is irányíthatóak.

A legnagyobb béklyó az emberiségen, az a mesterségesen fenntartott félelem, amely nagyon mélyen befészkelte magát minden sejtünkbe, a lelkünk legmélyére.
Nem merünk a saját értékrendünk szerint élni, a legrosszabb, ha ki sem alakítjuk ezt az értékrendet, mert csak az számít, amit elvárnak tőlünk, meg akarunk felelni, mert ki vagyunk éhezve a szeretetre és - tévesen - azt hisszük, ha "megfelelünk" akkor szeretni fognak. Így nem lehet élni, mert megbetegszünk, elsorvadunk. Ez pedig, egyszerűen méltatlan az Ember nevű csodához.

El kell engednünk a félelmet, bűntudatot, a kishitűséget, a haragot, azokat a játszmákat, amelyeket idáig játszottunk, mert innentől csak nyíltan, őszintén, szívünket kitárva fordulhatunk a világ és egymás felé.
Igen, ez nem veszélytelen, sebezhetőbbé tesz, de pont ebben a sebezhetőségben rejlik az erőnk is, mert ez által bontjuk le, a szívünket beburkoló korlátot. Mélyebben és többet érzünk, mint valaha, de ha elengedjük az érzelmi torzulásainkat, éppen ez segít majd, hogy jobban megtartsuk az egyensúlyt a legnagyobb érzelmi viharokban is.

Életünk folyama olyan helyzeteket, körülményeket tár elénk, amelyek segítségével lehetőségünk adódik a régi minták feldolgozására, és elnyomott személyiségrészeink integrálására.

Rettenetesen nagy kihívás kilépni a több ezer éve tartó kondicionáltságból, a megfélemlített emberi létezés falai mögül. Nem kevés bátorságot, és kíméletlen őszinteséget igényel önmagunkkal szemben, de ha valakiben ott a szándék, akkor elérhetővé válik minden segítség is, és a mersz napról napra erősebb lesz.

Szeretettel és Fénnyel!

 

Szerző: helga80

Szólj hozzá!

Címkék: jelen

Kik az isteneid?

2010.03.01. 14:58

Kik az isteneid ?

                                           

Rengeteg a hamis elképzelés az istenség fogalmáról. A világok tele vannak intelligens lényekkel, akik az időn kívül fejlődtek, különféle képességeket és funkciókat alakítottak ki, ami saját alkotó kifejeződésükhöz volt szükséges. A létezés és tudatosság értelme az alkotás, és az alkotás számos formát ölt.

Évezredekkel ezelőtt a Föld csak egy gondolat volt a nagy lények elméjében, akik a létezés új formáinak megalkotását tűzték ki célul. Sok ilyen lény volt hatással az világmindenség teremtésére, és ti isteneknek neveztétek őket. Valójában földönkívüli fényhordozó energiák voltak, akik távol kerültek az Első Alkotótól. Ritkán használjuk az isten szót nagy I-vel. Ha a nagy I-s változatot emlegetnénk, arra az entitásra gondolnánk, akit az Első Alkotóként ismerünk. Az Első Alkotó önmaga szeretet általi kiterjesztésével mindent tudattal ruházott fel. Minden, ami az Első Alkotó útját járja, azonos az Első Alkotóval.

Mi az Első Alkotó kiterjesztéseiként látjuk magunkat - állandóan információkat gyűjtünk, kalandozunk, és tesszük azt, amit tennünk kell, hogy életünk minél érdekesebbé váljon, minél több kihívással legyen tele, hogy ezekkel táplálhassuk az Első Alkotót. Ahogy elgondolásainkkal és törekvéseinkkel tápláljuk, még több energiával ruházzuk fel az Első Alkotót, amit átadhat új teremtményeinek.

Soha nem kerültünk közel az Első Alkotó entitásához. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában még azok sem kerülhetnek az Első Alkotó közelébe, akik közülünk a legnagyobb fényrezgés lényei. Nem vagyunk eléggé felkészültek, hogy kezeljük azt az erőteljes kisugárzást. Arra vágyunk, hogy fejlődésünk egy pontján valamikor megpillanthassuk őt, és talán egy időre egyesülhessünk vele. Tudjuk, hogy ez lehetséges, tehát erre törekszünk.

A tudatosság fejlődése és a tudás befogadásának képessége teszi lehetővé azt, hogy valaki az Első Alkotó közelségébe kerülhessen. A Földön már sok ember érezte úgy, hogy egyesült Istennel. Talán egyesülhettek az Első Alkotó egy részével, amely leginkább összhangban állt az akkori vibrációjukkal. Az Első Alkotó teljes vibrációja egy másodperc alatt lerombolhatná a fizikai testet, mert az nem képes ennyi információt befogadni. Azok, akik számotokra az "Istent" jelentik, csak parányi töredékei az Első Alkotónak.

Az Első Alkotó maga is csak egy része valami még nagyobbnak. Az Első Alkotó folyamatosan felfedezi, hogy egy másik teremtés gyermeke, és az önfelfedezés és tudatosságfejlesztés állandó folyamatát éli át. Emlékezz rá, hogy minden dolognak van tudata, de a tudatot soha nem találták fel, az egyszerűen csak volt. A tudatosság tudás, és saját tudásod visz legközelebb az Első Alkotóhoz. Amikor bízol abban, amit tudsz, aktivizálod a benned lakó Istent.

Akkor majd az egész bolygó egyre inkább tudatára ébred annak, hogy valójában milyen nagy a világ, és ki kicsoda az univerzum labdajátékában - nem is csak a világ labdajátékában, hanem az egész kozmikus labdajátékban.

Ahogy a Földön vannak hierarchiák, akár tudsz róluk, akár nem, a kozmoszban is működnek alá- és fölérendeltségi viszonyok. Életedet bárhol leélheted anélkül, hogy foglalkoznál ezekkel. Művelheted a földedet, fizetheted az adóidat, döntést hozhatsz arról, hogy nem mész el szavazni, egyszerűen megfeledkezhetsz a bürokratikus politikai rendszerekről. Valami hasonló módon a Föld is megfeledkezik az univerzumban működő bürokratikus politikai struktúrákról.

Fontos tudni a bürokráciák, a hierarchiák létezéséről, és arról, hogy ezek a szervezetek másként látják az időt, mint ti. Mások nem az általatok ismert időszerkezetben élnek. Ami számotokra egy év, az mások számára talán csak a nap egy rövid szakasza. Amint ezt igazán megértitek, felfogjátok azt is, látszólag miért hagyták magára ezt a bolygót az elmúlt néhány ezer évben. Az ég ismét megélénkült, hatalmas mennyiségű új tudás árad felétek, amelyet fogadnotok kell, és be kell illesztenetek paradigmáitokba, vagyis hitrendszeretekbe. A bolygó kulturális megrázkódtatás előtt áll - hatalmas meglepetés vár rá.

Adott céllal jöttetek ide éppen most: az emberi fajt valaha átalakító teremtő istenek visszatérnek. Néhányan már itt is vannak. Számtalanszor felkeresték már a bolygót, és kísérletek sokaságát végezve elterjesztették az emberi faj számos különböző formáját. Sok tényező befolyásolta a Föld történelmének alakulását. Voltak civilizációk a Földön, amelyek millió évekig virágoztak, kialakultak, majd eltűntek anélkül, hogy bármilyen nyomot hagytak volna maguk után. Ezeket a civilizációkat azok befolyásolták, akiket ti Istennek neveztek.

Történelmetekre számos ilyen fénylény volt hatással. A Biblia sok ilyen lényt összevont, hogy egyetlen lényt képviseljenek, pedig egyáltalán nem egy lényt alkottak, hanem nagyon erőteljes földönkívüli fénylényenergiák voltak. Az ember szemszögéből nézve valóban félelmetes energiát jelentettek, így hát érthető, miért dicsőítették és imádták őket.

A Földön nincs olyan irodalom, amely igaz képet festhetne ezekről a lényekről. Valamennyi isten azért jött ide, hogy tanuljon, s elősegítse saját fejlődését azáltal, hogy kísérletezik a teremtéssel, a tudatossággal és az energiával. Közülük sokan nagyon sikeresek voltak, akik jól megtanulták a leckét, míg mások egészen kétségbeejtő hibákat követtek el.

Kik voltak ezek az ősi istenek ? Olyan teremtmények, akik képesek voltak arra, hogy saját akaratuk szerint alakítsák a realitást, és parancsoljanak a természet szellemeinek. Az emberek már régóta istennek nevezik azokat a lényeket, akik olyan dolgokra képesek, amilyenekre az emberi faj nem.

Sok társadalom ősi kultúráiban megjelentek ezek a lények, akiket az emberek szárnyas teremtményekként vagy fénylabdákként írtak le. A világ tele van találgatásokkal, meghatározásokkal, elképzelésekkel arra nézve, kik voltak valójában az istenek. Azok viszont, akik manipulálni akarták az embereket, kitalálták a saját történetüket, hogy olyan hittételeket hozzanak létre, amelyek segítségével az emberek irá-nyíthatókká válnak. Azt mondták nektek, hogy ezek a lények valóban istenek voltak, ti pedig imádtátok, csodáltátok őket, és engedelmeskedtetek nekik. Ez a hittétel most óriási változás küszöbén áll. Felszínre kerül majd az igazság, az az igazság, amely teljes mértékben meg fogja változtatni a világnézeteteket. Jaj lesz azoknak, akik ezt nem hajlandók észrevenni ! A világ döbbenettől visszhangzik majd.

A bolygót valaha uraló teremtő istenek képesek megjelenni fizikai valóságukban, de leginkább más dimenziókban léteznek. A földet egy bizonyos vibrációs frekvencián tartják, miközben saját maguk táplálására emocionális traumát, vagyis érzelmi megrázkódtatást gerjesztenek. Vannak az életet mindenekelőtt tisztelő lények, de akadnak olyanok is, akik nem tisztelik az életet, és nem értik, milyen kapcsolatban állnak az élettel.

A tudás táplálja a tudást. Nehéz feladat számotokra, hogy megértsétek ezt a megfogalmazást, hiszen ti étellel táplálkoztok. Némely lény tápláléka a tudás. Minden táplálék tartalmaz tudást saját életciklusa valamely pontján, mindegy, hogy sütöd, főzöd vagy a kertben szeded - magadhoz veszed, hogy tápláljon. A ti érzelmeitek táplálékul szolgálnak mások számára. Amikor az irányításuk alatt pusztítást, felfordulást idéztek elő, olyan vibrációs frekvenciát hoztok létre, amely az ő létezésüket segíti, hiszen ők ezzel táplálkoznak.

Vannak olyan lények is, akik a szeretet vibrációjával táplálkoznak, és ez a csoport szeretné visszahozni a bolygóra a szeretet táplálékát. Szeretnék ezt az univerzumot a szeretet frekvenciájára hangolni, hogy azután más világokban is elhintsék ez a magot.

Ti a fény lázadó csoportját képviselitek. Beleegyeztetek abba, hogy visszajöttök a bolygóra. Küldetésetek van. Belebújtok ebbe az anyagi testbe, magatokra veszitek, hogy azután spirituális identitásotokon keresztül megváltoztassátok. Mindnyájan nagy körültekintéssel válogattátok ki a saját célkitűzéseiteket legjobban segítő genetikai vonalakat. Mindenki olyan genetikai történelmet választott, amelybe a Fény Családjának tagjai beleszőtték magukat.

Amikor az emberek a saját, jogszerűen birtokolt területükön éltek és sok realitást ismertek, képesek voltak arra, hogy több dimenzióban létezzenek, az istenekkel egyek és azonosak legyenek. Most kezditek magatokban újra felébreszteni az azonosságtudatot.

Az istenek kifosztották ezt a realitást. Ugyanúgy, ahogy ma megjelenhetnek a testületi fosztogatók, akik átveszik a vállalatot, mondjuk a nyugdíjalapok bősége miatt, a bolygón bőséges források voltak abban az időben, amikor ezek a fosztogató istenek megjelentek. Genetikailag átrendezték az embereket azért, hogy azt higgyék, ők a nagy I-vel emlegetett Istenek.

A Fény Családjának tagjai ebben az időben szóródtak szét erről a bolygóról. Helyüket a tudatlanságban élő sötét csapat vette át. Testetek hordozza a félelmet és az emléket, hogy mennyit harcoltatok a tudásért, amelyet azok az istenek képviseltek, és amelyet elvettek tőletek. Az istenek, akik ezt tették, csodálatos űrlények. Mindenféle manipulációra képesek, és sokféle módon alakítják a realitásokat. Az emberek tudatlanságukban Isteneknek kezdték nevezni ezeket a lényeket, nagy I-vel.

Az Isten nem entitásként jött erre a bolygóra. A nagy I-vel írt Isten mindenben benne van. Nektek csak kis i-vel írandó istenekkel volt dolgotok, akik azt akarták, hogy imádják őket. Össze akartak zavarni benneteket. Ők úgy tekintettek a Földre, mint egy tartományra, egy helyre, amely az ő tulajdonuk a szabad akaratú univerzum galaktikus peremén.

A támadás előtt nagyszerű képességekkel rendelkeztetek. Az ember eredeti biogenetikus példánya hallatlan mennyiségű tudást kapott, interdimenzionális, sok mindenre képes lény volt. Amikor a teremtő istenek elözönlötték a bolygót, úgy találták, hogy az itt élő faj túl sokat tud. A Földön lakó nép túl sok képességgel rendelkezik, éppen úgy, mint a magukat Istennek kiadó lények.

Biogenetikai manipulációt hajtottak végre, és sok mindent leromboltak. Kísérleti fajt hoztak a bolygóra. Az eredeti adatbázist szétszórták, de az nem semmisült meg. Valamikor a DNS-etek szerkezete ép volt, olyan, mint egy gyönyörű könyvtár, ahol minden információ katalogizálva és megjelölve szerepel. Bármit kerestél, pillanatok alatt megtaláltad. Amikor az adatok kikapcsolását célzó biogenetikai átváltoztatás megkezdődött, az olyan volt, mintha valaki eldugta volna a katalóguscédulákat, lerámolta volna az összes könyvet a polcokról, és halomba dobálta volna a földön, ahol többé már nem volt közöttük rendszer. Valaha így szórták szét és kuszálták össze a DNS-eiteket a betolakodók.

Amit elmondunk, az egy történet; történet a javából. Nem a logikus elmétekhez szólunk, hanem a memóriabankotokhoz, hogy emlékezni kezdjetek arra, hogy részesei vagytok ennek a történetnek. Ilyen módon megértitek, mi történt, és mi a ti szerepetek ebben a folyamatban.

Az összes genetikai információ szétszóródott. Megszűnt a rendszer, de a sejtekben megmaradt a nyoma. A kettős spirál volt az egyetlen információ, amelyet meghagytak nektek, hogy életben tartson benneteket. Kikapcsolták viszont a kettős spirál mentén a legtöbb adatbázist, lezárták, hogy életeteket csak egészen minimális tudás birtokában éljétek. Miután magukat Istennek kiáltották ki, könnyű volt benneteket manipulálniuk, és irányíthattak titeket a tudat számos aspektusa révén.

Néhány entitás fogta a létező fajt, amely igazán csodálatos faj volt, és átrendezte saját használatára, önnön szükségleteihez igazította. Lerombolták az emberi fajban lévő információs frekvenciát, megváltoztatták a DNS-t, és meghagyták nektek a kétszálas spirált, amelynek révén képesek voltak tudatlanságban tartani benneteket. Egyszerűen kikapcsolták az elérhetőségi frekvenciátokat, tehát nem tudtátok behangolni saját rádiótokat.

Ezek a teremtő istenek nekiláttak, hogy megváltoztassák az emberi testben lévő DNS-t, amely az intelligenciát, a tervet, a kódot jelentette. Ha egy kódnak nincs területe, ahol működhet, nem tudja aktiválni magát, nem tud kifejezésre jutni. Ha bezárnak titeket egy parányi szobába, és nem adnak teret, hogy növekedhessetek, soha nem tudjátok kifejezni magatokat. Az utóbbi pár ezer évben a kódotok arra volt kényszerítve, hogy egy nagyon leszűkített DNS-ben létezzen.

Az egyik legizgalmasabb aspektusa annak, hogy most éltek a Földön, az, hogy megindult a DNS-etek újrarendezése, újraszervezése. Kozmikus sugarak érkeznek a bolygóra, egy változás előszelét hozva. A testen belül átszerveződés folyik. Az Élő Könyvtár történelmét és tudását őrző szétszórt adatok most megint rendszerré állnak össze.

A DNS fejlődik. Új spirálok vagy fonatok alakulnak, ahogy a fénykódolt szálak újra egyesülni kezdenek. Testetekben az Első Alkotó elektromágneses energiái kezdik ösz-szerendezni a szétszórt adatokat. Mi azért jöttünk, hogy figyeljük ezt a folyamatot, segítsünk nektek, és ezáltal magunk is fejlődjünk.

Amint megvalósul ez az újraszervezés vagy újraegyesítés, az idegrendszeretek sokkal fejlettebb állapotba kerül, s képes lesz arra, hogy sokkal több adatot engedjen be a tudatotokba. Sok, ma még alvó agysejtetek ébred majd fel, és használni fogjátok az egész fizikai testeteket, a helyett a kis rész helyett, amely most működik. Ez a változás, ez az öntudatra ébredés az egész bolygón érezteti majd a hatását.

A Fény Őrei, vagyis azok közületek, akik teljesen át akarják alakítani a jelen valóságot, és más valóságokat szeretnének létrehozni, rögzítik a frekvenciát. Az a frekvencia, amely nincs rögzítve, és amelyet nem tudtok értelmezni, káoszt teremthet. Káoszt fog teremteni. Ezért kell földelnetek magatokat.

A megfelelően felhasznált káosz előidézi az átszervezés állapotát. Összeomlik az idő, és az energia egyre erősebbé válik. Utat vágtok a tudatosság felé, miközben beengeditek testetekbe ezt az energiát, amely segítségére lesz másoknak, hogy nekik ne kelljen keresztülmenniük azon, amin ti átmentetek.

Sok ember érzi majd minden előzmény nélkül ezt az energiát. Mindnyájan vonzzátok a fényt - vagyis az adatokat és a tudást - erre a bolygóra. Miközben ezt teszitek, új Ösvényeket vágtok a tudatosság felé anélkül, hogy egy szót is szólnátok.

A tudatosság új ösvényei új valóságokat hoznak létre, új változatokat, az élet és a létezés új módjait. Ezért elkerülhetetlen társadalmatok összeomlása: nincs benne fény, nincsenek benne többdimenziós lehetőségek. Korlátoz benneteket, és ebbe már belefáradtatok.

A teremtő istenek űrlények, otthonuk a világűrben van. Ők is fejlődésben vannak. Sokan ki akarják őket rúgni a "teremtő istenek klubjából", mert nem értékelik az életet, amelyet teremtenek. A háromszázezer évvel ezelőtti hatalomátvétel előtt az eredeti csoportok közül többen azért dolgoztak itt, hogy információt hozzanak, és megalkossák ezt a hatalmas információ-központot, amely arra szolgált volna, hogy sok galaktikus rendszert összekapcsoljon. Aztán nagy háború tört ki a teremtő istenek között, és az űrlények - akiknek történelmét őrzik a bolygó írásos feljegyzései - megnyerték a harcot. Azért jöttek ide, mert saját céljaikra akarták használni ezt a bolygót. Az Első Alkotónak ebben az univerzumában minden megengedett. És mivel minden megengedett, mindenki sok leckét megtanul.

A teremtő istenek közül néhányan megházasodtak, és egyesítették családjaikat, ahogy Európában sok uralkodócsalád házasság révén egyesítette királyságait. A teremtő istenek egyik fajtát a másikkal keverték, hogy lássák, mit tudnak teremteni. Emlékezz: ismerték a genetikát, és minden dolgot az életerő megjelenítésével és felhasználásával teremtettek, az életerő működésének ismeretében. Jelen pillanatban felfoghatatlan számunkra, milyen hatalmas program volt ez.

Kik ezek, akik idejöttek, és darabjaira szaggatták a Föld eredeti terveit ? Kik ezek az űrlények, akiket olykor Fekete Trikósoknak is nevezünk ? A sötétség erőiről csak kedvesen szabad beszélni. Ne szólj úgy róluk, mintha rosszak lennének. Csak értsd meg, hogy ők tudatlanok, és tudatlanok a rendszerek is, amelyeket létrehoznak, mert azt hiszik, hogy így kell működniük. Valamikor harcoltak, és elzárták magukat a tudás elől. Emiatt most kétségbeesetten küzdenek a még meglévő tudásukért és az életért, hiszen azt ők hozták létre. Létük félelemre alapozott élet, olyan, amely nem tisztel más életeket, amely kihasználja a többi létezést. Kik ezek a lények ? Ők a hüllők. Ezek az űrlények részben emberek, részben hüllők. Ők a Lizzyk - így nevezzük őket, mert kissé kevesebb érzelmet, de ugyanakkor humort akarunk belevinni a dologba, nehogy túl komolyan vegyétek, és túlságosan felzaklasson ez az egész. Nem az ijesztgetés a célunk - tájékoztatni jöttünk. Mindezt legbelül mélyen tudjátok is, és ahogy kezd felszínre jönni a történet arról, kik is vagytok, néhányan hüllőkről szóló emlékképeket is látni fogtok. Csalóka az a hit, hogy mindig csak emberi testet öltötök. A megtestesülés célja a teremtés megtapasztalása, információszerzés a teremtésről, és annak kollektív megértése. Természetes, hogy nem csak egyetlen tapasztalatot szereztek. Az olyan lenne, mintha egész életedben ugyanabban az étteremben csak dinnyét ennél, miközben azt mondogatod, hogy ismersz minden ételt. Ez butaság. Terjesszétek ki a határaitokat, és értsétek meg, hogy rengeteg dolgot kell megtapasztalnotok. Mindenfajta élet csodálatos.

A teremtő istenek sokféle formát ölthetnek, és nem mindegyikük Lizzy. Vannak olyan teremtő istenek is, akik bogárszerűek. Mi, plejádok a félig madár, félig hüllő jellegű teremtő istenekkel állunk rokonságban. Ők az űrből érkeztek, és a madarak energiáját használták fel számos kultúrában. Egyiptomban, Dél-Amerikában és Észak-Amerikában az ősi kultúra rajzaiban felfedezheted a madarak és a hüllők jeleit. A madarak és a hüllők valaha együtt dolgoztak, más időkben pedig harcoltak egymással. Ahogy egyre többet fogtok fel a történtekből, úgy tágul a látókörötök. Emlékeztek majd saját történelmetekre.

A teremtő istenek nagyon közeli rokonságban állnak veletek. Amikor valaki úgy dönt, hogy szülővé válik, beleegyezik abba, hogy tanul a gyermekeitől, felelősséget vállal a jólétükért, és őket is megtanítja a felelősségvállalásra. Ugyanez a helyzet a teremtő istenekkel is. A ti fejlődéseteket figyelve ők is tanulnak az életről, tanulnak arról, amit alkottak, úgyszólván megtanulják, miként váljanak jó szülőkké. Néhány teremtő isten azért alkotott életet, hogy teremtménye gondoskodjon róla, fedezze a szükségleteit. Ők a ti érzelmeitekkel táplálkoztak. Az egyik nagy titok, amelyet e fajnak soha nem árultak el, az, hogy milyen gazdagság és bőség rejlik az érzelmekben.

Az érzelem felfedezését nem tették lehetővé számotokra, mert az érzelmeken keresztül megérthetők a dolgok. Érzelmeitek a spirituális testtel kapcsolnak össze benneteket. A spirituális test természetesen nem fizikai test, csupán a többdimenziós szférában létezik.

Eltolódott a frekvenciamoduláció tartománya, és külső energiák dolgoznak a bolygó megváltoztatásán. Ezeknek az energiáknak szükségük van rátok. Kívülről nem tudják átalakítani a bolygót - belülről kell azt megváltoztatni. Az energiák csak alkotó kozmikus sugarakat hoznak, amelyek a testetekbe hatolnak, és ott, a testeteken belül indítják meg az ugrásszerű fejlődést. Amint megtanuljátok megfelelően használni érzéseiteket, és kontrollálni tudjátok saját frekvenciátokat, képesek lesztek arra, hogy továbbítsátok ezeket a sugarakat. Akkor már nem a félelem frekvenciáját tápláljátok niajd ezen a létsíkon.

Ahogy gyengülni kezd a bolygón a félelem frekvenciája, mindenféle tevékenység veszi majd kezdetét annak érdekében, hogy fokozzák a félelmet, hiszen azok, akik a félelem frekvenciájából élnek, máskülönben elveszítik táplálékukat, ételüket. Megkísérlik tehát visszaállítani a jelenlegi frekvenciát, mielőtt táplálkozásukat a szeretet frekvenciájára állítanák át. A Lizzyk olyan eszközökkel szerelték fel a Földet, amelyek képesek a bolygón uralkodó érzelmi zűrzavart továbbítani és felerősíteni. A káosz így elér hozzájuk, és az tartja fenn őket valamilyen formában.

Ahhoz, hogy eljuss egy bolygóra, szükség van valamilyen kapura vagy útra, amelyen közlekedhetsz. Kiszállhatsz az űrbe, elmehetsz mondjuk a Jupiterre, de ha nem találod meg a kaput, amelyen át a bolygó azon időszektorába kerülhetsz, amelyben élet van, lakatlan és kihalt helyre érkezel. Kapuk teszik lehetővé, hogy a bolygónak abba a dimenziójába juss, ahol élet található. Az idő folyosóira nyíló kapuk a többdimenziós tapasztalás zónáiként működnek.

A Földön is különféle kapuk vannak, amelyeken át különböző fajok, teremtő istenek jöttek ide az űrből. Az egyik hatalmas átjáró, amelyért éppen most dúl a háború, a KözelKeleten található. A Föld történelmét felidézve rájöhetsz, milyen sok vallási és civilizációs dráma érkezett azon a bejáraton át. Az egy hatalmas kapu, a sugara ezer mérföld körüli. Ezért van akkora zűrzavar a Közel-Keleten. Ezt az átjárót használják a Lizzyk, s bizonyos mértékig már régen az ellenőrzésük alá vonták. Ezt a területet használták a működésük alapjául szolgáló föld alatti bázisaik, barlangjaik kiépítésére. A Tigris és az Eufrátesz folyók között elterülő ősi Mezopotámia egy űrkolónia volt, ahol egy bizonyos civilizáció telepedett meg. Kuvait ennek a területnek a bejáratánál fekszik. Ez az a kapu, amelyen át az emberi népesség manipulációja folyik, hogy mások érdekeit szolgálják, szükségleteit kielégítsék.

A Lizzy közösségen belül is vannak jó szándékúak és rosszindulatúak. Miért mondjuk el mindezt ? Miért kell tudnotok erről ? Azért, mert a Lizzy valóság újra visszatér, és beolvad a ti dimenziótokba. A tudatosság ugrásszerű fejlődésének egy része nem csak abból áll, hogy elérkeztek a szeretethez, a fényhez, és tejszínhabos jégkrémet szopogattok minden nap. Azt is meg kell értenetek, milyen összetett a valóság, hány különböző realitás létezik, és hogy ti magatok vagytok mindez. Meg kell ezekkel békülnötök, ezzel a sok valósággal, egyesülnötök kell velük, hogy megvalósíthassátok a lélek kollektív kiáradását. Ilyen módon térhettek viszsza az Első Alkotóhoz.

Rengeteg lehetőségetek lesz arra, hogy sok dolgot megítéljetek, és rossznak minősítsetek. ítélkezés és minősítgetés közben viszont nem fogjátok tapasztalni és érezni az új valóságokat. Ne feledjétek, ez a szabad akarat zónája, és létezik egy Isteni Terv, amely az utolsó terv lesz, az utolsó kijátszható kártyalap. Azt is tudnotok kell, hogy ez az utolsó kártyalap ász lesz.

A bolygón zajló dráma természete igen érdekes. Egy létező rendszer frekvenciamodulációja során bizonyos menynyiségű mágnesesség lép ki a rendszerből. Ez a mágnesesség a rendszerhez valaha is tartozó összes energiát visszavonzza a struktúrához, hogy részt vegyen az evolúcióban vagy a folyamatban. Most magatokhoz vonzotok mindent, amit valaha is átéltetek, hogy érezhessetek mindent, amit ezzel kapcsolatban éreznetek kell.

Az ősidők teremtő isteneit az Isteni Terv miatt vonzzátok most vissza. Részt kell venniük benne, és meg kell érteniük, hogy frekvenciáik meg fognak változni. Ők ellenállnak ennek, mint ahogy sok ember is ellenáll. Ugyanakkor a saját valóságaikat teremtik meg. Az elmúlt háromszázezer év teremtő istenei elfelejtették, ki teremtette őket. Elfelejtették saját isteneiket.

Ti, a Fény Családjának tagjaiként ezt nem felejtettétek el. Feladatotok abban áll, hogy a bolygóra hozzátok a megértést, a tudást, amely stabilizálja az energiát, és létrehozza a teremtő erőt. Ezen a bolygón alábecsülik a fény jelentőségét, mint ahogy a teremtő istenek is alábecsülnek benneteket. Pedig bármilyen nagyszerűek, még nekik is vannak vakfoltjaik. Annyira elvakítja őket a hatalomvágy, hogy egymással harcolnak érte.

A teremtő istenek feladták saját maguk egy részét, és bezárkóztak, belehabarodtak saját tervükbe. Ti kapcsolódtok ezekhez a lényekhez, mert ti vagytok az ő kiterjesztéseik, vagy másképpen: működtető erőik. Azért vagytok itt, hogy hatással legyetek a valóságra nemcsak kívülről, de belülről is. Ez az, amire emlékezni akartok.

A teremtő istenek visszajönnek, hogy újra kifosszanak benneteket, mert nem akarnak éhen halni. Tudják, hogy a rendszer lerombolása zajlik rajtatok keresztül. Visszajönnek, hogy még nagyobb felfordulást és félelmet keltsenek, hogy újra megküzdjenek ezért a területért. Fontos számukra a táplálékforrásuk. Kezdik elveszíteni irányításukat a bolygó fölött, tehát visszamennek a Közel-Keleten lévő eredeti kapujukhoz, ahol ott a fészkük a föld alatt, hogy félelmet és káoszt teremtsenek.

Az Eredeti Tervezők vissza akarják hozni a bolygóra a frekvenciaválasztás szabadságát. Az evolúció legutóbbi szakaszában itt uralkodó istenek frekvenciamodulációt alkalmaznak, megakadályozva a szabad választást. Elrabolják testi energiáitokat azzal, hogy hamis valóságképet adnak minden formában, amelyet csak el tudtok képzelni. Nem mondjuk azt, hogy ezek az istenek rosszak. Egyszerűen csak tájékoztatunk benneteket az eseményekről, és arról, milyen ártatlanul csöppentetek bele mindebbe. Nem tudjátok, hogy minden körülmény megrendezett, minden arra szolgál, hogy egy bizonyos módon érezzetek és gondolkodjatok, meghatározott tudatszinten vibráljatok.

Mi ugyanezt a játékot játsszuk. Nézz csak vissza mindarra, amit tettünk: hát nem éppen egy frekvenciamodulációs tervet állítottunk fel neked szándékosan ? Nem ejtettünk csapdába, nem csábítottunk el, nem győztünk meg szabad akaratodról azért, hogy egy bizonyos frekvencián való vibrálást választhass ? Ugyanazt tettük, amit az építők.

Akkor cselekedtetek mindnyájan a legjobban, amikor feladtátok a télapóról kialakított régi hiedelmeiteket. Ahogy rájöttetek a húsvéti nyúllal, a télapóval, a fogtündérrel kapcsolatos igazságra, ugyanúgy rá fogtok jönni az istenekként imádott energiákkal kapcsolatos mellébeszélésekre, kitalációkra, idealizált változatokra is.

A bolygón most uralkodó energia saját kedve szerint elszipkázza hitrendszereteket. Hihetetlen terjedelmű energiaáramlatokat sugároz kifelé, és ez az energia él. Azt tanultátok, hogy minden idea egy világot teremt: gondolataitok valóságosak, valahová vezetnek. Hatmilliárd ember gondolkodik most. Ennyi élő energia van a Földön. Mi az uralkodó érzelem ebben az energiában, és mit képes ez az energia létrehozni ?

Nem azért vagyunk itt, hogy megmondjuk, ki a jó és ki a rossz, ki kicsoda a hierarchiában. Egyszerűen csak le akarjuk rombolni az illúzióitokat, kipukkasztani a bennetek elültetett hiedelmek léggömbjét. Nem áll szándékunkban azt állítani, hogy ez rossz - csak azt javasoljuk, hogy gondolkodjatok nagyobb távlatokban.

Erezni fogjátok a kézzelfogható veszteséget, amely ezt az uralkodó energiát éri, ha egyre többen közületek már nem az ő akarata szerint vibráltok. Gondoljatok csak arra, mi mindent tehettek, ha legyőzitek a frekvenciamodulációt, vagy a logikus elmétekhez való ragaszkodást, amikor majd tökéletességgel átitatva ott álltok tisztán, mint a Frekvencia Őrzői. Emlékezzetek arra, hogy a fizikai, mentális, érzelmi és spirituális testetek által elektronikus pulzálások formájában szétküldött adás lényege az önazonossággá vált frekvencia. Valahányszor újra birtokába kerülsz annak, amit korábban valaki elszívott előled, és azt a saját akaratod szerint használod, megváltoztatod a bolygón a vibrációt.

A rendszerrombolás egyike azon dolgoknak, amelyekhez igazán értetek. Nem akarjuk kétségbe vonni vagy lebecsülni azokat az eszközöket, amelyeket eddig használtatok, csak azt szeretnénk, ha elhagynátok azokat. Nagy becsben részesítetek olyan hitrendszereket, amelyek már nincsenek hasznotokra, de eljön majd az az idő is, amikor túlhaladtok azokon a lépcsőfokokon, amelyeken mi most vezetünk benneteket. Egy másik energia azt fogja mondani: - Nos, amikor a plejádok ezt mutatták nektek, az akkor nagyon jó volt. Elvezettek titeket ide meg oda. Hadd vigyünk tovább benneteket ! -Az evolúció nem áll meg, mert semmi olyasmit nem kapott ez a bolygó, ami a végső igazságot jelenthetné.

Ha összegzitek hüllőmúltatok történetét, meglátjátok, hogy a történelem patriarchális rendszerének sok, befolyással bíró alakja valójában a hüllők családjának tagja volt. Ahogy nem az egész emberiség rossz, a hüllők sem mind azok. Semmivel sem kevésbé részei ők az Első Alkotónak, mint ti, és nem kevésbé érdekes az ő ábrázatuk és megjelenésük. A mesteri genetikusok sok különböző formát képesek felvenni. Teljesen érthető, hogy amikor egy elszigetelt fajjal kerültök kapcsolatba, az egyik felmerülő gond a teljes igazság feltárásával létrejövő sokk.

Sok más teremtő isten is volt, de csak néhányan öltöttek emberi formát. A mostani nyugtalanságotok és kényelmetlenségérzetetek legnagyobb részben a hüllőtípusú lények létezésének fényéből ered, mert teljes mértékben idegeneknek tűnnek számotokra.

Az volt a szándékunk, hogy az isteneitekről kialakult elképzeléseiteket kiszélesítsük, mert ezek az istenek visszajönnek a Földre. Ezért van most ennyi felfordulás a bolygón. Amint képesek lesztek arra, hogy uraljátok az alkotó kozmikus sugarakból érkező frekvenciát, fel lesztek készülve a találkozásra ezekkel az istenekkel. Mondtuk, hogy néhányan már itt vannak. Itt sétálnak az utcáitokon, tagjai az akadémiáitoknak, ott vannak a kormányaitokban és a munkahelyeiteken. Itt vannak, hogy figyeljenek, és irányítsák az energiát. Néhányan azért jöttek, hogy segítsenek, mások tanulni és fejlődni akarnak itt. Vannak olyanok is, akiknek a szándékai egyáltalán nem magasztosak.

Meg kell tanulnotok felismerni a földönkívüli energiákat. Ez egy szabad akaratú univerzum, tehát minden életforma lehetséges benne. Ha egy energia meg akar ijeszteni, manipulálni próbál, vagy irányítani, az nem az az energia, amelylyel dolgoznotok kell. Megválogathatjátok, kivel működtök együtt. Csak azért, mert valaki fantasztikus és látszólag csodálatos képességeket fejlesztett ki, ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy az entitás szellemileg fejlett. Tanuljatok meg különbséget tenni.

Nagyon fontos időket élünk, most kel életre az energia. Minden érzelmetek az életre kelésetek és rejtett képességeitek felismerésének az eredménye. Körös-körül süvít a szél, jelezve, hogy nagy a felbolydulás a levegőben. Itt vannak az istenek. Ti vagytok ezek az istenek.

Ahogy ráébredtek saját történelmetekre, ősi szemetek nyiladozni kezd. Ez Hórusz szeme, amely nem emberi módon lát, hanem egy isten szemszögéből. Ismeri minden dolog kapcsolatát és célját, mert az ősi szem sok valóságba képes belelátni, és meg tudja pillantani a teljes képet. A teljes történetet. Ha kinyitjátok a bennetek is meglévő ősi szemet, nemcsak a saját teljes, személyes történelmetekkel tudtok majd összekapcsolódni, de a bolygó történelmével, a galaktikus történelemmel, a világmindenség történelmével is. Akkor majd valóban rájöttök, kik az isteneitek. 

                                Az egyiptomi mitológiában Ozirisz és ízisz fia.

                                            

Szerző: helga80

Szólj hozzá!

Címkék: isten

HUESA

2010.03.01. 14:52

Univerzális Energia Módszer E-mail

A Dang Mester által létrehozott Univerzális Energia Módszer az egyes országokban különféle neveken is ismert: úgy, mint Humán és Univerzális Energia, Spirituál Humán Yoga (SHY) és Emberiség Megvilágosodás Szeretet (MEL).

Ennek ellenére a módszer és a technikák alapvetően ugyanazok.

Az Univerzális Energia módszerének elsődleges célja, hogy egyensúlyt teremtsen a test, tudat és lélek között. A módszer energiaközvetítési és meditációs technikákra épül, és célja, hogy segítsen elérni egy jobb egészségi állapotot és a boldogságot, valamint elősegítse a spirituális fejlődést.

A módszer testünk 6 energiaközpontjának, azaz csakrájának „megnyitására” (aktiválására) épül. A csakrák aktiválása lehetővé teszi, hogy hatékonyabban vegyük fel az Univerzális Energiát, majd továbbítsuk azt saját magunknak, vagy más személynek. A testben áramolni kezdő Univerzális Energia folyam segíteni fogja az egyén energiarendszerét, hogy visszanyerje egyensúlyát.

Ahogy haladunk a szemináriumok meghallgatásával, a módszer fokozatosan lehetővé teszi, hogy egy pozitívabb látásmódra tegyünk szert, hogy átgondoljuk életünk értékrendjét, és azt, ahogyan másokkal bánunk.

A módszer alkalmazásával egyre több szeretet és együttérzés lesz bennünk, mely hatással lesz életünkre, egészségünkre; egyre kevésbé összpontosítunk érdemtelen, kicsinyes és önző dolgokra, helyettük valóban fontosabb dolgokra koncentrálunk, és megtapasztaljuk magunkban mélyen az örömöt, és boldogságot.

Az iskola alapítójának, Luong Minh Dang Mesternek őszinte kívánsága volt, hogy mindannyian törekedjünk a technikák és tanítások alkalmazására a mindennapi életünkben, mind magunkra, mind családunkra, mind a körülöttünk lévő emberekre vonatkoztatva, hogy ily módon hozzá tudjunk járulni az emberiség, mint egész, megsegítéséhez.

 

Csakrák

Az emberi testben található fõbb energia központok, melyek csakrák néven (szanszkritül "kerék") is ismertek, a test számos szervével vannak kapcsolatban. Ezek a központok veszik fel az univerzális energiát, majd alakítják át emberi energiává, hogy normalizálják a szervek, és az egész emberi test energetikai egyensúlyát.

Amíg a fejtetõn található 7-es csakra a legerősebb pont az univerzális energia felvételére, addig a homlok közepén elhelyezkedõ 6-os csakra, melyet "harmadik szemnek" is neveznek, a legerősebb pont az energia továbbítására, másoknak történõ közvetítésére.

A hallgatók a kezükön, vagy a 6-os csakrájukon keresztül továbbítják az energiát, attól függően, milyen szintet érnek el.

 

Meditáció

A meditáció fontos szerepet játszik az Univerzális Energia módszer gyakorlásában. Amikor valaki nagyon mély meditációban van, az agyhullámainak frekvenciája 60-80Hz-ről lecsökken 15Hz-re (vagy akár 8 Hz-re). Azok, akiknek nyitva vannak a csakrái, a mély meditációs állapotot gyorsan és könnyedén tudják elérni az agyhullámok frekvenciájának csökkentésével.

 

Míg azoknak a hallgatóknak, akik más módszerek alapján gyakorolják a meditációt, naponta több órát kell meditálniuk, addig az Univerzális Energia módszerével elegendő egy rövidebb időtartam is. Az Univerzális Energia módszer ugyanis arra ösztönzi a gyakorlókat, hogy inkább használják az idejüket mások megsegítésére, mint napi több órás meditációra.

 

Mások segítése

Luong Minh Dang Mester rendszeren emlékeztette hallgatóit, hogy teremtsenek minél több lehetőséget arra, hogy az Univerzális Energia továbbítás technikáján keresztül segítsenek másoknak, beleértve a rokonokat, barátokat és az ismeretleneket is.

Íme néhány indok, miért:

  1. Az energiatovábbítás során az energia erőteljesebben áramlik a gyakorló testében, így segíti a gyakorlót abban, hogy jobb közérzete legyen.
  2. Mások segítése anélkül, hogy bármi anyagi hasznot, vagy egyéb jutalmat várnánk el cserébe, kialakítja a hallgatóban az önzetlenséget. A cselekvés, mellyel "boldogságot adunk és csökkentjük az aggodalmakat" mindenki felé pozitív filozófiát terjeszt, mely szerint az igaz szeretet, ami nem vár el cserébe jutalmat, jobb kapcsolatokat teremt az emberi lények között, és így egy jobb életminőséghez vezet.
  3. A kitartó gyakorlás végül hozzá fog járulni egy magasabb szintû tudatosság eléréséhez, mely segít bennünket a spirituális úton történõ fejlődésünkben.

 

 Luong Minh Dang

Lemuria és Atlantisz

2010.03.01. 14:36

 

~Lemúria és Atlantisz~

 

Lemuria egy ősi civilizáció, mely Atlantisz civilizációja előtt létezett. Úgy tartják, hogy fizikailag Észak-Amerika és Ázsia/Ausztrália között volt található. Lemuriára hivatkoznak Mu néven is, vagy Motherland of Mu (Anyaföld) néven. Fénykorában Lemuria lakossága igen fejlett és erősen spirituális beállítottságú volt. Bár konkrét fizikai bizonyítékokat nehéz lenne találni az ősi kontinens létéről, sok ember "tudja", hogy szoros kapcsolatban áll Lemuriával.

A  lemuriaiak egy sokezer évvel ezelőtt bekövetkezett pólusváltás következtében, az éghajlati változások elől menekülő, nomád életmódot folytatott törzsek egy megmaradt csoportjából kialakult civilizáció. A pólusváltással haltak ki pl. a dinoszauruszok....

és most következzenek részletek az Élet virágának ősi titka c. könyvből: ...

 

Thoth elmondása alapján Ádám és Éva ideje után egy jelentős tengelyváltozás következett be, melynek eredményeképpen a földrész elsüllyedt és egy másik földtömeg emelkedett ki a Csendes óceán vizéből Ezt ma Lemuriának nevezzük. Thoth szerint Ádám utódai itt telepedtek le és fejlődtek szabadon. 65-70.000 évig időztünk Lemurián. Gyorsan lépkedtünk az evolúciós ösvényen, számos kísérletet hajtottunk végre önmagunkon és igen sok fizikai változást foganosítottunk a testünkben. Megváltoztattuk csontrendszerünket, különös hangsúlyt fektettünk a gerincre és a koponyára. Javarészt jobb agyféltekés, női természetű lények voltunk. Egy evolúciós ciklusban minden esetben dönteni kell arról, hogy a férfi vagy a női jelleg lesz-e a domináns. Fajunk női jelleget vett fel. kutatások: Társadalmunk először 1910-ben adott hitelt annak az elképzelésnek, miszerint Lemuria valóban létezett. Nem igazán emlékszünk a részletekre ezzel kapcsolatban, mivel 1912-ben változás történt evolúciónk folyamatában. A hatalmas katasztrófába torkollott kísérletet tulajdonképpen 1913-ban végezték, s személyes meggyőződésem (értsd az író - Durnvalo) szerint az Első Világháború kirobbanása ennek a kísérletnek tudható be. Ezután nem voltunk már többé azok, akik azelőtt. Az Első Világháború előtt az USA spirituális növekedési mintája egészen hasonló volt a maihoz. Az emberek rendkívül nagy érdeklődést mutattak a spirituális és pszichikus művek, a meditáció, az ősi múlt megismerése és hasonló természetű dolgok iránt. Sokan tanulmányozták Atlantisz és Lemuria létezésével kapcsolatos területeket továbbá rendkívül sok, a maihoz hasonló gondolati mintával találkozhattunk abban az időben. Az Első Világháború kitörésekor álomba merültünk és nem is igen tértünk magunkhoz egészen 1960-ig. Ám a korallokkal kapcsolatos, Lemuria létezését bizonyító felfedezések, amelyeket 1910-ben tettek, igazán figyelemre méltóak voltak. A korall kizárólag a vízfelszín alatt 45 méter mélységig terjedő rétegben növekszik. Úgy sejtem, 1910-ben a Csendes Óceán feneke magasabban feküdt, mint manapság, mivel az óceán felszínén látható korallgyűrűk sora nyúlt a Húsvét-szigetektől a távoli messzeségbe. A tegerfenék egyébként folyamatosan emelkedik és süllyed. Lehet hogy nem mindannnyian értesültünk róla, ám az Atlanti óceán-feneke 1969 decemberében több mint 3km-t emelkedett (lsd. Life magazin 1970. januári kiadása). 

A Bermuda területén számos sziget tört hirtelen felszínre. Néhányuk még ma is látható, a legtöbbjük azonban újra a hullámok alá merült. Azokban az időkben, amikor Platon leírást adott Atlantiszról, a görögök a Gibraltári szoroson túl csak nagy nehézségek árán tudtak hajózni, minthogy a víz azokon a területeken csupán 3-4,5m mélységű volt.

Ma a tengerfenék ismét a mélységekbe vész. A Csendes-óceánban felfedezett korallgyűrűk becslések szerint 550m mélységben fekszenek. Ez azt jelenti, hogy eredetileg a gyűrűk belsejében szigetek helyezkedtek el, mivel a korall csak a vízfelszín közelében képes növekedni. Márpedig, ha a gyűrűkre 550m mélységben találtak, az arra utal - mivel45 m alatt nem képesek tovább fejlődni - hogy a korallgyűrűk lassanként süllyedtek a mélybe. 1910-ben a messzeségbe nyúló korallgyűrűk látványa arra a következtetésre vezette a kutatókat, hogy ezen a területen valaha számos szigetnek kellett lennie.

tanítások: A lemúriai civilizáció nagyon fejlett volt, végül Lemuria nagy részét mégis elnyelték az óceán hullámai. Ay éa Teje neve fennmaradt. Ez a pár valami olyat tett, amihez azelőtt soha senki sem folyamodott, legalábbis a mi evolúciós ciklusunkban nem. Rájöttek arra, hogy ha a szeretkezést egy bizonyos módon végezzük és közben meghatározott módon lélegzünk, a gyeremekáldás különleges módon valósul meg, továbbá halhatatlanná lehet vele válni. Ay és Teje alapítottak egy iskolát. A jelen ciklusban ez volt az első misztériumiskola és a Nakaal Misztériumiskola nevet viselte (lsd tantra.) Az iskolában a feltámadás vagy égbe emelkedés tantrán keresztüli megvalósítását tanították. 

 

Mielőtt Lemuriát elnyelték az óceán hullámai, mintegy ezer embert képeztek ki, ami 333 háromtagú családot jelent. Ők elsajátították az iskolában tanítottakat, a szeretkezés ezen formáját, ahol ténylegesen nem értek egymáshoz (interdimenzionális szeretkezés). Lemuria kezdett olyan hellyé formálódni a tanítások által, ahol pár évezred leforgása alatt az egész faj egy új tudatküszöb átlépésére válhatott volna képessé. Bár sokat fejlődek a lemúriak, tudatszitjük egy 12 éves gyermek tudatának felet meg. Isten szemlátomást nemet mondott a továbbfejlődésre, az idő nem volt megfelelő erre. Épphogycsak elkezdték a munkát, amikor Lemuria víz alá merült. Már jó előre, teljes bizonyossággal tudták, hogy Lemuria el fog süllyedni. Tulajdonukat a Titicaca tóhoz, a Shasa hegyhez és más helyekre menekítették. Thoth elmondása szerint, Lemuria elsüllyedése és Atlantisz kiemelkedése ugyanabban az időben, egy másik pólusváltás következtében zajlott le.... ATLANTISZ ... a megfelelő idő elérkeztével a Nakaal iskola tagjai Atlantisz Atlantisz felszínén spirituálisan megjelenítették az emberi agy sajátos rendszerét, amit Lemurián kidolgoztak. Céljuk egy újfajta tudatosság megteremtése volt. Thohth szerint először a sziget középvonalán egy kb. 12m magas és 6m vastagságú, a sziget két felét egymástól elválasztó falat húztak fel. A szó szoros értelmében a vízben kellett gázolniuk, ha át akartak jutni egyik oldalról a másikra. Majd erre a falra merőlegesen egy másik falat, kisebb falat emeltek, amely a szigetet most már 4 részre osztotta. Ezután a Nakaal Misztériumiskola ezer tagjának egyik fele - természetüktől függően - a sziget jobb oldalán, másik fele a bal oldalán telepedett le. Hogy ki melyik felet választotta, nem a nemiségtől, hanem a tudati beállítottságtől függött (nőies vagy férfias energiát képviselt.) A sziget két fele teljesen elválasztott volt egymástól, csak nagyon kevesen járhatták be mindkét felét... 

A következő lépésben az Életfa körvonalait Atlantisz felszínére vetítették.. de a 10 helyett 12 kör szerepelt, a 11. és 12. körív a kontinensen kívülre került. Az egyik Udal szigetén helyezkedett el, a másik pedig Atlantisz déli vizeiben fürdött. Az Életfa képét rendkívüli pontossággal vetítették ki. Vannak arra utaló jelek, hogy az Életfa gömbjeit az atlantiszi városok méretének és alakjának meghatározásához használták. Ahogy Platon látta Alantisz fővárosát: három, egymástól vízzel elválasztott földgyűrűből állt.Atlantisz elméje, a Nakaal Misztériumiskola hirtelen, egyetlen nap leforgása alatt életet lehelt az Atlantisz felszínén elhelyezkedő Életfába. Ez a mozzanat az életfa minden egyes körében energiaörvényt keltett. Miután az örvények mozgásba lendültek, Atlantisz elméje pszichikus kommunikáció útján magához szólította Lemuria szülötteit. Az Észak-és Dél-Amerika nyugati partjainál és más helyeken letelepedett gyermektudatosságú lemuriaiak a vonzásnak engedelmeskedve megindultak Atlantisz irányába. Nagyméretű vándorlás vette kezdetét, letelepedtek és nekiálltak városaik felépítéséhez. A 10-ből 8 központba telepedhettek le, a maradék két energiaörvény senkit sem jatott uralma alá, egyetlen ember sem telepedett oda.

 

 

 

Az élet azonban maga gondoskodik arról, hogy kitöltse az üres helyet és a maja feljegyzések világosan utalnak arra, hogy bukásakor Atlantisz tíz várossal rendelkezett. Thoth elmondása alapján a használaton kívül maradt két örvény földönkívüli fajokat vonzott be. Az elsőként érkezett telepesek a héberek voltak. Thoth állítása szerint a bolygónkon kívülről származtak - bizonyos értelemben ismételniük kellett, mint egy bukott diáknak. Sok olyan dolgot ismertek már, amikről nekünk még nem volt tudomásunk. Törvényesen engedélyt kaptak a Galaktikus Tanácstól, hogy abban az időben evolúciós pályánkra lépjenek. Számos olyan fogalmat és ismeretet hoztak magukkal, amelyekről fogalmunk sem volt, mivel mi még nem értük el a tudatosságnak azt a fokát. Nem jelentettek problémát letelepedésük a Földön. Ellenben a másik, ez időtájt a Földre lépett faj hatalmas bajok okozójává vált. Ez a csoport a közeli Mars bolygóról települt át. Tudomás van róla, hogy ez a faj még manapság is jelentős gondokat okoz. A titkos kormányzat és a világ milliárdosai marsi eredetűek, legalábbis marsikus géneket hordoznak sejtjeikben, s egyáltalán nem rendelkeznek emocionális/érzelemtestel. Thoth azt mesélte, hogy a Mars közel egymillió évvel ezelőtt sokban hasonlított a Földhöz. Azután egy lázadás következtében történt velük valami és káosz uralkodott el az univerzumon. Sok bolygó pusztult el az újabb és újabb lázadás következtében, köztük a Mars is. A lázadók megpróbálták magukat Istentől függetleníteni egy új valóságban, de ezzel elszakították magukat a szeretettől. Amikor tehát a marsbéliek és sokan mások egy különálló valóságot teremtettek, elvágták a szeretet kötelékét - leválasztották magukról az érzelemtestet és férfias jellegű emberekké váltak.

Érzelemmentes, pusztán logikai utat járó lények lettek. Folytonos háború dúlt mind a Marson mind más bolygókon. Még a Mars pusztulása előtt hatalmas tetraéder piramisokat építettek, majd 3-4- és 5 oldalú piramisokat is emeltek, végül pedig olyan komplexumokat létesítettek, mely képes volt mesterséges Mer-Ka-Ba létrehozására. Lehetséges olyan időutazó járműveket alkotni, melyek úgy festenek mint egy űrhajó.

   

A Mars lakói egy olyan gépezetet hoztak létre, amely segítségével hatalmas távolságokat tudtak bejárni előre és vissza az időben és térben. A marsbeliek egy kis csoportja megpróbált megmenekülni és előre küldte magát az időben. Sikerült egy a letelepedésre alkalmas helyre találniuk. Ez a bizonyos hely a Föld volt, a 65.000 évvel ezelőtti időkben. Nem kértek senkitől engedélyt és a lázadás részeseinként nem járták végig a szokásos folyamatot, beléptek az apró örvénybe és ezzel csatlakoztak evolúciós pályánkhoz. Atlantiszra telepedtek. A marsbeliek földreérkezésük után rögtön megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat a gyermektudatosságú földlakók fölött. De terveik nem sikerültek és végül az atlantiszaik és a lemuriaiak leigázták őket. Legyőzték őket, de vissza nem tudták küldeni a marsbelieket. Megállapodás született, hogy a marsbeliek megpróbálják megérteni a belőlük hiányzó női jelleget. Egy időre lecsendesedtek. A marsbeliek lassanként kezdték kivitelezni bal agyféltekés technológiájukat, a melyről a lemuriaiak többnyire semmit sem tudtak, nekik minden ismeretük a jobb agyféltekés technikára korlázotódott, melyről manapság csak kevés ismerettel rendelkezünk.

A marsbeliek sorra jöttek bal agyféltekés találmányaikkal, míg végül megváltoztatták evolúciós pályánk polaritását, elkezdtük bal agyféltekénkkel érzékelni a világot, s nőiből férfi jellegűvé váltunk. Megváltozott egész lényegünk. A marsbeliek lépésről lépésre harc nélkül szerezték meg a hatalmat. Megindult a gyűlölködés, a lemuriaiak, atlantisziak és héberek gyűlölték a marsbélieket és viszont. A lemuriaiakat, a női aspektust letaszították és alacsonyabb rendű lényekként kezelték. A helyzet nem változott egészen 26.000 évvel ezelőttig, amikor is a következő periódus kezdetét vette. újabb pólusváltás A pólusváltással egyidőben egy újabb tudatváltás zajlott le. Először csak egy kisebb pólusváltás ment végbe, minek következtében Atlantisz egy rész a hullámok alá került. Az esemény óriási riadalmat váltott ki, attól tartottak Atlantisz Lemuria sorsára juthat és az egész kontinens elsüllyedhet - és mivel a női agyfélteket egyre kevésbé használták, erre az időre jövőbelátó képességüket már elveszítették. Hosszú ideig rettegésben éltek.

 

Az újabb változás azonban csak sokára jött el, 13.000 év múlva. Ekkor hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, egy üstökös tűnt fel az égen. A Földön konfliktus alakult ki, hogyan távolítsák el a közelgő üstököst. A kisebbség, mégis hatalamon levő marsbéliek lézertechnikával akarta szétrobbantani, a lemur népesség, a női aspektus azonban azt mondta az üstökös isteni rendeltetéssel érkezik, hagyni kell had történjen meg Isten akarata. Végül a lemurok meggyőzték a marsbelieket. Az üstökös a Földnek ütközött és az Atlanti-óceánba csapódott. Az égitest maradványai ma 4 állam területén találhatók szétszóródva. A tudomány állásfoglalása szerint 13.000-16.000 évvel ezelőtt ütközhetett a Földnek. Még napjainkban is kerülnek elő újabb darabok. Atlantiszt is érintette az ütközés és két jókora lyukat vágott rajta. A kontinens majdani elmerülésének lehetett ez a valódi oka, de tényleges vízalá kerülése több száz évvel később történt meg. Az üstökös becsapódó darabjai éppen a marsbeliek által lakott területeket sújtották. Ez az esemény nagyon fájadalmasan érintette őket és elindított egy felfokozott tudati változást.

 ~

A marsbeliek fájdalmukban és keserűségükben úgy döntöttek elválnak tőlünk és ezentúl csak magukra hallgatnak, egyedül hoznak döntéseket. Emelett azt is elhatározták, hogy uralmuk alá hajtják a Földet. Vágyuk a hatalom birtoklása haragjukkal egyenes arányosságban növekedett. Nekiláttak egy komplexum megalkotásának, hogy újra létrehozzanak egy mesterséges Mer-Ka-Bat. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy már 50.000 földi év telt el azóta és nem emlékeztek pontosan a szerkezetére. Persze ezt nem hitték el. Megépítették. Elindították a kísérletet. A kísérlet közvetlenül egy Mer-Ka-Ba láncolathoz kötődik, mely közel egymillió évvel ezelőtt, a marsi lázadással vette kezdetét. Ha a marsbeliek sikerrel jártak volna, abszolút uralomra tehettek volna szert, de a gépezet beindításakor, szinte már az első percben kicsúszott a kezükből az irányítás, ami a téren és az időn keresztüli zuhanásban nyilvánult meg. A kísérlet következtében a Föld alacsonyabb dimenziószintjeit elválasztó szövedék felszakadt, nem a magasabb, hanem az alacsonyabb szintű lényeknek engedett így átjárást. Igen súlyos hibát követtek el a marsbeliek, az ellenőrizhetetlen Mer-Ka-Ba először is rengeteg alacsonyabb dimenzióbeli szellemet eresztett a Föld magasabb síkjaira. Ezek a szellemek totális félelemben éltek, az élethez testet kellett szerezniük, így hát az emberekbe költöztek bele. Az atlantisziak nem tudták megakadályozni hogy birtokba vegyék testüket. 

A marsbeliek a kísérletet a mai Bermuda szigetek térségében végezték. Három egymásra épülő, csillag tetraéder alakú elektromágneses mezőt magában foglaló építmény fekszik ott a vizek fenekén, mely az óceán mélyésgeibe és a távoli űrbe nyúló Mer-Ka-Ba mezőt hoz létre. Ez a szerkezet úgyszólván teljesen irányíthatatlan. A terület azért kapta a Bermuda háromszög elnevezést, mert a tetraéder egyik csúcsa -mozdulatlan - ott kibukkan a vízből. A másik két mező ellenirányú mozgást végez - s a gyorsabban forgó erőtér olyakor az óramutató járásával megegyező irányban mozog, ami meglehetősen veszélyes helyzetet teremt (amikor azt mondjuk az óramutató járásával megegyező irányban halad, a mező forrását értjük alatta, nem pedig magát a mezőt. Ekkor úgy tűnik, hogy a mező az óramutató járásával ellentétes irányban forog, ilyenkor pedig torzulások keletkezhetnek az időben és a térben).

A világban előforduló torzulások javarésze - háborúk, házassági problémák, érzelmi zűrzavarok stb - ennek a kiegyensúlyozatlan működő mezőnek tudhatók be. A marsbeliek cselekedete minden galaktikus törvényt áthágott. Kísérletüket mégis törvénytelensége ellenére végrehajtották. Az okozott károkat minden bizonnyal rendbe lehet hozni, de semmiképpen sem 2012 előtt (akkor telik le az újabb 13.000 év).

A MEGOLDÁS:KRISZTUS-TUDAT

A mesterséges Mer-Ka-Ba csődjének idején kb. 1600 megvilágosodott mester élt a földön, és ők minden tőlük telhetőt megtettek a helyzet orvoslására. Megpróbálták elzárni a dimenziósíkokat, és megkíséreltek annyi szellemet kiűzni az emberekből, amennyit csak tudtak. 90-95%-ban sikerült helyrehozniuk a károkat mégis továbbra is rengeteg szellemet érzékeltek az emberek. Akkoriban a helyzet rendkívül gyors hanyatlásnak indult. Atlantisz minden rendszere - pénzügy, szocilális stb - összeomlott. Az Atlantiszi kontinens népe súlyosan megbetegedett. A pokol hosszú időre a földre költözött.

A halhatatlan emberek imádkozni kezdtek

és ezzel magasabb tudatszinteknek nyitottak utat.

Mindenkit elhívtak,

aki csak meghallotta könyörgésüket,

beleértve a nagy Galaktikus Tanácsot is.

Ilyen esemény más bolygókon is megtörtént már így a földölkívülieket nem lepte meg. De nem olyan megoldásra volt szükség, ami a lemuroknak segített, hanem az egész Földet érintőre. Erre egyetlen lehetséges megoldás kínálkozott: vissza kellett terelni bennünket a Krisztus-tudatba, a létezés olyan fokába, ahol átélhetjük az egységet, és onnan már szeretetben és békességben haladhatunk tovább.

Tudták, hogy ha vissza akarunk jutni a helyes útra, bolygónknak a Krisztus -tudatba kellene kerülnie a 13.000 éves ciklus végére - amihez épp most érkeztünk el. 

 

 

Ha addigra nem sikerül elérnünk ezt a bizonyos tudatszintet, az egész terv kudarcba fullad. A földönkívüliek úgy döntöttek, hogy egy szabványszerű eljárást próbálnak ki a földieken, vagyis kísérletnek vetettek alá bennünket, annak reményében hogy segíteni fog nekünk. Segítettek elkészíteni a Krisztus-tudat hálót.

 

Thoth, Ré és egy Araragat nevű lény a mai Egyiptom területére repült. Pontosan arra a helyre, amit ma Ghizai Fensíkként ismerünk. Akkoriban a sivatag helyén trópusi őserdő volt, melyet Khem földjének, vagyis a tudatlan barbárok földjének hívtak. Itt található egy régi egységtudat-háló tengelye. Magasabb tudatszintek utasításai alapján egy új hálót szándékoztek létrehozni a régi központi tengelyén. MIelőtt hozzáláthattak volna, várakozniuk kellett, míg elérkezik a megfelelő pillanat. Azután pedig közel fél ciklusnyi idejük, 12.900 évük maradt, hogy mindennel elkészüljenek a huszadik század végére. Először is be kellett fejezniük a háló magasabb dimenzióbeli alkotóinak megteremtését, majd meg kellett építeniük a tmeplomokat a harmadik dimenzióban, mielőtt az egységtudat-háló előtűnhetett volna. Miután a háló megjelent és kiegyensúlyozottan működött, a tervek szerint abban segédkeztek, hogy megtegyük első tudatos lépéseinket a magasabb világokba és igazi otthonunkba, az Istenhez vezető úton. Tehát Thoth és barátai elmentek arra a helyre, ahol az egységtudat-örvény érinti a földet. Ez a hely kb. egy mérföldre található attól a helytől, ahol ma a Nagy Piramis magasodik. Pontosan az örvény tengelye felett hoztak létre kb. egy mérföldnyire a föld belsejébe nyúló lyukat, melyet téglával béleltek. Mindösze néhány percbe tellett megalkotniuk ezt, mivel hatodik dimenzióbeli lények lévén minden gondolatuk nyomban megvalósult. Amikor az egységtudat tengelyéhez igazított lyuk elkészült, feltérképezték a lyukból kilépő tíz Aranymetszés spirált, és megjelölték a helyüket a földfelszín felett. A spirálok egyike a mai Nagy Piramis közelében érinti a Földet. Egy kis téglaépületet emeltek a lyuk előtt; ez az építmény az egész ghizai komplexum tulajdonképpeni kulcsa. Azután megépítették a Nagy Piramist. Thoth elmondása szerint a Nagy Piramist ő maga emelte, nem pedig Kheopsz. 

 

Azt állítja, hogy kb 200 évvel a póluseltolódás előtt készültek el vele. A Nagy piramis csúcsa, ha a zárókő a helyén volna, pontosan a spirál ívén helyezkedne el. Később a másik két piramis közvetlenül azon a spirálon épült fel. A tudósok légi felvételről vették észre, hogy a piramisok egy logaritmus spirál mentén helyezkednek el. Követték a spirált a forrásig, ott ráleltek a lyukra és a kőépítményre. MIután Thoth, Ré ás Araragat megkezdte az új háló megalkotását a spirálok mentén, feltérképezték azt a több mint 83.000 pontot, ahol a két energiavonal átível egymáson és keresztezi egymást a földfelszín felett. Egy síkkal magasabban, a negyedik dimenzióban, az energiamátrix csomópontjain világszerte elhelyezett épületekből és építményekből egy egész hálózatot hoztak látre. Ezen építmények mindegyikének fekvését az Aranymetszés (phí érték)- vagy pedig a Fibonacci spirálok (lsd szakrális geometria) arányai alapján határozták meg és matematikailag mindegyikük ahhoz az Egyiptomban található, manapság Napkeresztként ismert ponthoz igazodott. A világ így létrehozott szakrális építményei pl. a Machu Picchu (Peru), a Stonehenge (Anglia), a Zaghouan (Tunézia), Mooréa szigete (Tahiti) stb. Mindegyiküket egyetlen tudat teremtette. A háló északi pólusa Egyiptomban, déli pólusa a Mooreá szigeten található. MInden szakrális hely az egyiptomi pólushoz kapcsolódik és a Mooréa-ba vezető központi tengelyen keresztül fűződnek össze egymással. Természetesen egy toruszról van szó. A NAGY PIRAMIS ÉS A SZFINX , hiányzik a piramis záróköve. Thoth szerint a hiányző zárókő 14cm magas és tömör aranyból készült, voltaképpen nem más, mint az egész piramis holografikusan megjelenített képe. Más szóval, a Krónikák Csarnokában rejtőző aranytömb méretarányosan tartalmazza az összes, a piramisban fellelhető helységet és minden egyebet. A másik két piramis csúcsban végződik, kizárólag a nagy Piramis végződik sík felülettel a tetején. A hiányzó terület cseppet sem kicsi, alapja kb. 7.3 négyzetméter. Ez a felület lényegében egy, a Földön létező, különleges űrhajó számára szolgál leszállóhelyül. A Szfinx a Nagy Piramis közelében fekszik. A Smaragdtábla feljegyzései és Thoth szerint a Szfinx jóval idősebb a John Anthony West által meghatározott 10-15.000 évnél. Sok jelenlegi kutató hagyta ki számításaiból azt a tényezőt, hogy a Szfinxet létének utóbbi időszakában homok borította. Amikor Napóleon meglátogatta Ghizát, hogy megnézze a Szfinxet, nem is tudta, hogy annak teste a homok alatt rejtőzik, minthogy csak a feje volt látható. Amennyiben ezt a fontos tényezőt is figyelembe vesszük, sokkal idősebbnek kell lennie. Thoth szerint a Szfinx többmillió éves. Úgy vélem (értsd Drunvalo, az író)végülis majd ez is bizonyítást nyer, minthogy Thoth eddig még semmiben sem tévedett. 

 

Thoth állítását alapul véve a Szfinx alatt kb. egy mérföldes mélységben található egy köralakú terem, sík padlófelülettel és mennyezettel. A terem belesejében rejtőzik a világ legrégebbi mesterségesen előállított objektuma. Thoth szerint - noha bizonyítani nem tudja - ez a tárgy az 500 milió évvel ezelőtti időszakban született, akkor, amikor "az emberi élet kialakulásához vezető" folyamat kezdetét vette. Ez a bizonyos tárgy kb. két háztömb nagyságú, korong alakú, alja és teteje sík felületű. Felső és alsó részének felszíne egy meghatározott mintát követ. Maga a mintázat öt atom vastagságú, máshol csupán 3 atomnyi a szélessége. Ezenkívül átlátszó - átnézhetünk rajta - mintha ott sem volna. Ez a bizonyos tárgy nem más, mint egy hajó, ám motorral vagy más hajtóművel nem rendelkezik. A hajót a gondolatok és érzelmek ereje hajtja és úgy kivitelezték, hogy működésekor összefűződjön az ember élő Mer-Ka-Bajával és kiterjessze azt.... ATLANTISZ Thoth és társai felépítették az egyiptomi komplexumot, hogy elősegítsék a háló újjáépítését, azután magára hagyták az őserdő közepén és visszatértek Atlantiszba, hogy felkészüljenek a katasztrófára. Tisztában voltak vele, hogy a pólusok el fognak mozdulni és Atlantisz el fog süllyedni, tehát várakoztak. Aztán egy nap végül megtörtént. A katasztrófa egyetlen éjszaka alatt játszódott le. A tudomány már bizonyítékát találta annak, hogy a pólusok elmozdulása mindössze 20 óra alatt megy vége. Egy átlagos napra ébredünk, estére azonban már egy teljesen más világban találjuk magunkat. Valamennyien megtapasztalhatjuk majd ezt a változást, amikor az USA óriási darabját látjuk a vízbe hullani. Amikor észlelték a pólusváltozás elérkezésének első jeleit, Thoth, Ré és Araragat visszatért a Szfinxhez és a hajót az égbe lendítette. Mindössze annyit tettek, hogy a molekulák rezgését a Föld vibrációjánál egy oktávval magasabbra emelték. Ily módon lehetségessé vált, hogy a hajó velük együtt elhagyja a Földet és az égbe emelkedjen. Atlantiszba repültek és felvették a Naakal Misztériumiskola tagjait, köztük az eredeti lemuriai halhatatlanokat és azokat, akik az atlantiszi idők alatt érték el a megvilágosodást (ez újabb 600 főt jelentett). Ők lettek az ősi hajó egyyedüli utasai. Nemcsak utasok voltak, hanem egyúttal létrehoztak egy élő csoport Mer-Ka-Bát, amely a hajót egy hatalmas repülő csészealj formájú mezővel vette körül. Igen erős védelmi mező övezte őket, amint Khem földje,a jövendőbeli Egyiptom felé tartottak. Thoth azt mesélte, hogy a hajó fedélzetéről látták Atlantiszt elmerülni. Egyiptomban a Nagy Piramis tetején landoltak. Ha a megvilágosodott mesterek nem rendelkeztek volna forgó Mer-Ka-Ba mezővel maguk körül, ma nem lehetnének itt és valószínűleg mi sem, mivel a Mer-Ka-Ba mezőik megvédelmezték őket a bekövetkező eseményektől. Miután leszálltak a piramis tetejére, a pólusok fokozatosan kimozdultak a helyükről s az emberi tudat zuhanni kezdett. Ezzel egyidőben a Föld elektromágneses és mágneses mezeje összeomlott, s a Föld bolygón létező minden élet a Nagy Ürességbe, a három és fél napig tartó teljes sötétség állapotába került, amelyről már sok kultúra beszámolt világszerte. Ha a hajó utasait nem védte volna Mer-Ka-Bájuk, a változás időszakába alatt elveszítették volna emlékezetüket...

 

süti beállítások módosítása